Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
325.7
bux:
146100.04
2026. november 3. kedd Győző
Óriási pofon az egyenjogúságért vívott küzdelemnek

Óriási pofon az egyenjogúságért vívott küzdelemnek

A Világgazdaság Fórum (WEF) elemzése szerint a jelenlegi ütemben haladva még 217 évig kell még várniuk a nőknek, hogy ugyanolyan kilátásaik legyenek, mint a férfiaknak.

A nemzetközi szervezet azt vizsgálta, mi a különbség a nők és férfiak fizetése, illetve munkalehetőségeik között. A fenti 217 év azért is jelez súlyos problémákat, mert a tavalyi becslések szerint csak 170 év távolságra volt az egyenlőség, tehát – a helyzet javulása helyett – egy év alatt 47 évvel több lett a becsült idő – írja a 444.hu.

A portál szerint ez az első ilyen negatív év, az elemzés 2006-os bevezetése óta minden évben kicsit közelebb kerültek a nemek az munkaerőpiacon. Izlandon a legkedvezőbb a helyzet, a második és a harmadik helyen egyre inkább leszakadva Norvégia és Finnország áll.

Más területek – mint az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, a tanulási lehetőségek, vagy a politikai részvétel – tekintetében is 100 évre lenne szükség a nemi különbségek megszűnésére, ami szintén visszaesést mutat a tavaly számolt 83 évhez képest – írja a Guardian.

Saadia Zahidi, a WEF egyik vezetője szerint 2017-ben nem ott kéne tartani, hogy a nemi egyenlőség kérdésében visszafelé haladunk. Véleménye szerint ez nem csupán morális, hanem gazdasági parancsolat is. Néhány állam már érti ezt, és profitál is a nemek közti egyenlőtlenség visszaszorítását célzó intézkedéseiből – hangsúlyozta a szervezet ezen területért felelős szekértője.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Hétfőn az iráni konfliktus enyhülésével kapcsolatos várakozások hatására jelentősen csökkentek az energiaárak, a tőzsdei hangulatot azonban továbbra is beárnyékolták a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Kedd reggel aztán ismét kiéleződött a közel-keleti helyzet, miután sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm-sziget ellen. Mindeközben azonban egyre több hír érkezik a diplomáciai tárgyalások előrehaladásáról, sőt, a legfrissebb értesülések már kölcsönös engedményekről és egy lehetséges megállapodásról szólnak. Az egymásnak ellentmondó geopolitikai fejlemények jelentős árfolyammozgásokat váltanak ki: az olajpiacon éles fordulatokat láthatunk, miközben a részvénypiacokon is fokozódik a bizonytalanság.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×