Infostart.hu
eur:
379.17
usd:
321.78
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd
Nyitókép: Báv zrt

Mutatjuk Magyarország legdrágább ékszereit

A BÁV májusi árverésén 14 év után dőlt meg a magyar ékszereladási rekord amikor egy nagyméretű briliánssokkal ékített nyakék, és egy szolitergyűrű egyenként több mint 15 millió forintos vételárat ért el. Ebből az alkalomból állították össze a BÁV szakértői a hazai aukciókon legdrágábban értékesített ékszerek toplistáját, amelyből számos érdekesség derül ki a magyar luxusékszerek piacáról.

A cég szerint az aukciós ékszerek értékesítésében további jelentős áremelkedés és leütési rekordok várhatóak, amiben jelentős szerepe van annak, hogy idén áprilistól a BÁV mintegy egymilliárd forintot fektet műtárgyakba.

A lista egyik érdekessége, hogy az egymillió forint feletti ékszer és óra vételárat először csak 1998-ban sikerült hazai aukción elérni,

amikor egy egyenként 1,7 karátos brillekkel ékített fülbevalóért éppen 1,7 millió forintot fizettek. Ugyanebben az évben az órák is átlépték ezt a bűvös határt, ugyanis egy Patek Philippe arany zsebóra 1,15 millió forintért kelt el. Ez a két leütés már sejteti, hogy a rekordereket a befektetési szempontból is igen keresett nagy karátszámú brilles ékszerek és a luxusórák között találjuk.

Az igazán értékes darabok felbukkanására a 2000-es évekig kellett várni, bár még ekkor is az 1-2 karátos brillek voltak túlsúlyban, amelyek jellemzően 1 millió forint körüli árat értek el. Az ennél magasabb karátszámú brillek nagyon ritkák voltak, így nem csoda, hogy

2002-ben hatalmas feltűnést keltett egy máig egyedülálló, 8,30 karátos briliánssal ékített szolitergyűrű. A különleges ékszer 3,3 millió forintos kikiáltási árról indult,

hogy aztán elérje az akkoriban szenzációsnak számító 6,9 millió forintos eladási árat. Ilyen magas karátszámú brill azóta sem került hazánkban aukcióra az elmúlt 16 évben, ezt követően egy 5 karátos szolitergyűrű volt a legnagyobb karátszámú ékszer. Az ár hiába keltett szenzációt, a nemzetközi piachoz mérve erősen nyomott volt. Összehasonlításképpen Jennifer Lopez 8,5 karátos, nagyon ritka kék gyémánttal ékített gyűrűjét, amelyet Marc Anthony-tól kapott, 4 millió dollárra (1,12 milliárd forint) becsülték 2004-ben.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×