Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
financial stock market graph illustration ,concept of business investment and stock future trading.
Nyitókép: monsitj/Getty Images

Bennfentes kereskedelem gyanúja négy Mol-vezetőnél – reagált a társaság

Csak két héttel később derült ki, hogy már január 27-én leállt az olajszállítás a Barátság kőolajvezetéken. A bennfentes kereskedelem gyanúja merült fel a Molnál a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége szerint. A szövetség ezért közérdekű bejelentést tett a Magyar Nemzeti Banknál, álláspontja szerint a Mol feltehetően megsértette tájékoztatási kötelezettségét, amikor nem számolt be a Barátság leállásáról. Ezzel párhuzamosan négy vezető tisztségviselő milliárdos értékű részvényeladást hajtott végre – mondta az InfoRádióban Kövesy Károly, a Portfolio elemzője. Később a Mol is közleményben tudatta: minden tekintetben megfelelnek a hatályos jogszabályoknak.

A Magyar Nemzeti Bank vizsgálatot indított a Mol részvényeivel kapcsolatos egyes tranzakciók ügyében. Egy bennfentes kereskedelemre vonatkozó bejelentés nyomán vizsgálják, történt-e jogsértés a Mol részvényeit érintő egyes tőkepiaci ügyletek során – erősítette meg a jegybank a Reutersnek.

Két részből áll össze ez a történet – mondta Kövesy Károly, a Portfolio elemzője az InfoRádióban, hozzátéve: a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége azt állítja, hogy egyrészt a Mol nem tett időben eleget a közzétételi kötelezettségének, másrészt azt is állítja a szövetség, hogy ez alatt az idő alatt a vállalat vezető tisztségviselői akár bennfentes információk tudatában is hajthattak végre kereskedést a vállalat részvényeivel.

Február 13-án nemzetközi sajtóforrásokból derült ki, hogy egy január végi orosz légicsapás megrongálta a Barátság olajvezeték ukrajnai szakaszát, és emiatt január 27-től már leálltak a Magyarország és Szlovákia irányába tartó szállítások.

A szövetség azt állítja, hogy ezek az információk a nemzetközi sajtóból derültek ki, és a Mol csak egy február 16-i, tehát három nappal későbbi közleményben hozta nyilvánosságra ezeket az információkat, amikor bejelentették, hogy döntöttek az állami stratégiai kőolajkészletek felszabadításáról. Az a történet másik része, hogy

miközben volt ez az időablak, tehát a január 27-től induló leállás, utána két és fél hét eltelt, amíg megjelentek a hírek, és a szövetség azt feltételezi, hogy a Mol a vezetői már sokkal korábban tudhatták ezeket az információkat, és közben mégis tőzsdei tranzakciókat hajtottak végre.

Ebben az időszakban négy vezető tisztségviselő, köztük igazgatósági tagok és felsővezetők is több mint másfél milliárd forint értékben értékesítettek Mol-részvényeket, és a szövetség azt állítja, hogy az eladások időzítése és a beszerzési nehézségek, tehát a kőolajvezetéken való szállítás leállása annyira egybeesett időben, hogy emiatt indokolt elindítani egy vizsgálatot, amelyben akár a bennfentes információkkal való visszaélést is vizsgálhatja a nemzeti bank – magyarázta a szakértő.

A dokumentum, amit bejutottak az MNB-hez, állításokat és gyanút fogalmaz meg, nincsenek benne hatósági megállapítások. Ahhoz, hogy ilyenek megfogalmazódjanak, le kell folynia egy MNB-vizsgálatnak. Ha az MNB úgy dönt, hogy a felvetések jogosak, akkor akár arányos szankciókat is kiszabhat. Ha a piacfelügyeleti eljárás elindul, akkor

elsősorban azt fogja vizsgálni az MNB, hogy a Mol időben eleget tett-e a közzétételi kötelezettségeinek, illetve hogy a vezetők rendelkeztek-e olyan nyilvános információval, amivel előnyhöz jutottak a tőzsdei értékesítések során

– mondta Kövesy Károly, a Portfolio elemzője az InfoRádióban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×