Infostart.hu
eur:
387.2
usd:
331.54
bux:
116385.01
2026. január 12. hétfő Ernő
Nyitókép: Pixabay

Állami program a húsgalambok tenyésztésére

Bejelentette a nemzeti húsgalambprogram elindítását Nagy István agrárminiszter szombaton Budapesten, a Nemzeti Kisállat Kiállításon.

A tenyészévet záró rendezvényen a tárcavezető közölte, hogy a Szárnyaló gazdaság néven induló kezdeményezéshez a húsgalambtenyésztők csatlakozását várják. A programot - tette hozzá - a vidék megtartó erejének támogatásán túl az is indokolja, hogy a galambhús világszerte keresett és jól jövedelmező termék.

A galambászat hagyományai Magyarországon évszázadokra nyúlnak vissza, a szaktudás mellett a takarmánytermelő területek is adottak,

így ez a tevékenység újabb megélhetési lehetőséget jelenthet a vidéken élők számára - hangsúlyozta a miniszter.

Nagy István közölte, hogy a mintaprojektként induló kezdeményezés később szélesebb körre is kiterjedhetne, a galambtartókat pedig nyílt napok és iskolai rendezvények szervezésére buzdította.

A galambászat - hasonlóan a kisállattenyészés minden ágához - nem igényel költséges nagyüzemi felszerelést,

de felelősségre nevel és megtanít a gondoskodásra, visszahozza a háztáji állattartást a vidéki portákra és ezzel a termelők utánpótlását is bővítheti - összegezte a miniszter.

Nagy István a magyar húsgalamb piaci pozícióinak visszaszerzését célzó program feladatainak koordinációjával Bárdos Istvánt, a Magyar Postagalamb Szövetség és a Nemzetközi Postagalamb Szövetség (FCI) elnökét bízta meg.

Pintér József Zsolt, a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségének elnöke megerősítette, hogy galambokat tartani nem csak szabadidős tevékenységként, hanem haszonállatként is kifizetődő lehet.

Az egész hétvégén nyitva tartó Nemzeti Kisállat Kiállítás a haszon- és díszállatok bemutatója mellett vasárnap délelőtt kisállatbörzével folytatódik.

Címlapról ajánljuk
Brutális terhelés alatt most a hazai kórházak, de be tudunk segíteni
körkép

Brutális terhelés alatt most a hazai kórházak, de be tudunk segíteni

A legtöbb fővárosi kórházban megnövekedett esetszámot látnak el a télies időjárás okozta balesetek és kihűlések miatt, a fontosabb intézményekben jelentősen bővítették a kapacitásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×