Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
325.41
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

Lehet, hogy a drónreptetés hazai szabályai idejétmúltak, de attól még be kell tartani őket

Illegálisan működtetett drónok miatt kellett leállítani a ferihegyi repülőtér forgalmát kedden este. A Drónpilóták Országos Egyesülete elítéli az ilyen eseteket, ugyanakkor emlékeztet rá, hogy a drónreptetés magyarországi szabályai teljesen elavultak. A drónok világszerte sok gondot okoznak a polgári repülőjáratoknak.

Pilóta és engedély nélkül repült be egy szerkezet kedden, este 8 órakor a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér légterébe, ezért lezárták az 1-es kifutópályát. Nem sokkal később, negyed 9-kor azonban egy másik drón miatt a 2-est sem tudták működtetni este fél 10-ig, közölte a légikikötőt üzemeltető Budapest Airport Zrt. A Hunagrocontrol szerint öt repülőgép nem tudott leszállni Ferihegyen. Hétfőn és szerdán is voltak a forgalmat zavaró drónészlelések.

A légi irányítás arra panaszkodik, hogy

2018-ban, egy év alatt megnégyszereződött a szabálysértő drónreptetések száma.

Tavaly több tucat repülőgép személyzete jelezte nekik, hogy drónt láttak a közelükben. Az egyik 60 méterre megközelítette őket, ami nagyon kockázatos.

A Drónpilóták Országos Egyesülete határozottan elítéli az ilyen eseteket, mondta az InfoRádiónak Pál Károly elnök. "Az egyesületünk pontosan azért jött létre, hogy támogassuk a jogszerű, biztonságos drónhasználatot. Tehát az egyesület alapcéljaival teljes mértékben szembemegy az ilyen cselekmény – szögezte le. – Úgyhogy általában az egyesület, ahogyan most is,

mereven elhatárolódik ezektől a cselekményektől,

legyen ennek bármilyen indíttatása is" – emelte ki.

A drónreptetésnek vannak szabályai, de repülőtér fölött tilos ilyen szerkezetet használni, tette hozzá az elnök. "Vannak olyan kritikus infrastruktúrák, és kiemelt kockázatú létesítmények, vagy területek, ahol egyáltalán nem lehet reptetni – mutatott rá – Ilyen például a Liszt Ferenc repülőtér. Ha valaki mégis ilyen területen repül, az kizárja a vétlenség lehetőségét, de ilyet csak szándékosan lehet elkövetni."

Pál Károly szerint

a drónreptetés magyarországi szabályai idejétmúltak, de attól még be kell tartani őket,

legalábbis addig, amíg az Európai Unió nem talál ki jobbakat helyettük. "Magyarországon a törvények nem ismerete nem mentesít, így mindenkire kötelező érvénnyel vonatkozik – emlékeztetett. – Két fontos kritérium: az egyik a kötelező biztosítás, a másik az eseti légtér megléte. Ez egy rendkívül kényelmetlen és idejét múlt szabályozási rendszer, amire nagy valószínűséggel

az európai uniós direktíva meghonosodása fog majd végső megoldást adni

– vélekedett. – Azt fogják majd igazítani a magyar légügyi törvényhez, és ennek megfelelően mi is meg fogjuk látni, hogy hogyan képzeli el a jogalkotás a légtér szabályozását a drónok számára."

A drónok világszerte nagyon nagy problémákat okoznak a polgári repülésben. Januárban a londoni Heathrown, tavaly decemberben pedig a szintén nagy-britanniai gatwicki repülőtéren kellett lezárni kifutópályákat drónreptetés miatt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×