Infostart.hu
eur:
375
usd:
317.32
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új kollégiumi épülete a Nagyszebeni úton 2021. február 5-én. A korábbi Vas utcai szállásnál modernebb, négyszintes épület tizennyolc szobájában 60 ágy, plusz 7 vendégágy áll a lakók rendelkezésére.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Négy diák hagyta el az SZFE-t

Kiderült az is, hogy 86 hallgató státusa passzív a második szemeszterre.

Mindössze négy hallgató, az összlétszám kevesebb mint 1 százaléka hagyta el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) az első szemeszter lezárultával - közölte az intézmény.

Három hallgató töröltette magát a névsorból, egy diák pedig átjelentkezett a Magyar Képzőművészeti Egyetem önköltséges mesterképzésére.

A 2020/2021-es tanév első szemeszterét összegző adatok szerint az SZFE-nek 447 hallgatója volt.

A második szemeszterre közülük 336-an szerepelnek aktív státuszúként az intézmény nyilvántartása szerint. Az összegzésből kiderül, hogy 86 hallgató státusa passzív a második szemeszterre. Ők olyan hallgatok, akik nem tanulnak ebben a félévben, számuk mértéke átlagos. Továbbá vannak olyan szakok, amelyeken végeztek hallgatók az elmúlt két hétben, mivel lezárult a képzésük, a maradék létszám az övék.

Az SZFE vezetése korábban arról adott tájékoztatást, hogy a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben az egyetemen senki nem veszítette el az előző félévi eredményét.

Az egyetem vezetése december 12-én az SZFE honlapján közzétett tájékoztatója szerint módosította a tanév rendjét és már akkor is közölték, hogy nem érvénytelen a félév az intézményben. A vezetés akkori közlése szerint február 1-től 19-ig pótolható az első félévben felvett órák november 27. és december 12. közé eső része, valamint az elmaradt vizsgákat is le lehet tenni.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×