Infostart.hu
eur:
380.92
usd:
323.12
bux:
130619.33
2026. február 3. kedd Balázs
Tálas Péter, a Nemzetközi és Európa Tanulmányok Kar dékánja érkezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pódiumbeszélgetésére 2015. május 22-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Tálas Péter: a kormányzatnak két határozott célja van a haderőreformmal

Az egészségügyi problémáknál lényegesen nagyobb biztonsági fenyegetést jelent a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság – állítja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai-védelmi Kutatóintézetének igazgatója. Tálas Péter az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy a magyar haderőreform az ország gazdaságának is jót tesz.

Tálas Péter szerint a legnagyobb fenyegetést 2020-ban a koronavírus-járvány okozta minden tekintetben, azért is, mert sok következménye van.

„Az egyik legfontosabbat az egészségügyi mellett inkább a gazdasági válság tekintetében látom. Ráadásul ennek a gazdasági válságnak a mélységét, a mértékét még nem igazán ismerjük. Abban bízik mindenki, hogy az oltás előrehaladásával majd látni fogjuk ennek a következményét. Alapvetően a gazdaság minden egyéb más tevékenység vagy biztonsági fenyegetéshez hozzákapcsolódik, tehát ha rosszul működik a gazdaság, akkor kevés pénz van, akkor nem tudnak az országok a hagyományos védelemre sem annyit fordítani. Ilyen értelemben nem kérdéses, hogy a koronavírus-járvány minden mást háttérbe szorított biztonsági szempontból is” – fejtette ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai-védelmi Kutatóintézetének igazgatója.

Tálas Péter a járvány esetében nagyon paradox helyzetet lát.

„Voltak olyan nagyon fejlett országok, amelyek nagyon rosszul kezelték a válságot, mondjuk, Olaszországra, de akár Nagy-Britanniára és az Egyesült Államokra is gondolhatunk. Ennek a fő okát abban látom, hogy ezeknek az országoknak az egészségügyi rendszere nem járványokra volt kitalálva, hanem döntően egészségmegőrzés és -kezelésre. A járvány viszonylag ismeretlen jelenleg a fejlett országokban. Érdekes módon

azok az országok tudták alapvetően jól kezelni a járványt, ahol ez az emlékezet az egészségügyi rendszerben még megmaradt.

A legfejletlenebb országokban még tudják azt, hogy mi az a járvány és hogyan kell hozzá viszonyulni, hogyan kell védekezni, és ezt nagyon sok helyen a fejlett országokban egész egyszerűen az egészségügyi rendszernek újra kellett építenie, fogalmaznia és újra kellett gyakorlattá tennie azt, hogy mit kell tenni egy járvány esetén” – mondta.

Tálas Péter az Egyesült Államokra kitérve kiemelte: a Trump-kormányzat nem kezelte túl jól a helyzetet, és ez hozzájárult az amerikai elnökválasztás eredményéhez is. Ha csak a gazdasági szempontok alapján döntenek a választók, akkor valószínűleg Donald Trump győzött volna, de a járványt nem kezelte szakszerűen az elnök – vélekedett

A szakértő emellett fontosnak nevezte, hogy a klímapolitikában az Európai Uniónak sikerült továbblépnie és elfogadnia az 55 százalékos célt 2030-ra, 2050-re pedig a karbonsemlegességet, és ehhez csatlakozott Kína is, 2060-as vállalással.

Magyar haderő

Az igazgató az Arénában beszélt a magyar haderőfejlesztésről is. Kiemelte: az értékelésnél három dolgot érdemes figyelembe venni.

Az első az, hogy mi fenyeget, veszélyeztet egy országot, mire kell készülnie.

A második, hogy ez az első igazán nagy és komoly, végiggondolt haderőreform a Magyar Honvédség életében a rendszerváltás óta.

„Harminc évig nem fejlesztettünk lényegesen haderőt.

Megpróbáltuk szinten tartani. Egy terület volt, a Gripenek beszerzése, illetve a ’90-es években még az orosz államadósság fejében kaptunk talán harckocsikat. De alapvetően egy olyan haderőt kell modernizálni, amiben azoknak az eszközöknek lejárt a szavatossága, amit használ a Magyar Honvédség. A cserének úgy kell lezajlania alapvetően, hogy kellően modern legyen, kellően jövőre irányuló legyen, azokat a képességeket kell fejleszteni, aminek a használatát fontosnak tartjuk.”

A harmadik rész az, hogy az ország a NATO-nak a tagja. Minden egyes NATO-tag a saját haderejével védi a NATO-t. „Amikor mi fejlesztjük a saját haderőnket, akkor alapvetően a NATO haderejét vagy inkább a NATO képességeit is fejlesztjük” – emlékeztetett.

Tálas Péter szerint a kormányzatnak két határozott célja van a mostani haderőreformmal és a beszerzésekkel.

„Olyan beszerzéseket próbál végrehajtani és eszközölni, amelyek gazdaságilag is hasznot hoznak.

Egyrészt azoktól az országoktól vásárolunk, amelyekkel eleve egyre nagyobb és mély a gazdasági kapcsolatunk. Ilyenkor a kompenzáció tekintetében sokkal szélesebb a játéktér, mintha egy olyan országtól veszünk, amellyel nem áll fenn gazdasági kapcsolatunk. A másik törekvés, amit lehet látni, hogy a magyar vezetés szeretné az ország hadiiparát is bizonyos területeken újjáépíteni. Van néhány olyan eszköz, amiből nem biztos, hogy jó, ha idegenekre vagyunk rászorulva, mert az ellátás, a szállítás körülményes. Ilyenek általában a lőszerek és talán a kézifegyverek. Van néhány olyan terület, ahol Magyarország szeretne bekapcsolódni abba a nagy gazdasági körforgásba, amit az európai és a nemzetközi hadiipar jelent, és ez majdnem minden egyes beszerzésnél érezhető.”

A szakértő szerint erősen tapasztalható a magyar politikai vezetésnek az a szemlélete, hogy a fejlesztések ne pusztán a haderőnek, hanem az ország gazdaságának is hozzanak hasznot. A mostani haderővel nemcsak a honvédség és nemcsak a magyar biztonság, hanem a magyar gazdaság is és így a magyar társadalom is lehetőséghez jut.

Címlapról ajánljuk
Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Tárnok Balázs az Arénában: a magyarok másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában, ha nem állnak ki a jogaikért

Homályos jogszabályi környezet és bírságok, hogy elhallgattassák a magyarokat – ez figyelhető meg a Beneš-dekrétumok és a magyar nyelvhasználat ügyében is Szlovákiában. Ha a magyarok nem állnak ki a jogaikért, akkor másodrendű állampolgárok lesznek Szlovákiában – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Rengeteg baleset, fennakadások: váratlanul megint jelentős havazás és ónos eső nehezíti az életet – fotók, videók

Északon intenzív havazással, délen ónos esővel csapott le a február, az előrejelzések szerint ez lehet a tél egyik utolsó nagy megpróbáltatása. Sajnos a közlekedést számos helyen lassítják balesetek, és a közösségi közlekedéssel utazók is nehézségekkel találkozhatnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Hatalmas ostromra készül Ukrajna, a legváratlanabb helyről kapott csúnya pofont Oroszország - Háborús híreink kedden

Az orosz fegyveres erők párhuzamosan indítottak támadást északon, Szumi megyében, illetve délen, Zaporizzsja város irányában. Ezzel párhuzamosan a térségből korábban visszavont orosz nehézbombázók is közelebb húzódtak az ukrán határhoz. Donald Trump bejelentette, hogy rábírta Indiát, ne vásároljon több orosz kőolajat. Moszkva továbbra sem hajlandó engedni a Donbasz teljes átadására vonatkozó követeléseiből, de újonnan azzal is előálltak, hogy közvetlen béketárgyalásra Zelenszkij és Putyin között kizárólag Moszkvában van lehetőség. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×