Lukács László segédmunkás (1923–1959) – Budapest, hűtlenségi ügy, 1959. január 13.

Portré

Lukács László 1923-ban született Budapesten, munkáscsaládban. Szüleit korán elveszítette, nagyszülei nevelték fel. A négy elemi után ipariskolába jelentkezett, de két év után segédmunkásnak állt. Később kitanulta az esztergályos szakmát. 1939 és 1941 között tagja volt a Nyilaskeresztes Pártnak, emiatt 1945–1946-ban rendőri felügyelet alatt állt. A háború után gyártáselőkészítőként és diszpécserként dolgozott. 1950-ben felvették a Magyar Dolgozók Pártjába, de 1952-ben kizárták. 1951-ben megnősült, egy lánya született, akit négy hónapos korában elveszített. 1952 áprilisában egy vendéglőben ittas állapotban szidta Rákosit, ami miatt izgatásért négy év és négy hónap börtönbüntetésre ítélték. 1956 januárjában feltételesen szabadult, ezt követően a csepeli vasműben lett segédmunkás, majd az Épületelemgyárban helyezkedett el.

A forradalom alatt nem vett részt semmilyen megmozdulásban, munkahelyén vagy otthon tartózkodott. 1957 júniusában volt rabtársa, a később vele egy perben halálra ítélt Czermann Lajos révén ismerte meg F. Nagy Csabát. F. Nagy a Mindszenty-per egyik mellékperében elítélt Lengyel Alfonz levelével igazolta magát, utóbbit Lukácsék jól ismerték a börtönből. Kérte, hogy gyűjtsenek adatokat az ENSZ-nek a magyar események kivizsgálására felállított ötös bizottsága részére a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatokról és a megtorlásról, amit ő Nyugatra juttat. Azt egyikük sem tudta, hogy F. Nagy 1955 tavasza óta az államvédelem beépített ügynöke, és 1956. november 23-án az emigráció megfigyelésére dobták át az osztrák határon. Vagyis, bár Lukácsék a rendszerrel szemben kívántak cselekedni, az egész ügy nem volt más, mint a politikai rendőrség provokációja.

Miután Czermann 1957 júliusában korábbi büntetésének folytatására újra börtönbe került, Lukács tartotta a kapcsolatot F. Naggyal. A „szervezetbe” mások mellett bekapcsolódott a velük egy perben elítélt és kivégzett Tumbász Ákos is, akinek hamis iratokat ígértek, mivel illegalitásban élt. Államtitkokhoz vagy az ország érdekeit veszélyeztető adatokhoz egyikük sem jutott hozzá, legnagyobb „eredményük” az volt, hogy novemberben megszerezték a Csepel Művek belső telefonkönyvét. Ezt még a később kirendelt szakértő sem minősítette különösebben fontos titkos dokumentumnak. Emellett terjesztették a nyugatról becsempészett Nemzetőr című folyóiratot.

Lukács, aki már valamit sejthetett, 1958. január végén megszakította a kapcsolatot F. Nagy Csabával, de elkésett vele. 1958. március 17-én letartóztatták, s a kémkedési ügyekben kizárólagos illetékességű Budapesti Katonai Bíróság Csohány László százados vezette tanácsa 1958. október 1-jén hűtlenség vádjával halálra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Sömjén György őrnagy vezette különtanácsa 1959. január 7-én helybenhagyta az ítéletet. Mivel Lukács és társai ténylegesen semmilyen fontosabb adathoz nem jutottak hozzá, a provokáció eredménye maga a per volt, amely három ember életébe került.

Lukács Lászlót 1959. január 13-án végezték ki a Budapesti Országos Börtön udvarán.

Források és irodalom

• Lukács László és társai pere. HM HIM Hadtörténelmi Levéltár XI. 22. 0054/1958
• Kocsis Piroska: A Ludovika Akadémiától az agyagkatonákig – Lengyel Alfonz 1957. évi segítségkérő levele Habsburg Ottóhoz. Archívnet 2013/4. http://www.archivnet.hu/politika/a_ludovika_akademiatol_az_agyagkatonakig.html?oldal=1 (2019. október 2.)
• 1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.
• Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.
• Borvendég Zsuzsanna: Kémkedésbe konspirált költő – Tumbász Ákos. In A Történeti Hivatal évkönyve, 2000–2001. Szerkesztette: Gyarmati György. Budapest, Történeti Hivatal, 2002. 267–278. (Trezor 2.)

Idézet

Részlet Lukács Lászlónak az elsőfokú tárgyaláson tett vallomásából (tárgyalási jegyzőkönyv 9. oldal): „Gondoltam, hogy ezek az adatok az államrend elleni adatok [sic!]. Küldtem ki néhányat, amelyekben arra adtam felvilágosítást, hogy folynak letartóztatások és elítélések, sok embert fogtak le, az ítéletek általában enyhébbek, mint az előtt /1956. X. előtt/ voltak. […] Közöltem azt is, hogy szűnőben van a forradalmi hangulat. Nem bíztam F. Nagy Csabában sem […] féltem ugyanis, hogy F. Nagy Csaba a BM embere.”

Forrás: Lukács László és társai pere Hadtörténelmi Levéltár Budapesti Katonai Bíróság 0054/1958

A kivégzésének napján megjelent Népszabadság híreiből – 1959. január 13.

„Jelentjük: az esküt letettük!”

(...) Az esküt tevő fiatal katonák teljes tehetségük, tudásuk latbavételével láttak hozzá a katonai ismeretek elsajátításához. – Derék fiúk a mi katonáink – mondja Benkő őrnagy, a politikai helyettes…

Felhívás

Kérem azokat a régi bajtársakat, akik a Tanácsköztársaság idején, 1919-ben Cegléden megalakult 7. hadosztálynál, s annak munkászászlóaljainál szolgáltak, hogy a március 21-én rendezendő találkozás megszervezése céljából közöljék címüket velem. Tatár József szds., Kiskunfélegyháza, Néphadsereg 3519.

Az Arcok 1956-ból sorozat korábbi cikkei itt olvashatók.