Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester beszédet mond a Zalaegerszegi ZalaZONE Rheinmetall Off-road Tesztpálya első ütemének átadásán a tesztpálya mellett 2021. július 15-én. A harcjárműveket gyártó Rheinmetall Hungary Zrt. tesztpályájának három pályaeleme a járművek sárban való tesztelését, mászóképességét és kezelhetőségét, valamint tartósságának vizsgálatát teszi lehetővé. A tesztpálya mellett épülő, Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártó üzemet várhatóan 2023-ban adják át.
Nyitókép: MTI/Varga György

Az év polgármestere: Zalaegerszeg a béke szigete

A 43 éves Balaicz Zoltán szerint ezt az elismerést a város egész közössége kapta, de nyilvánvalóan az is számított, hogy a települést a tiszteletre alapuló és sikerorientált stílusban irányítja.

Zalaegerszeg polgármestere, Balaicz Zoltán lett az év polgármestere.

„Egy ilyen elismerés mindig jólesik az embernek – mondta a díjazott az InfoRádióban –, akkor is, hogyha szakmai szervezettől kapja, akkor is, hogyha állami kitüntetést, de talán mindenkinek az a legfontosabb, amikor azok ismerik el és jutalmazzák meg, akik között él, akikért dolgozik, akiket szolgál, és ebben az esetben az év polgármestere díj kitüntető cím egy országos szavazás eredménye, amelyben ott vannak szülővárosom, Zalaegerszeg polgárai szavazatai, az ország más részéről érkező elismerések is.”

A polgármester beszélt arról is, hogyan alakította át munkájukat a járvány.

„Amikor elkezdtük tervezgetni a 2020-as évet 2019 végén, akkor nagyon nagy álmokat és terveket szőttünk, hiszen úgy tűnt, hogy egy minden eddiginél sikeresebb, nagyobb költségvetésű nagyberuházásokat tartalmazó és a kormány segítségével valóban új célokat megvalósítani tudó esztendő elé nézünk – nyilatkozott Balaicz Zoltán. – Aztán érkezett 2020 márciusában a koronavírus-világjárvány és ugyan ezeket a terveket nem söpörte el szerencsére, mert az ország és azon belül a város gazdasága is végül jól teljesített, de azért kellett, hogy lemondásokkal is szembesüljünk. Ugyanakkor azt gondolom, hogy bár nagyon nehéz volt mindannyiunknak,

érdekes és tanulságos időszakon vagyunk túl, sokat tanultunk mi, városvezetők és polgármesterek ebből az időszakból.

Nagyon büszke vagyok arra, hogy Zalaegerszeg polgárai kitűnően vizsgáztak nemcsak a védekezésben tanúsított hozzáállás tekintetében, nemcsak az összefogásból, hanem abból is, hogy olyan mindennapi kapcsolattartást, olyan, a segítségre, az összefogásra, a jótékonyságra koncentráló közösségi életet tudtunk kialakítani, amelyre méltán lehet majd alapozni.

Persze azt tudjuk, hogy a járvány elsősorban az egészségünket támadta, azt is éreztük, hogy másodsorban támadta a gazdaságunkat, ezen talán lassan-lassan túl leszünk, de viszonylag keveset beszélünk arról, hogy egy harmadik támadási felülete is volt a pandémiás időszaknak, az emberi kapcsolatainkat és a közösségeinket vette célba. Ebből a szempontból nemcsak most, hanem még hosszú ideig nagyon sok feladatunk lesz, hiszen

a város szövetét, ezt a közösségi összefogást és az emberi kapcsolatainkat újra kell alkotni, újra kell szőni,

és ebben még nagy feladat vár ránk, de azt gondolom, hogy az elmúlt másfél, közel két év tapasztalata alapján optimistán nézhetünk ez elé a feladat elé is.”

Az év polgármestere úgy látja, hogy Zalaegerszegre már az elődje, az 1994-től hivatalban lévő Gyimesi Endre idején is az összefogás volt jellemző.

„Azt hiszem – mondta Balaicz Zoltán –, hogy nálunk egy kicsit úgy érzik az emberek, mintha a béke szigetén lennének, hiszen igyekszünk mindenkinek megadni a tiszteletet. Ez meg is látszik a különböző rendezvényeink, programjaink, a közgyűlések hangulatán, és talán az is elárul valamit, hogy

2014-ben 64 százalékos, 2019-ben pedig 70 százalékos többséggel választottak meg a szülővárosom polgármesterének.”

2006-ban, 28 évesen lett önkormányzati képviselő, most, 43 évesen már tapasztalt polgármester.

„Az elmúlt 15 esztendőben nagyon sokat tanultam – mondta az év polgármestere –, és az is nagyon fontos, legalábbis egy városvezetői székben, egy önkormányzati közegben, hogy az ember tanuljon és fokozatosan lépjen előre a különböző deszkákon, hiszen így lehet igazán a különböző szakterületeket jobban megismerni és a kapcsolatrendszert is kiépíteni. Nem biztos, hogy jó és előnyös, hogy ha valaki egyből a magánszférából hirtelen polgármesterré válik. A tanulásnak és a munkának vagyok elsősorban a híve, így voltam önkormányzati képviselő, bizottsági elnök, alpolgármester és utána polgármester. Ez hasznos volt.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×