Infostart.hu
eur:
379.41
usd:
322.04
bux:
0
2026. február 24. kedd Mátyás
Neumann-Mészáros Melinda székesfehérvári háziorvos oltáshoz készíti elő az AstraZeneca koronavírus elleni vakcináját Esze Tamás utcai rendelőjében 2021. március 17-én.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Negyedik oltás: Békássy Szabolcs elmondta, mi a kulcs

Frissítette a koronavírus elleni védőoltásokkal kapcsolatos protokollját a Nemzeti Népegészségügyi Központ, amely a korábbi dokumentummal ellentétben már a negyedik oltásra vonatkozóan is több javaslatot fogalmaz meg. A részletekről az országos háziorvosi kollegiális vezetőt kérdeztük.

A napokban kapták kézhez az egészségügyi szolgáltatók a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) új oltás ajánlási protokollját, melyet illetően a legfőbb változás, hogy a kormány döntése értelmében lehetőség nyílt a negyedik oltások felvételére – ismertette a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója, aki egyben azt is hangsúlyozta: a legfontosabb továbbra is az alapimmunizálás és a harmadik oltás felvétele lenne, miután a negyedik oltás egyelőre még egy szűkebb célcsoportot érinthet, és az esetleges beadását mindenféleképpen szakmai konzultációnak kell megelőznie a kezelőorvossal, hogy szükségesnek tartja-e a beteg számára a negyedik oltás felvételét.

Utóbbi során át kell tekintetni az adott páciens kór- és oltáselőzményét, valamint az aktuális állapotát, és ezektől függően születhet orvosszakmai döntés azzal kapcsolatban, hogy szükséges-e már a negyedik oltás felvétele, vagyis nem feltétlenül bonyolult procedúráról van szó – tette hozzá Békássy Szabolcs országos háziorvosi kollegiális vezető. Mint fogalmazott, általános szabály nincs arra nézve, hogy kinek szükséges a negyedik oltás felvétele, tehát minden esetben individuális döntés kérdése, ugyanakkor vannak olyan, az immunrendszer gyengeségét jelentő betegségek, amik esetben feltétlenül indokolt lehet, de

generálisan azért az nem mondható el, hogy mindenki számára elengedhetetlen,

ezért is szükséges az orvos–beteg konzultáció – nyomatékosította. A Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásában egyébként szerepelnek azok a kórállapotok, azok a szempontok, amik a negyedik oltás szükségességét előírják.

A szakember arra is kiért, hogy jelen helyzetben, bármilyen szakmai információért a páciensnek kell keresnie a háziorvosát, ugyanakkor jelezte – kérve mindenki szíves türelmét –, hogy az omikron variánsa okozta járványhullám robbanásszerű terjedése miatt rendkívüli a terhelés a rendelőkben ismét; nagyon nagy mértékben megszaporodtak ugyanis a légúti betegségeknek a száma, Békássy Szabolcs ezért úgy véli, hogy egy pár hetes nagyon nehéz időszakot követően talán már könnyebb lesz a praxisokhoz való hozzáférés.

Annál is inkább, mert egyelőre szinte lehetetlen különbséget tenni az egyéb légúti betegségek és az omikron tünetei között. Több nyugat-európai országban azonban már látható az a trend, hogy a légúti tünetek fennállása alapján hoznak meg bizonyos döntéseket, rendelik el a betegek számára azt, hogy pár napig – a légúti tünetek fennálltáig – mindenki maradjon az otthonában a Covid-pandémiától függetlenül, ahogyan az korábban mondjuk az influenzajárványok esetében is történt – magyarázta az országos háziorvosi kollegiális szakértő kiemelve:

általános szabály, hogy aki légúti megbetegedés tüneteit mutatja, lehetőség szerint, amíg ezek fennállnak, addig a társadalmi- és munkahelyi közösségektől tartózkodjon.

Békássy Szabolcs érdeklődésünkre végezetül azt is elmondta, hogy általában azok az egészségtudatos páciensek, akik megkezdik az oltási sorozatot, nagy többségében be is fejezik. Az alapimmunizálás, tehát az első két oltás felvétele esetében ez szinte 100 százalékot megközelítő, és bár a harmadik oltásokkal kapcsolatban már kicsit más a helyzet, az is elmondható, hogy ezek iránt is fokozott az érdeklődés. Megerősítette továbbá, hogy minden típusú vakcinából rendelkezésre áll elegendő, így a választás szabadsága is adott mindenhol.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától
Négy éve tart az ukrajnai háború

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.

„PR-fogyasztás” – Szakértő a plug-in hibridek csalódást keltő gyári adatairól

Egy németországi vizsgálat szerint a plug-in hibrid autók üzemanyag-fogyasztása jelentősen magasabb annál, mint amennyi a gyári értékek alapján várható lenne. Krepsz Zoltán, Az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettese az InfoRádióban elmondta: a különböző autómárkák „szívesen kommunikálnak” nullával kezdődő értékeket száz kilométeren, és arról is beszélt, hogyan zajlanak ezek a mérések. Kiemelte, hogy az eltéréseket egy újfajta mérési módszer bevezetése okozza.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×