Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
324.41
bux:
144989.73
2026. október 14. szerda Helén
Karácsony Gergely főpolgármester sajtótájékoztatót tart a Városházán 2020. január 17-én. A főpolgármester elmondta, hogy évente nagyjából kétmilliárd forintból szüntetnék meg a CT- és MR-várólistákat Budapesten a daganatgyanús megbetegedések esetében.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Karácsony Gergely: két változás is drámai mértékben lehetetleníti el az önkormányzatokat

A főpolgármester szerint kivéreztetést jelent a költségvetés az önkormányzatok számára. Az ellenzéki pártok közül van olyan, amelyik vakrepülésnek, másik pedig semmitmondónak tartja a javaslatot.

A nemzet érdekével ellentétes a központi költségvetés 2021. évi tervezte, az ebben foglalt megszorítás nemcsak egyszerűen az önkormányzatokat, hanem a helyi közösségeket érinti rendkívül súlyosan - mondta Karácsony Gergely főpolgármester.

A kedden benyújtott költségvetési javaslatról szólva Karácsony Gergely arról beszélt: úgy tűnik, hogy a járvány és a járvány nyomán kialakuló gazdasági, társadalmi válságot az Orbán-kormány arra használja fel, hogy a "magyar közélet egyedüli hatalmi ellensúlyát, az önkormányzati szektort tönkretegyék".

Két olyan változás is van a törvényjavaslatban, amelyek drámai mértékben lehetetleníti el az önkormányzatokat - mondta a főpolgármester.

Mint kifejtette, az egyik ilyen változás a gépjárműadó átcsoportosítása, amelynek fele része eddig az önkormányzatok bevételét erősítette. Korábban a kormány döntött a gépjárműadó átmeneti átcsoportosításáról, de úgy tűnik, hogy ez nem átmeneti, hiszen a tervezetben is ez szerepel - mondta Karácsony Gergely.

A másik az önkormányzatokra kivetett adó, az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás összegének megemelése.

Az idei 10 milliárd forint helyett, a számításaik szerint közel négyszeresét kell majd a fővárosnak adó formájában befizetni a központi költségvetésbe - közölte Karácsony Gergely.

Hozzátette: mindezt egy olyan helyzetben teszik, amikor drámainak csökkentek a tömegközlekedés jegybevételei, és egyelőre nem is tudják felmérni, de várhatóan drámaian csökkeni fog az önkormányzat legfontosabb bevételi forrása, az iparűzési adóból befolyó összeg is.

Karácsony Gergely azt mondta: pontosan tudjuk azt, hogy a gazdasági recessziós mindenkit érint, a központi költségvetést is érintik az adóbevétel kiesések, és azt is, hogy újabb költségei vannak a koronavírus-járvány miatt védekezésnek. "Mégis azt gondoljuk, hogy ez egy szándékos politikai döntés, amely az önkormányzatokat hozza nehéz helyzetbe, és nem magyarázható az ország költségvetési helyzetével" - fogalmazott.

A főpolgármester kijelentette: ez a döntés nemcsak mélységesen antidemokratikus, de nagyon meg fogja nehezíteni a gazdasági és a társadalmi válságból való kilábalást. A költségvetési tervezettel az önkormányzatok által az elmúlt időszakban bevezetett, rendkívüli szociális támogatások is veszélybe kerülnek - mondta Karácsony Gergely.

Kijelentette: mindez teljes mértékben elfogadhatatlan a fővárosi önkormányzat számára, és mindent megtesznek azért, hogy a költségvetési javaslatot ebben a formába ne fogadják el.

A javaslat a "szószegés költségvetési tervezete" is, mert a kormány és Orbán Viktor miniszterelnök számtalanszor elmondta, hogy nem hoznak olyan lépéseket, amelyek a fővárosi önkormányzat számára elégtelenek - mondta Karácsony Gergely.

Közölte, a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége elnökeként kezdeményezési az önkormányzati szövetségek közös kiállását. Hiszen nemcsak az ellenzéki önkormányzatok megsarcolásáról van szó, hanem az önkormányzati adó kiterjesztése nagyon súlyosan érinti a kistelepüléseket is - tette hozzá Karácsony Gergely.

Ellenzéki vélemények a büdzséről

A Demokratikus Koalíció semmitmondónak tartja a 2021-es költségvetési javaslatot, a párt szerint az indítvány mellőzi a józan észt és a szakértelmet.

A párt alelnöke szerint az elmúlt tíz évben és a koronavírus-járvány hónapjai alatt többször bebizonyosodott, hogy az Orbán-kormány semmilyen olyan valódi intézkedést nem akar megtenni, ami tényleg a magyarok javát szolgálná. Varju László szerint a kabinet évek alatt módszeresen lepusztította az egészségügyet és a gazdaságot, cserbenhagyta a válság miatt tönkrement családokat és vállalkozásokat, miközben egyetlen forinttal sem segítette a bajbajutottakat. A 2021-re javasolt büdzsében még most, a "csőd szélén" is olyan dolgok szerepelnek kiemelt helyen, mint az "oligarcháknak kedvező" vasútépítés vagy egy új stadion építése - hívja fel a figyelmet a költségvetési bizottság elnöke.

A politikus emlékeztetett, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter már korábban elárulta, hogy a javaslatban szerepelni fog egy körülbelül háromezer milliárd forintos egészségbiztosítási és járványügyi alap, illetve a kormány növelni akarja a gazdaságvédelmi alapot. Az indítványban mindezek mellett azonban továbbra is prioritásként jelenik meg a paksi bővítés, a Ligetprojekt, a Budapest-Belgrád vasútvonal, valamint egy új, budapesti, multifunkcionális, sport- és rendezvénycsarnok építése - bírált Varju László.

Az MSZP szerint a koronavírus-járvány megmutatta, hogy hatalmas lyukak tátonganak a magyar szociális ellátórendszeren. A párt szerint olyan büdzsé szükséges, amely meggátolja a radikális jövedelem- és fogyasztáscsökkenést, biztosítja a hétköznapi megélhetést, új munkahelyeket eredményez. A szocialisták szerint meg kell duplázni azokat a szociális juttatásokat, amelyeket az elmúlt 10 évben egyetlen forinttal sem emelt a Fidesz.

Közleményben azt írta a párt, hogy az önkormányzatok bevonásával egy vissza nem térítendő támogatásokkal és kamatmentes állami hitelekkel megtámogatott, 750 milliárd forint értékű, az otthonokat célzó energiahatékonysági- és zöld fejlesztési programra tesznek javaslatot, amely munkahelyet teremtene, növelné a lakások értékét, mérsékelné a válságban érintett építőipar nehézségeit, és átrendezné a viszonyokat a nagy, egyszeri - egyébként fenntarthatatlan - monumentális építkezések felől a kisebb léptékű, de az ország egészét elérő építések felé

A Párbeszéd szerint a büdzsé tervezet elhamarkodott, az egészségügyi költségvetés érdemben nem emelkedik, valamint gazdaságvédelemre gyakorlatilag nem fordítanak semmit, mindössze a kormányzati beruházások támogatására különítettek el forrást.

Az LMP "teljes vakrepülésnek" tartja a kormány által kedden beterjesztett jövő évi költségvetési javaslatot. Schmuck Erzsébet társelnök online sajtótájékoztatóján kijelentette: olyan büdzsére van szükség, amely a zöld újjáépítést szolgálja. A politikus szerint eddig is hiba volt tavasszal elfogadni a következő év büdzséjét, most pedig, az ismeretlen nagyságú válság idején még inkább az. Annak beterjesztése azt mutatja, hogy a kormány egyáltalán nem veszi komolyan az abban foglaltakat, bármit, bármikor átírhatónak, átcsoportosíthatónak tart. A komolytalanság jele, hogy példátlan módon kihagyták a költségvetésből az államadósság és a "jósolt GDP" összegét is - tette hozzá.

Úgy folytatta: a járvány megmutatta, hogy a magyar gazdaság nem fenntartható. Ezért a következő évi költségvetésnek a zöld újjáépítést kellene szolgálnia. A büdzsének prioritásként kellene kezelnie válságálló, "zöldmunkahelyek" létrehozását, a felkészülést a vízhiányra, a küzdelmet az aszály ellen, a társadalmi válság megelőzését, a szociális szektor megerősítését, valamint az erőforrások és a javak igazságosabb elosztását.

Utóbbi érdekében az LMP progresszív jövedelemadó és vagyonadó bevezetését javasolja a kiugróan nagy vagyonokra, az off-shore cégeket pedig elzárnák a közpénzektől.

Címlapról ajánljuk
Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban látni.

Kapitány István cáfolt: „egyetlen dologról mondtam le: a fizetésemről”

Október 13-án váratlanul lemondott Tótth András energetikai államtitkár, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium közlése szerint személyes okok miatt. Értesülések hírbe hozták a gazdasági és energetikai minisztert, különösen Tárkányi Zsolt posztja után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: személyi változások az energetikai pozíciókban, nem mond le Kapitány István miniszter

Tisza-kormány: személyi változások az energetikai pozíciókban, nem mond le Kapitány István miniszter

Váratlan lemondások történtek kedden az energetikai terület vezetésében, hiszen személyes okokra hivatkozva távozott Tótth András energetikáért felelős államtitkár, és lemondott Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Juhász Edit utódja október 16-tól Losonczy Géza lesz. Szerdán szintén távozott hivatalából Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője. Nap közben olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy maga Kapitány István miniszter is távozhat, de a tárcavezető cáfolta ezen lapértesüléseket. Eközben folytatódik a parlament plenáris ülése is, az MNB 2025-ös beszámolójának tárgyalását környezetvédelmi és médiatörvény-módosítási javaslat vitája következik, majd délután a 2026-os költségvetési törvény módosításáról szavaznak a képviselők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×