Infostart.hu
eur:
376.12
usd:
321.6
bux:
129312.43
2026. április 8. szerda Dénes
A HÉV végállomása a gödöllői vasútállomás mellett a Pécel és Aszód közötti vasútvonalon 2019. július 18-án. A vasútvonal felújítása során mindkét sínpárt újjáépítik, valamint Péceltől Turáig átépítik az állomásokat.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Kiborult a VEKE a Budapest-bérlet-ügyön, nyílt levélben küldik vissza Lázár Jánost a lovai közé

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) sem hagyta szó nélkül a Budapest-bérlettel kapcsolatos híreket, közösségi oldalukon összefoglalták a változtatás lehetséges következményeit is.

Tegnap látott napvilágot az Építési és Közlekedési Minisztérium terve, miszerint nem hosszabbítják meg a 2023. december 31-én lejáró, fővárossal kötött szerződéssel létrejött, úgynevezett hibrid modellt a HÉV-vonalak és -járatok, illetve az agglomerációs buszjáratok üzemeltetését illetően, melynek értelmében a jövőben csak a MÁV vagy a Volán által értékesített jegyekkel vagy bérletekkel lehet használni a vonatokat, héveket és a buszokat Budapesten és az agglomerációban - erről az Infostart is beszámolt.

Azaz 2024. március 1-től a HÉV- és Volánbusz járatokon nem fogadják el a Budapest bérletet, helyette a helyközi díjtermékekkel, köztük a vármegye- és országbérletekkel, illetve azok 24 órás érvényességű új változatával lehet majd Budapesten is utazni. Emellett a tárca a metró üzemeltetésére adott évi 12 milliárdot is megvonná a fővárostól.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) felháborodott hangvételű Facebook-posztban reagált a történtekre, és

nyílt levélben kérik Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy gondolják át az elképzelést, ne tegyék tönkre a főváros és környékének tömegközlekedését.

"Meggyőződésünk, hogy fel sem fogták, mibe is léptek. Persze, ha valaki max. gumicsizmában a lótrágyában mozog otthonosan, honnan is tudná, milyen rendszer is alakult ki évtizedek alatt, három és fél millió ember kapcsán. Nem is érdekli. Még röhög is rajta. És nyilván engedélyt kapott arra, hogy a fővárost és a budapestieket szívassa. Csakhogy ezúttal túl messzire ment" - írja bejegyzésében a közlekedési egyesület Lázár Jánosra utalva.

A VEKE szerint a következő körülményekkel járhat, ha életbe lép a változás:

  • rengeteg utas két bérlet megvételére kényszerül;

  • drágulni fognak a vasúti menetjegyek, mert nem lesz többé Budapest-bérlet beszámítási lehetőség a MÁV-Start járatain. Ezzel együtt utasszámcsökkenés várható, mert az utasok, ha már van BKK bérletük, a BKK járatait fogják választani. Még többen próbálnak majd bliccelni azok, akik meg a MÁV/Volán bérletet veszik csak meg;

  • az eddig biztosított csatlakozások nem lesznek többé biztosítva. A BKK és a MÁV/Volán hálózata teljesen elkülönül egymástól;

  • az utazástervezők csak az egyik, vagy csak a másik társaság járatait fogják kezelni;

  • a Volánbusz "kék" buszaiból kikerül a Futár OBU (fedélzeti egység), vehetnek bele másikat, így ezek a buszok kikerülnek a fővárosi irányítási rendszerből;

  • a Volánbusz építhet ki új, saját értékesítési rendszert, mivel eddig a BKK intézte ezt;

  • a Volán kocsijai nem állhatnak meg a BKK megállóiban és végállomásain (jelenleg a szerződés szabályozza ezek használati díját), újakat meg nem engednek nyitni;

  • a Volán kocsijai nem használhatják majd a buszsávokat, állhatnak a dugóban;

  • vasúti vagy HÉV pótlás esetén nem számíthatnak a BKV segítségére, amely, tekintettel a jármű- és személyzethiányra (napi több járat marad ki a Volánbusznál most is), a Volán részéről megoldhatatlan;

  • vasút problémák esetén nem lesz használható vonatjeggyel a BKK hálózata;

  • a HÉV-ek esetében a csepeli, az óbudai, a soroksári és a kertvárosi utasok ellátására a BKK-nak buszjáratokat kell indítania, amely a fővárosnak pluszkiadás, az utasoknak szívás, a HÉV-nél pedig durva bevételcsökkenés.

Mint írják, biztosan nem soroltak fel mindent, illetve "lennének még ötleteik".

Az egyesület szerint a Budapest-bérlet kiiktatásával az utasok, a budapesti és az agglomerációs utasok járnának rosszul, ez nagyjából három és fél millió ember.

Korábban amikor létrehozták a rendszert pont azt ígérte a kormány, hogy az utasok jól fognak járni. Jól is jártak az egységes bérlettel, miért kell ezt tönkretenni? – teszi fel a kérdést a VEKE.

A közlekedési egyesület arra is kitér, hogy miért nem lehet Budapesttől elvenni a 12 milliárdot: "Ez a fajta, teljesítményalapú normatív támogatás régebben minden olyan városnak járt, amely saját közösségi közlekedést tartott fenn. Ezt a támogatást pont ez a kormány vette el tőlük, mindenkitől, Kecskeméttől Miskolcig, Zalaegerszegtől Szegedig, Pécstől Debrecenig. Meghirdetett program volt a szektorból való állami kivonulás. Budapest esetében az összeg 32 milliárd Ft volt évente, ezt csökkentették 12-re. Amit azért kap még mindig a főváros, mert metrókat is üzemeltet és az igen drága műfaj. Üzemeltet metrót más város? Nem. Kötelezően ellátandó feladata a közösségi közlekedés más városnak? Nem."

Hozzáteszik:

"Budapestnek törvényi kötelezettsége a közösségi közlekedés ellátása, ezért de jure törvénytelen a működtetéshez szükséges erőforrásokat és hálózati elemeket elzárni előle."

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület Facebook-bejegyzése végén nyílt levelet intéz Orbán Viktor miniszterelnökhöz:

"Azért fordulunk Önhöz, mert a főváros vezetésétől nem várunk kiállást és megoldást, az ÉKM pedig a destruktivitásban túlment a tolerálható határon. Kérjük, gondolja át ezt az intézkedést és tegye azt ad acta. Ha pedig a minisztere ragaszkodik hozzá, akkor küldje őt vissza a lovak közé. Még mielőtt elüti őt is a villamos... De ha nem bírnak vele, a HÉV-eket is vissza lehet adni nyugodtan a fővárosnak. Annál rosszabb, minthogy a budapestieket letiltják róluk, és ritkítják is, már úgysem történhet."

Címlapról ajánljuk
Oeconomus: térségünkben hazánkkal van az Egyesült Államoknak a legjobb kapcsolata

Oeconomus: térségünkben hazánkkal van az Egyesült Államoknak a legjobb kapcsolata

J. D. Vance budapesti látogatásának nemcsak a diplomáciai kapcsolatok ápolása lehetett a célja, hanem a tavaly novemberben napirendre került gazdasági és energetikai együttműködések folytatása is – mondta az InfoRádióban Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány nemzetközi kapcsolatok elemzője.

Újabb közvélemény-kutatások a kampányhajrában

Az Iránytű, a 21 Kutatóközpont és a Medián friss adatai szerint a Tisza Párt választási győzelmének mértéke a kérdéses csupán, az emberek a kormányzással nem túlságosan elégedettek. A kutatók nem mind ugyanarra voltak kíváncsiak a telefonálás alkalmával.
inforadio
ARÉNA
2026.04.08. szerda, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz–KDNP választási kampányfőnöke
Fordulat: tűzszünetet kötött Amerika és Irán, megnyílik a Hormuzi-szoros – Percről percre híreink az iráni háborúról szerdán

Fordulat: tűzszünetet kötött Amerika és Irán, megnyílik a Hormuzi-szoros – Percről percre híreink az iráni háborúról szerdán

Szerda hajnalban érkezett Donald Trump amerikai elnök bejelentése, hogy kéthetes tűzszünet született Iránnal, pénteken pedig tárgyalások indulnak a felek között Pakisztán fővárosában, Iszlámábádban. Az Egyesült Államok erre az időszakra felfüggeszti a bombatámadásokat az iszlám köztársaság ellen, és Irán megnyitja a Hormuzi-szorost. Az iráni külügyminiszter közölte: a vízi útvonalon való biztonságos átkelésre úgy van lehetőség, ha az érintettek koordinálnak az iráni haderővel. Izrael bejelentette, támogatják a tűzszünetet Washington és Teherán között, a fegyvernyugvás viszont nem terjed ki Libanonra. Trump azelőtt egy órával jelentette be a tűzszünetet, hogy lejárt volna az a 10 napos ultimátuma, miszerint "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegetett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×