eur:
415.73
usd:
399.01
bux:
80160.12
2025. január 7. kedd Attila, Ramóna
Egyszer már döntöttek Budapesten a magasházak mellett

Egyszer már döntöttek Budapesten a magasházak mellett

Budapesten korábban csomópontjelző jelleggel épültek magasabb házak, de a mai napig hiányzik az egyértelmű szabályozás, hogy hol állhatnának a fővárosban toronyházak – mondta el az Info Rádiónak Pálfy Sándor, a Magyar Építész Kamara elnökségi tagja.

Néhány évtizeddel ezelőtt csupán két kategória létezett: volt a középmagas és a magas épület. Előbbi legfelső padlószintje 13,65 és 30 méter között lehetett, de az utóbbi esetében sem haladhatta meg a legmagasabban fekvő padlószint a 65 métert. Az új építési igényekkel és a technika fejlődésével megjelent a toronyház fogalma, amelynek legfelső padlószintje 65 méternél magasabban helyezkedik el. A Kopaszi-gátnál most tervezett toronyház 120 méter, az Árpád híd pesti hídfőjénél pedig már épülő – tudomásom szerint - 90 méter magas lesz.

Magyarországon soha nem volt egyértelmű, hogy szabad-e építeni magas házat, és ha igen, akkor hol és mennyit. Ez mindig megosztotta az építésztársadalmat.

Az 1960-as években megjelent új városépítészeti koncepciónak megfelelően a főváros egyes csomópontjain elkezdtek toronyházakat emelni. "A koncepció az volt, hogy a csomópontokat egyfajta tájékozódási pontként megjelöljék. Ilyen a Nagyvárad téri SOTE-torony, az Alagút utcai nagy lakóház vagy a Váci út mentén a SZOT-székház (a mostani Nyugdíjfolyósító Igazgatóság épülete - a szerk.)" - mondta a szakember.

A magasházak építésének van műszaki oka is, de nem ez a döntő érv a szakember szerint. "A budapesti talaj- és alapozási viszonyok például sehol sincsenek például a New Yorkban lévőkhöz, ahol az alap kőzet - úgy tudom - erős gránit, amire gyakorlatilag korlátlan magasságú házakat lehet építeni. Budapestnek viszont nagyon nagy területe, nagyjából a Hungária körútig biztosan árterület volt, ezért itt réteges, agyagos homokos az altalaj, aminek vannak korlátai a magasság és a teherviselés szempontjából. De ezek technikailag megoldhatók lennének".

Emellett a főváros építészeti arculatának olyan erős karaktere, városszövete van, amely Európa-szerte csak nagyon kevés helyen található már meg. "Ezt én városépítészként megőrzendő értéknek tartom, de természetesen, mint minden régi épület esetében, fontos élővé tenni – mondta Pálfy Sándor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: az Egyesült Államok praktikus okokból nem fogja elengedni Ukrajna kezét

Tálas Péter: az Egyesült Államok praktikus okokból nem fogja elengedni Ukrajna kezét

"A fő kérdés az, hogy demokratikus országok lesznek-e a meghatározói a jövő világrendjének, vagy az autoriter rendszerek. Nagyon sokan azt gondolják, hogy az autoriter rendszerek lesznek, mert azt látjuk, hogy az autoriter rendszerek jobban megértik egymást" – vélte Tálas Péter, a Nemzet Kiszolgálati Egyetem John Lukács Intézet egyetemi docense az InfoRádió Aréna című műsorában egy új tanulmánykötet kapcsán. Beszélt a világrendváltozás okozta kilátásokról és arról is, hogy az ukrajnai háború tétje, hogy a világban az érdekszféra politika vagy a befolyási övezet politika lesz-e az uralkodó.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.07. kedd, 18:00
Aczél Petra
kommunikációs szakértő, a MOME rektorhelyettes
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. január 7. 09:30
×
×
×
×