Infostart.hu
eur:
376.86
usd:
322.93
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard
Modulo M168 D típusú Ikarus buszok a BKV hazai gyártású metrópótló buszainak átadásán a közlekedési vállalat XI. kerületi Hamzsabégi úti telephelyén 2018. január 19-én.
Nyitókép: Balogh Zoltán

Kiderült, mennyi sofőr hiányzik a BKV-nál

A munkakörök nagyjából kétharmada hiányszakmának számít a közlekedési vállalatnál, ám ez nem veszélyezteti a biztonságos működést - állítja a BKV jogi és humánpolitikai igazgatója.

Mintegy 300 busz- és villamosvezető hiányzik jelenleg a budapesti közlekedéséből – mondta a Pénzcentrumnak Környei Éva, a BKV jogi és humánpolitikai igazgatója. Hozzátette: azt egyelőre nem tudni, hogy metróvezetőkből mennyi hiányzik.

„A metró egy része most le van zárva, majd csak akkor látjuk, hogy mennyire tudjuk a létszámot feltölteni, amikor újraindul. Igyekeztünk a kollégákat nálunk tartani, addig is más területeken foglalkoztatjuk őket.

Metróvezetőt szinte lehetetlen találni a munkaerőpiacon, és nagyon hosszú idő, több hónap is, amíg egy jelentkezőt kiképzünk”

- fejtette ki.

A közlekedési cégnél több száz fiatal tanuló vesz részt szakmunkásképzésben összesen három telephelyen. Egy buszvezető kitaníttatása is 5-6 hónap általában, és a villamososoknál is legalább ennyi idővel kell számolni.

„1,5-2 millió forintba kerül nekünk egy járművezető kinevelése. Ha tanulóként felvesszük, jelenleg bruttó 180 ezer forintot kapnak havonta a képzés alatt. És mivel meghatározott időközönként ahhoz, hogy szintet lépjenek, vizsgákat kell tenniük, így bevezettük, hogy ha eljut egy bizonyos szintig, emelünk a fizetésén. Visszaülni az iskolapadba, rendszeresen vizsgázni, nem egyszerű, főleg azoknak, akik már nem fiatalok, náluk sok esetben már nehezebb a tanulás. Egy nagy iskola is vagyunk, hiszen egyre kevesebb kész járművezető található a piacon, ki kell őket nevelni és ez a mi feladatunk” - mondta Környei Éva.

Az igazgató szerint sikeresek az álláshirdetési kampányok, mert mérsékelték a fluktuációt és folyamatos utánpótlást biztosítanak.

“Nagyjából 2016 óta nagyon nagy lett a fluktuáció a BKV-nál is, illetve ez egy országos jelenség lett. Mi is érezzük már egy ideje, hogy kétségbeejtően kevés a munkaerő, sokan elvándorolnak nyugatra, mert ott jobban megfizetik. A munkaerőhiánynak emellett demográfiai okai is vannak. Erre minden cégnek válaszolnia kellett, a BKV-nak is” - fejtette ki Környei Éva.

Hangsúlyozta:

jelenleg nincs olyan munkakör, aminek hiánya veszélyeztetné a közlekedési szolgáltatás biztonságos és minőségi elvégzését.

“Mindent beleadtunk, ami egy toborzókampányba belefér, az összes számunkra hozzáférhető lehetőséget megpróbáltuk kihasználni. Azért is volt ez az utóbbi időben kiemelten fontos, mivel nemcsak az alapellátáshoz szükséges munkaerőt kellett összeszednünk valahonnan, főleg buszvezetőket, hanem a metrópótlás miatt további több száz sofőrre volt szükségünk. Rengeteget dolgoztunk azért, hogy meglegyen az a mennyiségű munkaerő, akivel túlórákkal együtt már el lehet látni ezt a tevékenységet” - mondta.

Az igazgató szerint a BKV-nál a munkakörök nagyjából kétharmada hiányszakmának tekinthető. A legfontosabbak a járművezetők, de szakmunkásokból, szerelőkből, mérnökökből is hiány van. A toborzásban bevált a fejpénz bevezetése, vagyis ha egy jelenlegi BKV-s hoz egy munkavállalót valamelyik hiányszakmára, akkor 50-100 ezer forint közötti összeget kap.

„A kamionos cégek az egyik legnagyobb vetélytársaink,

bár azt azért hozzá kell tenni, hogy az egy teljesen másfajta életforma. Aki kamionosnak áll, annak meg kell hoznia egy fontos döntést: vagy itt él Pesten, és naponta hazajár a családjához, vagy bevállalja, hogy hetekig nem látja őket. El kell dönteni, melyik életforma áll közelebb a munkavállalóhoz. Külföldre is mennek persze sokan, de kivinni a családot is, drága, a gyerekeket idegen országba óvodába, iskolába járatni nem olyan egyszerű. Arról nem is beszélve, hogy hiába keresnek többet, a megélhetés költségei kint jóval magasabbak. Vannak tehát elszívó hatások, de az életforma meghatározó, mindenkinek pontosan tudnia kell, mit vállal” - fejtette ki.

Környei Éva arról is beszélt, hogy egyre több nő jelentkezik. Villamosvezetőnél a legutóbbi tanfolyamon 15-főből 7 volt nő, trolibusznál 18 százalékos volt ez az arány. Autóbusznál a legkevesebb, de ott is növekedő a tendencia – tette hozzá a BKV jogi és humánpolitikai igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Egy napot sem bírt ki a tűzszünet, teljes a káosz Irán környékén - Híreink az iráni háborúról csütörtökön

Egy napot sem bírt ki a tűzszünet, teljes a káosz Irán környékén - Híreink az iráni háborúról csütörtökön

Egy napot sem bírt ki az amerikai-iráni tűzszünet: Teherán szerint Izrael libanoni támadásai a megállapodás megszegését jelentik, Washington viszont állítja: ilyen kitételről szó sem volt, ráadásul Irán már tegnap támadta az Egyesült Arab Emírségeket és Szaúd-Arábiát. A Hormuzi-szoros zárva, J.D. Vance amerikai alelnök tegnap rohanva hagyta el a káosz miatt Budapestet, Jean Arnault ENSZ-különmegbízott lóhalálában érkezett Iránba. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti harcok legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×