Infostart.hu
eur:
379.26
usd:
321.77
bux:
131527.49
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (j) átadja a Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést Kacskovics Imrének, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Biológiai Intézet Immunológiai Tanszéke tanszékvezető egyetemi tanárának az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) augusztus 20-a alkalmából rendezett ünnepségén a Pesti Vigadóban 2019. augusztus 22-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Kacskovics Imre: készüljünk az omikron robbanására!

Rövidesen soha nem látott esetszámot produkál az ötödik járványhullámot uraló omikron koronavírus-variáns, ez pedig nagy teher lesz az egészségügynek, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára ezért azt javasolja, a rizikócsoportokba tartozók kérjék a negyedik oltást.

Egy héten belül robbanásszerű omikronhullámra számít az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára, Kacskovics Imre, aki erről egy, a pandémia egészségturizmusra gyakorolt hatásaival foglalkozó konferencia után beszélt az InfoRádiónak.

"Most, a következő hónapban fog kibontakozni az omikronhullám, vélhetően tetőzni is, ezért kerülni kell a zárt helyeket, így a jacuzzit, az élményfürdőt vagy a szaunát is, amelyek teret adnak a fertőzés közvetlen átadásának. Vannak olyan lehetőségek, amelyek szerint a családok bungalószerűen tudnak pihenni, elkülönülten, lehet ilyenekkel élni, a nagy fertőzési kockázatot vissza kell fogni" - tette világossá.

A nemzetközi példák szerinte azt mutatják, hogy az előző hullámokban tapasztaltakhoz képest

az omikronhullám sokkal gyorsabb felfutású.

"Már az is eleve érdekes, hogy sokkal gyorsabban meg is jelent; emlékezhetünk a deltára, amely másfél hónap késedelem után jelent meg hazánkban, az omikron 7-10 nappal az angol megjelenés után már itt volt Budapesten, Magyarországon."

Kacskovics Imre biztosra veszi, hogy kisebb a súlyos megbetegedésekre való hajlam az omikronnal fertőződés esetében, ami viszont nem jelenti azt, hogy nincsenek súlyos betegek, de kevesebb ember kerül kórházba, ami viszont így is több lehet, ha a megfertőzöttek száma megugrik.

A védőoltások nyújtotta védelem az omikronnal szemben viszont szerinte korlátozott, mert

"az omikron hatékonyabban tudja kikerülni az oltásokat, mint a delta vagy a korábbi verziók, nagyon jelentős az eltérés az úgynevezett tüskefehérjén,

ahol a vírus a sejtet meg tudja fertőzni".

"De azt is látjuk, hogy a harmadik oltás szükséges ahhoz, hogy az ember ne betegedjen meg a vírustól, és mivel a magyarok viszonylag régen, augusztusban kezdték beadni a harmadik oltást, én jó szívvel ajánlom az időseknek, az immunhiányoknak és az egészségügyi dolgozóknak, hogy a negyedik oltást is érdemes felvenni."

Még úgy is, hogy az alfa vagy a delta variáns ellen az oltások szerinte jobban védtek.

Kacskovics Imre még azt is fontosnak tartotta leszögezni, hogy pár nap alatt felszalad az antitestszám az oltás után, nem kell a védettségre hetekig várni, vagyis aki a veszélyeztetett csoportok valamelyikébe tartozik, még az omikronrobbanás előtt be tudja magának adatni a szükséges oltást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk percről percre!

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×