Brusznyai Árpádné Honti Ilona egyike volt azok forradalmárfeleségeknek, akiknek az 1956-os megtorlás során meghurcolt és kivégzett férjük távollétében, a kétségbeejtő helyzet ellenére édesanyaként helyt kellett állniuk.
Honti Ilona 1930. február 28-án született Budapesten. A vegyészlaboráns képesítést szerzett fiatal nő az 1950-es évek elején egy édesapja által szervezett sakkparti révén ismerkedett meg Brusznyai Árpáddal, akit családi háttere miatt elbocsátották az Eötvös Loránd Tudományegyetem görög filológiai intézetéből. 1953. június 20-án összeházasodtak, és Veszprémbe költöztek. A férj a Lovassy László Gimnáziumban tanított, miközben Honti a Nehézvegyipari Kutatóintézetben vállalt állást. 1954-ben megszületett lányuk, Margit.
1956-ban Brusznyai Árpád a Veszprém Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács tagjaként, majd november 1-jétől elnökeként a forradalom veszprémi eseményeinek meghatározó alakja volt. Legfontosabb feladatának a közrend fenntartását és a törvényesség betartását tartotta. Ennek ellenére a forradalom leverése után az elsők között tartóztatták le, ám november végén visszatérhetett a családjához.
1957 húsvétján azonban ismét őrizetbe vették. Honti, amikor alkalma nyílt rá, meglátogatta férjét a börtönben, csomagot küldött neki, mosta a szennyesét, és leveleivel tartotta benne az erőt. A per során találkozott a bíróval, ügyészekkel, pozitív jellemzéseket íratott az egyetemről és a váci iskolából. Miután azonban a Győri Katonai Bíróság október 19-én életfogytiglanra ítélte Brusznyait, egyre inkább erőt vett rajta a kimerültség. „Ha Margitka nem volna, én most szívesen megválnék ettől a világtól, semmivel sem törődve” – jegyezte le férje második letartóztatását követően vezetni kezdett, egyedülálló forrásértékű, szívszorító naplójában.
1958. január 2-án írt, utolsó naplóbejegyzése arról árulkodik, még bízott benne, hogy az 1958-as esztendőben – mint írta – „úgy is fogunk beszélgetni, hogy a rács nem lesz köztünk”. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának különtanácsa 1958. január 7-én azonban Brusznyai ítéletét halálbüntetésre változtatta. A különtanács tagjaiból alakult kegyelmi tanács 3:2 arányban még azt is elutasította, hogy kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanácshoz felterjesszék. 1958. január 9-én a Budapesti Országos Börtön udvarán kivégezték.
Brusznyai bitóra juttatásában komoly szerepe lehetett Pap Jánosnak, az MSZMP Veszprém megyei első titkárának, aki az elsőfokú ítélet meghozatalát követően a Legfelsőbb Bíróság elnökének írott levelében követelte a forradalmi vezető és társai kivégzését, annak ellenére, hogy Brusznyai 1956-ban határozottan fellépett a bosszú megnyilvánulásai ellen, Papot pedig vegyésztechnikusi végzettségének megfelelő álláshoz segítette hozzá.
A huszonnyolc éves korában megözvegyült Honti Ilonát barátok, kollégák és rokonok segítették. A váci siketnéma-intézetben dolgozott tovább, élelmezésvezetőként, ám szívbetegsége miatt ötvenegy éves korában leszázalékolták. Ezután házvezetői állásokat vállalt falusi plébániákon. Az özvegy hosszadalmas jogi harcot folytatott: a hatóságok csak a rendszerváltás után engedélyezték férje sírjának azonosítását, és ekkor történt meg a hivatalos rehabilitáció is. Honti Ilona 2004. július 16-án hunyt el Vácott.
Írta: Krajcsír Lukács
További részletek az életpályát bemutató kötetről itt olvashatók.
A sorozat eddig megjelent részeit itt találja meg.
Irodalom
- Imre Frigyesné–Nagy András (szerk.): Brusznyai Árpádné Honti Ilona Naplója. Veszprém, Brusznyai Árpád Alapítvány, 2017.
- Kahler Frigyes: A Brusznyai-per: emberi sorsok a politikai megtorlás idején. Szentendre, Kairosz, 2001.
- Nagy András (szerk.): Brusznyai-dokumentumok. Veszprém, Brusznyai Árpád Alapítvány, 2017.
- Nagy András (szerk.): Brusznyai-tanulmányok. Veszprém, Brusznyai Árpád Alapítvány, 2017.