Infostart.hu
eur:
353.85
usd:
305.99
bux:
0
2026. június 12. péntek Villő
karate
Nyitókép: Pixabay

Megszólaltak a jászberényi karateedző korábbi áldozatai

Az egykori tanítványok szerint az A. Tibor által okozott lelki és fizikai sérülések még most is kísértik őket.

Az egész országot sokkolta a felvétel, amelyen A. Tibor felrúgott egy 7 éves kisfiút, azóta pedig egyre több állítólagos áldozata szólal fel. Ezúttal az rtl.hu-nak négy volt tanítványa nyilatkozott arról, miket éltek át gyerekként a karateedzéseken. Ma már felnőttek, de gyerekként jártak az A. Tibor nevével fémjelzett jászberényi harcművész-egyesületbe. Mindannyian kiemelték, hogy a közösség és maga a mozgás jó hatással volt rájuk, de az edző által okozott lelki és fizikai sérülések még most is kísértik őket.

„Rengetegszer kaptunk büntetést azért, ha valamit elrontottunk, nem úgy állt a hajunk, nem volt tiszta a ruhánk, stb. Sokszor sírva és félve mentem edzésre, de otthon nem mertem róla beszélni. Nem mertem elmondani a szüleimnek, hogy a sok jó eredményem ellenére sorozatosan bántanak verbálisan és fizikálisan is" – fogalmazta meg élményeit az egyik volt tanítvány.

A július 16-án előkerült, Szolnoki Kalandparkban készült sokkoló videóval kapcsolatban mind úgy fogalmaztak, hogy először elképesztő fájdalmat és elképedést éreztek, amikor meglátták, hogy egy kisgyereket ilyen brutális módon képes bárki is bántalmazni, és arról számoltak be, hogy a videó nyilvánosságra kerülése megkönnyebbülést is hozott számukra, "végre fény derül az igazságra, hogy mi folyik az edzőteremben, és milyen ember A. Tibor.”

Az edzéseken A. Tibor a beszámolók szerint rendszeresen alkalmazott testi fenyítést. Több volt tanítvány megerősítette, hogy a „Comb vagy gyomor?” kérdés valóban gyakran hangzott el a teremben, és az edző a választól függetlenül sújtott le.

Az egyik volt tanítvány arról számolt be, hogy amikor megsérült az egyik lábujja, és ezt jelezte az edzőnek, az akkorát vágott a lábára, hogy csak bicegve tudta végigcsinálni az edzést, könnyek között, mert nem akart súlyosabb büntetést kapni.

Több tanítvány is megfogalmazta, hogy a fenyítés és büntetési módszerek az edző rendszeres eszköztárához tartoztak.

„Erődemonstráció, megfélemlítés. És mindezt úgy, hogy a tanonc érezte magát hibásnak. Sosem gondoltam, hogy nem normális, ami történik körülöttünk a dódzsóban, azt gondoltam, ez az út ahhoz, hogy erős és kemény karatés legyek” – mondta egyikük, míg a másik arról beszélt, hogy 15 éve is hasonló fegyelmezési módszereket alkalmazott, ki tudja, hány gyereknek kellett azóta ugyanezt átélnie.

"Soha nem fogja megbánni, amiket tett. Csak azt bánja, hogy most nem tagadhatja le a tettét. Próbálja magát védeni, mert a több évtizedes kegyetlenkedése végre nyilvánosság elé került" – fogalmazott az egyik volt karatés.

A. Tibor az RTL Híradónak minden ellene felhozott vádat tagadott. Azt állítja, hogy nem bántotta a tanítványait, hanem a harcművészeti szellemiségnek megfelelő módon, sportszakmailag és pedagógiailag helyes módon tanítom őket. Ebben természetes módon nem lehet elkerülni különféle ütések, rúgások becsapódását az edzőteremben.

Címlapról ajánljuk
Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Emelkedő GDP-t, enyhén emelkedő inflációt és a jelenlegi szint körüli erős forintot vár az idei és jövő évre az MBH Bank – ez derült ki a pénzintézet negyedéves makrogazdasági elemzéséből. Az InfoRádió Árokszállási Zoltánt, az MBH Bank Elemzési Centrum vezetőjét kérdezte.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×