Infostart.hu
eur:
360.46
usd:
309.23
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő beszédet mond a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal államalapító Szent István király tiszteletére a Miskolci Nemzeti Színházban rendezett ünnepi megemlékezésén 2023. augusztus 18-án.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Szentkirályi Alexandra: erkölcsi kötelességünk a józan ész hangján szólni

Erős, keresztény, európai magyar állam építése és megvédése a feladatunk – jelentette ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalnak az államalapító, Szent István király tiszteletére a Miskolci Nemzeti Színházban rendezett pénteki ünnepi megemlékezésén.

Kiemelte, elődeink szilárd módon rakták le több mint ezeréves államunk alapjait, és határozottan jelölték ki a helyes utat. Szent István királytól erős, európai, keresztény állam vízióját „kaptuk örökül” – tette hozzá.

Szentkirályi Alexandra elmondta, „háborús időket élünk, amikor a szomszédban minden nap emberek százai halnak meg; háborús időket élünk abból a szempontból is, hogy erőnek erejével próbálnak minket a háborúba sodorni, és feladni az európai értékeket, az európai érdekeket”.

Ilyenkor erősnek kell lenni, a béke és a józan ész hangján kell szólni, „nekünk, magyaroknak erkölcsi kötelességünk is ez”

– hangoztatta a kormányszóvivő.

Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott, a magyarok tudják milyen az elnyomás és az, amikor mások döntenek arról, milyen országot, milyen hazát is szeretnének. Hangsúlyozta, a kormány kiáll a magyar értékek mellett, harcolnak a békéért, ha kell, megvédik az állampolgárokat és a magyar értékeket „itthon és nemzetközi színtéren egyaránt”.

Hozzátette, ez a harc nem lenne sikeres, ha nem lenne a kormány mögött ott az emberek támogatása, ami nem lehetne ott azok nélkül, akik az államot működtetik, legyen szó a központi vagy a területi közigazgatás szintjeiről.

Szövetségben dolgoznak azért – mondta –, hogy megvédjék a magyar embereket, a nyugdíjasokat, a családokat és a munkahelyeket, emellett segítsék az ország és a családok gyarapodását, biztosítva ezzel a magyarság és Magyarország jövőjét.

Miskolc, 2023. augusztus 18.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Alakszai Zoltán főispán (középen, b-j) kitüntetettek társaságában a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal államalapító Szent István király tiszteletére a Miskolci Nemzeti Színházban rendezett ünnepi megemlékezésén 2023. augusztus 18-án.
MTI/Vajda János
Miskolc, 2023. augusztus 18. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Alakszai Zoltán főispán (középen, b-j) kitüntetettek társaságában a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal államalapító Szent István király tiszteletére a Miskolci Nemzeti Színházban rendezett ünnepi megemlékezésén. MTI/Vajda János

Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta, a polgármesterek, a hivatali dolgozók, a kormányhivatalok munkatársai és a kormánytisztviselők azon dolgoznak, hogy a „vidéki Magyarország ne nehézséget, hanem lehetőséget jelentsen” és a közigazgatás különböző szintjei „egy erős állam erős bástyái” legyenek.

A kormányszóvivő kiemelte, nehéz helyzetben lévő országot kellett sikeres pályára állítani és ott tartani háború és gazdasági válság mellett. Hozzátette, a magyarok már sokszor bizonyították a történelemben, hogy ha összefognak és együtt cselekednek, elérik céljaikat.

Alakszai Zoltán Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei főispán köszöntőjében arról beszélt, hogy az ezeréves államiság mögött messzebbre nyúló történelem áll, hiszen – mint mondta – nem a semmiből jöttünk.

„Mire államunk lett, már volt történelmünk (....), nem a semmibe megyünk”, utunkon pedig ezer éve kísér minket az államiság és Szent István király hagyatéka

– tette hozzá.

Alakszai Zoltán Kölcseyt idézte, miszerint „jelszavaink valának: haza és haladás”. Kijelentette, ahhoz, hogy a haza haladhasson, tudnunk kell mi a haladás. Hozzátette, sokszor „a haladásnak gondolt ideák tagadása jelenti a haladást, mert haladni csak a nemzet állandó, hosszú távú életét biztosító eszmékkel és értékekkel, valamint az ezekből fakadó tettekkel lehet”.

A főispán úgy fogalmazott,

a magyaroknak Szent István király szemszögéből kell keresniük az utat, „divatos, politikailag korrekt hullámokon ülve” ugyanis nem jutni messzire.

Hozzátette, Magyarország államiságának ezer évéből pontosan látszik, mi az, ami valódi értéket jelent és a haza haladását szolgálja. Alakszai Zoltán kiemelte, az ezeréves keresztény államiság pontosan ilyen érték, amelyre büszkének kell lenni.

A főispán szólt a vármegyében a közigazgatásban dolgozókról is, akikkel a hagyományokat tisztelő, de modern „szolgáló és szolgáltató, emberarcú közigazgatást” építenek és működtetnek minden nap.

Az ünnepi megemlékezésen Szentkirályi Alexandra és Alakszai Zoltán főispáni dicséreteket és főispáni elismerő okleveleket adott át. Emellett átadták Az év ügyfélszolgálati tisztviselője és Az év kormánytisztviselője díjat.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×