Infostart.hu
eur:
378.4
usd:
320.88
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Az Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország Új kezdet Háza nappali melegedőjében idejét töltő nő 2021. február 10-én. A várható rendkívüli hideg időre tekintettel vörös kód jelzés lép életbe február 12-én délelőtt tíz órától, és ennek megfelelően adott esetben fogadniuk kell a hajléktalan embereket a nem a számukra fenntartott bentlakásos szociális intézményeknek is.
Nyitókép: Kovács Tamás

A túlélés határára sodródtak a szociális intézmények a rezsiárak miatt

A sokszorosára emelkedett rezsiszámlák a hajléktalanellátó intézményeket is spórolásra kényszerítik, ezt pedig a rászorulók is megszenvedik – mondta az InfoRádiónak a Csak Egyet Szolgálat nappali melegedőjének vezetője.

A Csak Egyet Szolgálat normatív támogatásának értéke már nem ugyanaz, mint 10-12 évvel ezelőtt. Mára nagyon nehéz feladat lett kigazdálkodni a bérleti díjat, a rezsit, valamint a bérköltségeket – mondta Kunszabóné Pataki Panni, és megjegyezte, az eddigi legnagyobb rezsiszámlájuk 180 ezer forint volt a leghidegebb hónapban, most azonban úgy tudtak csak szerződni az MVM-mel, hogy akár 2,5 millió forintig is elmehet egyhavi számlájuk, ami számukra kifizethetetlen.

A szolgálat vezetője jelezte: a szociális intézményeknek nincsenek tartalékaik, többük ezért már a bezárás szélén áll; nem fűtenek megfelelően, de a zuhanyzásra is csak nagyon korlátozottan van lehetőség bizonyos intézményekben.

Nincs mód tévézésre, internetezésére vagy a mobiltelefonok töltésére sem

– sorolta. A Csak Egyet Szolgálat abban a szerencsés helyzetben van, hogy a nyáron férőhelyszámot bővített, amiért visszamenőleg is kapott kompenzációt, ezért van némi tartaléka. Nem tudják ugyan, hogy ezzel túlélik-e az egész fűtési szezont, de egy kicsit több reményük van, mint a többi intézménynek – fogalmazott Kunszabóné Pataki Panni.

A vezető érdeklődésünkre azt is elmondta: szolgálatuk nem kényszerült az ellátás csökkentésére, mert nemcsak a normatívából gazdálkodnak, hanem az alapítvány adományozói is segítik a munkájukat.

Kunszabóné Pataki Panni kiemelte,

a jelenlegi helyzetben nagyon nehéz akár csak fél évre előre kalkulálni.

Mint mondta, a Csak Egyet Szolgálat fél évvel korábban elkezdte átszervezni a támogatási formáit, látva, hogy az infláció miatt a pénz egyre inkább elértéktelenedik. Éppen ezért már arra gyűjtenek felajánlásokat, hogy konkrét termékeket (vaj, kenyér stb.) szerezzenek be.. Hozzátette: tisztában vannak azzal, hogy az emberek egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, de remélik, hogy túliék a mostani fűtési szezont.

A szociális szférában mintegy százezer ember dolgozik, egymillió embert ellátva, tehát muszáj, hogy legyen valami elképzelés a szociális rendszer megsegítésére az állam részéről – emelte ki. A szakember reméli, hogy amíg kitart a tartalék, addig jön is majd az ötlet.

Azt is elárulta, hogy a szolgálat tartalékai egy részét arra szabadították fel, hogy a fűtési rendszerűket korszerűsítsék, így csökkentve a rezsiköltségeiket.

„Már voltunk nagyobb bajban, volt, hogy másnap visszavittük a fizetést,

hogy legyen miből enni adni az embereknek, és azt is valahogy túléltük” – fogalmazott Kunszabóné Pataki Panni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×