Az írtatok egészen visszakövethetők Bárczy István polgármester javaslatáig, amelyet 1906-ban tett, majd 1908-ban tanulmány is készült a Nagy-Budapestre vonatkozó tervek kapcsán, majd a 30-as években újból felmerült a gondolata – ismertette az InfoRádiónak Kenyeres István, a Budapest Főváros Levéltára főigazgatója. Aztán 1937-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsának, ami egy másodfokú építési hatóság volt, a területi illetékességet is kiterjesztették egy lényegében megegyező módon, mint ahogy később a Nagy-Budapest megvalósult, és 1942-ben a Szendy Károly-féle városvezetés pedig már letett egy konkrét javaslatot – egy monográfia keretében – ennek megvalósításra, ami már csaknem egy az egyben megegyeztek az 1950-ben megvalósult Nagy-Budapesttel.

Nagy-Budapest létrehozását több dolog is indokolttá tette, folytatta a szakértő: egyrészt meglehetősen korán felismerték, hogy a Budapest határai mentén folyamatosan fejlődő települések, városok jelentős része egybenőtt már a fővárossal, egészen városias jelleget mutatva. Másrészt Budapestnek szüksége volt zöldterületekre, valamint olyan zónákra, ahol ipari létesítményeket telepíthet, illetve ahová a belsőbb területekről kitelepítheti azokat. De az sem volt új keletű, hogy Budapest lakosságának a száma exponenciálisan növekedett, emiatt pedig szükség volt újabb és újabb szabad, beépíthető területekre a népességgyarapodás végett.

A budai oldalon Budafok, Észak-Pesten Rákospalota és Újpest, Dél-Pesten Kispest, Pesterzsébet és Pestszentlőrinc, valamint Csepel, amely épp, hogy városi rangba lépett a megelőző évben, valamint 16 nagyközséget csatlakozásával 1950. január elsején jött létre Nagy-Budapest.

Az egyesítés egyik oka az volt, hogy a nagyobb települések, mint például Kispest, vagy Újpest már egészen városias jelleget mutatott, és teljesen egybe is nőtt már Budapesttel, a határaik gyakorlatilag egy-egy utca egyik és másik oldala, vagy vége volt – ismételte meg a főigazgató, hozzátéve: valamint valóban időben felismerték, hogy a belső területek túlzottan zsúfoltak, nagyon beépítettek, és az ipari létesítményeket a belvárostól kijjebb szerették volna tudni. Kenyeres István azt is megjegyezte, 1950 után azonban már teljesen más prioritások voltak, mint eredetileg, hiszen például oda építettek nagy lakótelepeket, ahol korábban az első, 1948-as általános rendezésben még nem is gondoltak.