eur:
403.06
usd:
349.46
bux:
95317.22
2025. június 16. hétfő Jusztin
Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje beszél a Független Diákparlament oktatásról rendezett kormányfőjelölti vitáján a VI. kerületi Gödör Klubban 2018. március 12-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Vona Gábor: a Fidesz taktikai hibát követett el

Kerekasztal-beszélgetést szervez a Második Reformkor Alapítvány a pártmentes önkormányzatiságról, a Jobbik és az LMP már elfogadta a meghívást – tudtuk meg a szervezet elnökétől. Szerinte a pártokat és a pártpolitikusokat ki kellene zárni a települések irányításából, mert az elmúlt harminc év azt bizonyította, hogy nem válnak az ott élők hasznára, ellentétben a helyi, civil vezetőkkel.

A volt pártpolitikussal először a jászberényi időközi önkormányzati választás eredményéről beszélgettünk.

Elsőként arra hívta fel a figyelmet Vona Gábor, hogy az önkormányzati választások jóslóereje országosan minden esetben korlátos. Úgy látja, külön kell értékelni a Jászberényben történteket és annak országos hatásait.

Jászberényben magas részvétel mellett, a leadott voksok több mint kétharmadát begyűjtő jobbikos Budai Lóránt győzött a vasárnapi az időközi polgármester-választáson. Erről itt írtunk:

A Jobbik volt elnöke szerint fontos Budai Lóránt személye.

„Budai Lóránt úgy tűnik, hogy az elmúlt években mint polgármester föl tudta építeni azt a klasszikus polgármesteri karaktert, ami egy regnáló városvezető számára szerintem nagyon erős pozíció. Ez pedig a mindenhol ott van, mindenkihez van egy jó szava, mindenki ismeri, mindenki kedveli, tehát

az a polgármesteri karakter, aki túl tud lépni a helyi pártpolitikai megosztottságokon”

– hívta fel a figyelmet Vona Gábor. Hozzáfűzte, hogy ha ez sikerül valakinek, akkor nagyon nehéz leváltani pozícióból.

Úgy látja, az emberek két év Covid és egy év háború után belefáradtak a viszályokba, márpedig a jászberényi képviselőtestületben az volt az elmúlt években, és szerinte ennek a viszálynak a felelőse inkább a Fidesz volt a jászberényiek fejében.

Az ellenzéki jelölt képviselte a békét, a nyugalmat, a csöndes munkát, a Fidesz a viszályt.

„A harmadik szempont szerintem az, hogy a Fidesz elkövetett egy óriási taktikai hibát azzal, hogy lényegében az előrehozott választást ebben a jelenlegi társadalmi hangulatban és az általam mondott két indok tudatában is bevállalta. Itt most szerintem a Fidesz házhoz ment a pofonért” – mondta a Második Reformkor Alapítvány elnöke.

A jászberényi időközi önkormányzati választáson a kormányoldal és az ellenzék is ugyanazt a módszert választotta: igénybe vettek vagy kreáltak egy civil szervezetet, és a jelöltjüket kvázi függetlenként, de természetesen pártháttérrel, -pénzzel, -aktivistákkal, -tudással egyebekkel tették ismertté. Ezek a civil szervezetek esetenként nem is akarnak helyben csinálni semmit, csak a választásokon töltik be szerepüket. A Második Reformkor Alapítvány nem így képzeli a pártmentes önkormányzatiságot – tette egyértelművé Vona Gábor.

„A tendencia nagyon jól kirajzolódik és jól érzékelhető.

2019 őszén, amikor ezt a javaslatot megfogalmazta az alapítványunk – egyébként ez volt az első törvényjavaslatunk –, a pártok reakciója a nullával volt egyenlő, a társadalmi reakció meg az volt, hogy ez nagyon szép, árvalányhajas idealizmus. Eljutottunk oda, hogy most már konkrét vitatéma. Ez valamit azért mutat arról, hogy hogyan ítélik meg az önkormányzati színtéren a pártok teljesítményét az emberek, és ez bőven túlmutat Jászberényen. És bőven túlmutat a jelenlegi krízishelyzeten, még azt sem mondanám, hogy ez most a magyar belpolitikával vagy a világ helyzetével kapcsolatos protesthangulat, én azt prognosztizálom, azt érzékelem, vagy a mi alapítványunk azt érzékeli, hogy a korong abba az irányba halad, amit a mi javaslatunk 2019-ben lefektetett” – mondta a szervezet elnöke.

A javaslat lényegét úgy fogalmazta meg, hogy a parlamenti választásokon induló országos pártokat válasszuk le a települési önkormányzatokról, és a települési önkormányzati választásokon kizárólag helyi civil szervezetek vagy helyi lakosok induljanak, és ők versengjenek a helyi közélet irányításáért, ők döntsék el a helyi vitákat.

„Nyilván teljesen elválasztani a különféle informális kapcsolódások vagy egybeesések miatt nem lehet, de lehetőleg

élesebben válasszuk el az önkormányzati politikát, a helyi közéleti politikát és az országos politikát”

– magyarázta.

Megszabnák, ki vehet részt a helyi választásokon, például

  • nem vehet részt országos politikai pártok kampányában,
  • őt magát sem támogathatják országos politikai pártok a saját kampányában.

Tudja, hogy ez szokatlan felvetés sokak számára, nagyon sok akadálya van, elfogadja, hogy vannak sebek, amelyekből ez a javaslat vérzik, de az imént említett tendencia miatt fontos, hogy ne onnan közelítsük meg a javaslatot, hogy miért nem lehet megvalósítani, hanem onnan, hogy lenne erre társadalmi igény, jobb lenne a helyi közélet, ha nem pártok, hanem helyi civilszervezetek kezébe adnánk.

A felvetésre, miszerint kistelepüléseken ez könnyebben kivitelezhető, de több tízezres városokban csak úgy, ha a pártokra támaszkodik a jelölt, hiszen náluk van a pénz, a tudás, az adat a sikeres kampányhoz, úgy válaszolt Vona Gábor, hogy az elején lehet, hogy így lenne, de ha a javaslat törvényre emelkedne – ami szerinte valószínűleg alaptörvény-módosítást igényelne –, akkor megerősödnének idővel a helyi szervezetek. Eddig vagy elnyomták őket a pártok, vagy úgy látták a civilek, hogy úgyis a pártok döntenek az önkormányzatokról.

„Nem egy csapásra fogja ez a javaslat megoldani a problémát, de kijelöl egy olyan mozgásteret, egy olyan koordinátarendszert, amiben azok a helyi erők, azok a helyi szerveződések, amelyek éreznek magukban ambíciót és kellően hitelesek arra, hogy a helyi közéletben megjelenjenek, meg fognak jelenni. Persze ehhez idő kell” – mondta Vona Gábor.

Ez világos választást követelne meg a szereplőktől, hogy melyik részén akar a közéletben szerepet vállalni, helyi szinten vagy az országos politikában. Lehet természetesen idővel váltani mindkét irányba, de legyen köztük éles határvonal – nyomatékosította.

„A globalizáció korában, ahol a lokális kezdeményezéseknek egyre nagyobb jelentőségük lesz, ahol a helyben hozott döntések akár életet menthetnek, konkrétan szó szerint is, ott igenis erősíteni kell ezt a fajta civil kurázsit,

hagyni kell, hogy a polgári kurázsi, a polgári önállóság, a polgári szervezőkészség megjelenjen. Ha ehhez kellő időt rendelünk, akkor ki fognak alakulni a nagyobb lélekszámú városokban is azok a hiteles helyi szervezetek, amelyek ezt a feladatot jól tudják elvégezni” – mondta.

Úgy látják, a legkisebb falutól egészen Budapestig működőképes lenne a javaslatuk, de csak a településeknél, a megyei önkormányzatiság kérdése őket magukat is megosztja.

„Abból a logikus kiindulási pontból merítjük a bátorságunkat vagy ezt a fajta következetességünket, hogy

attól még, hogy egy település kicsi vagy nagy, helyi problémákkal rendelkezik, és ezek nagyon sokszor ütköznek az országos pártpolitikai érdekkel”

– érvelt a javaslatuk mellett a Második Reformkor Alapítvány elnöke.

A végső indok az elmúlt harminc év tapasztalataiból szűrhető le Vona Gábor szerint: „Vegyük akár a legkisebb falut és mondjuk akár a legnagyobb várost.

  • Nagyon nehéz érveket mondani amellett, hogy mit tettek hozzá a települések közéletéhez a pártok, nagyon nehéz pozitív dolgokat mondani erről.
  • Arról, hogy mit vettek el a pártok a helyi közélettől, a helyi szervezetektől napestig tudnám sorolni a példákat.”
KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: Izrael, Irán és az újabb brüsszeli hülyeség

"A közel-keleti háború teljesen új helyzetet teremtett, Magyarország ezért hivatalosan kezdeményezi, hogy az új helyzetre tekintettel Brüsszel vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges kivezetésére vonatkozó javaslatát, és haladéktalanul készítsen hatástanulmányt a közel-keleti háború következményeiről és a veszély elhárításának összeurópai módozatairól" - írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.16. hétfő, 18:00
Ugrósdy Márton
a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára
Rommá bombázza Teheránt az izraeli légierő, ballisztikus rakétákat lőtt ki Irán - Híreink a Közel-Keletről vasárnap

Rommá bombázza Teheránt az izraeli légierő, ballisztikus rakétákat lőtt ki Irán - Híreink a Közel-Keletről vasárnap

Szombat éjszaka újabb iráni válaszcsapás érte el Izraelt: tíz ember meghalt, húsz eltűnt, kétszáz megsérült. Izraeli támadások során találatot kapott az iráni védelmi minisztérium épülete (vélhetően válaszként Teherán hasonló tegnapi akciójára) illetve egy olajdepó. Mindkét fél elhúzódó háborúra készül. A szakértők attól tartanak, hogy Irán elzárhatja a fosszilis tüzelőanyagok szállításában kulcsfontosságú Hormuzi szorost. A nap folyamán az izraeli légierő súlyos támadásokat mért Teheránra, Irán pedig ballisztikus rakétákat lőtt ki Izrael államra. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×