Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Egy öltönyös biztonsági őr fegyverrel az Alternatíva Németországnak (AfD) párt elnökségi ülésének kezdete előtt Berlinben 2020. március 20-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Alaposan lecserélődött a járvány alatt a biztonságiőr-állomány, de nem ez a legnagyobb baj

A feketemunka újra burjánzani kezdhet szakemberek szerint.

A turizmus, a vendéglátás és a rendezvények újraindulása a biztonsági szektort is több mint egy éve nem látott, komoly kihívás elé állítja. A szegmens azonban alaposan megsínylette az elmúlt időszakot, így a szakemberek a színvonal romlásától és az ágazat újbóli „feketedésétől” tartanak.

A járvány előtti 80 ezres hazai vagyonőrállomány mostanra mintegy 75 ezresre csökkent, ami elsőre nem drámai csökkenés, de szakmai becslések szerint több mint 40 százalékos volt a cserélődés, sok szakember hagyta el a pályát.

Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SZVMSZK) alelnöke szerint a szakemberhiány azért is baj most, mert gyorsan szükség lenne rájuk a hirtelen lehetővé váló rendezvényeken, idegen nyelveken beszélő, konfliktusokat jól kezelő biztonsági emberekről van szó - ért egyet vele Romasz Sándor, a Magyar Testőr Szövetség korábbi elnöke, a Nevadasec Kft. tulajdonos-ügyvezetője, aki szerint a vagyonvédelem jelen pillanatban egyike a legalulfizetettebb, legkevésbé megbecsült szakmáknak, pedig sokan testi épségüket kockáztatják megbízóikért.

Német Ferenc szerint közben 6-8 héttel vagyunk Nyugat-Európa nagy része előtt, ami azt jelenti, hogy ezen a nyáron még aligha csábítanak el külföldre nagy mennyiségű vagyonőrt.

„Véleményem szerint, ha nem kerül sor újabb drasztikus korlátozásokra, akkor is legalább 2 évre lesz szükség az ágazat helyreállásához” – tette hozzá Romasz Sándor, aki rávilágított a mostani helyzet egy másik kockázatára is: „Egy ilyen év után, amikor a megrendelők is pénzszűkében vannak, félő, hogy ismét előtérbe kerülhetnek az adóelkerülésre játszó, a vállalási díjakat a NAV által megállapított minimum alatt tartó cégek.”

Címlapról ajánljuk
Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.

Pusztító, ahogy a Temu meghódította a magyar piacot

A magyar e-kereskedelmi forgalom meghatározó szereplőjévé vált a kínai központú Temu, amely a belföldi rendelések tizedét tudhatja magáénak. A platform népszerűségét azonban jelentősen befolyásolhatják az Európai Unió tervezett vámszabályozási módosításai.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×