Infostart.hu
eur:
379.63
usd:
321.7
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2018. december 7-én.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Orbán Viktor: a magyar kerítés olyan sikeres, hogy Washingtonból is látszik

A gazdasági és katonai együttműködés, valamint a migráció is téma volt Orbán Viktor és Donald Trump washingtoni megbeszélésén - mondta a magyar miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

Orbán Viktor az interjúban elmondta, hogy nem először találkozott az amerikai elnökkel, hiszen a NATO-csúcsokon folyamatosan konzultál az összes tagállam, így a magyarok is az amerikaiakkal, de ilyen hosszabb kétoldalú találkozó most először történt.

Arra a felvetésre, hogy Donald Trump az ikertestvérének nevezte, azt mondta, hogy vannak olyan a nép által megválasztott vezetők, akik a saját országuk ügyét teszik az első helyre. Több országban - példaként említette Izraelt, Indiát, Olaszországot és Lengyelországot is - úgy vélik, hogy a világ államai saját céljaikat követik, s amikor kell, együttműködnek, de nem adják át a hatalmat egy világkormánynak – tette hozzá. Jelezte, hogy ezek a vezetők tudnak egymásról, ismerik egymást és szurkolnak egymás sikeréért.

„A legfontosabb az volt, hogy egyeztettünk és összevetettünk a nézeteinket arról, hogy mi várható a világban”

- emelte ki a kormányfő.

Azzal, hogy Donald Trump az üzleti életből jött, másfajta, célratörőbb, egyenesebb és bátrabb hozzáállást és gondolkodást képvisel – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: az amerikai elnök tudta, hogy 1700 amerikai cég van jelen Magyarországon, ismerte a magyar gazdasági modellt, és azzal is tisztában volt, hogy Magyarország megállította a migrációt.

A magyar kerítés olyan sikeres, hogy Washingtonból is látszik

– hangsúlyozta.

Orbán Viktor jelezte, hogy a tárgyalásokon a katonai együttműködés is téma volt. Amerikai segítségre lehet szükség a kritikus infrastruktúra megvédésére, ehhez középhatótávolságú légvédelmi rakétákat szerezhetnek be.

Érdekeltek vagyunk abban, hogy Romániában, a Fekete-tenger fenekén lévő gáztartalékokat minél hamarabb kitermeljék, mert alternatíva lehet az orosz gázzal szemben - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy ha a néppárti csúcsjelöltet, Manfred Webert nem támogatja az Európai Bizottság élére, akkor kit fog, azt mondta: majd lesz olyan jelölt, akit tud támogatni.

A kormányfő kifejtette: meg kell várni, amíg az emberek elmondják a véleményüket az EP-választáson, és meglátják, hogy ki milyen támogatást kapott. Aztán két nappal a választás után a vezetők megkezdik a tárgyalásokat az uniós csúcson. Az EP-nek is van szerepe, de az első döntés joga a miniszterelnökök kezében van.

„Igyekszünk minél hamarabb jó vezetőket adni Európának”

- emelte ki.

Az európai parlamenti választáson erős üzenetet kell küldeni Brüsszelbe arról, hogy "változást akarunk, egy olyan Európát szeretnénk, amely megvédi a határait tengeren és szárazföldön" - jelentette ki a miniszterelnök.

Azt is mondta, hogy "olyan brüsszeli vezetőket akarunk látni, akik nem szervezni, hanem megállítani szeretnék a migrációt". A kormányfő hozzátette: létezik egy "liberális maffia", amely azon dolgozik, hogy elhitesse a világgal, a migráció ellen nincs mit tenni. "Az EP-választás arról szól, hogy ezt elfogadjuk vagy kitörünk ebből" - hangsúlyozta.

Az EP-választás arról szól, hogy elfogadjuk vagy kitörünk" abból a gondolkodási keretből, amelyet megpróbálnak "ránk erőltetni" - hangsúlyozta Orbán Viktor, kijelentve: Európát megvédő vezetőkre van szükség, mert Európa az európai, Magyarország pedig a magyar emberek otthona.

Úgy fogalmazott: a magyarok többségének feláll a szőr a hátán attól, hogy sok európai politikus szerint a migráció jó dolog, csak a mostaninál jobban kellene szervezni.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×