Infostart.hu
eur:
376.99
usd:
318.87
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Plakátháború a Parlamentben

A kormánypártok a települések képének védelmével indokolták a közterületi hirdetések szabályozásának módosítását, az ellenzék szerint viszont csupán a hirdetési piac fölötti kormánypárti kontroll növeléséről van szó. Megvitatta az Országgyűlés az óriásplakátok kihelyezését szabályozó, hétfőn benyújtott fideszes kormányzati javaslatot.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára a települések történeti- és természeti értékmegőrzésének támogatását nevezte expozéjában a módosítás céljának és aláhúzta, hogy szükségessé vált a reklámhordozók, plakátok és egyéb hirdetések egységes szabályozása, ésszerű keretek közé szorítása.  A részletszabályokról azonban egy későbbi kormányrendelet, illetve a helyi önkormányzatok saját szabályozása gondoskodhat. 

A fideszes László Tamás támogatta a módosítást, mert úgy látta, hogy a reklámok egyre több helyen terhelik vizuális környezetszennyezésként a települések képét.

A szocialista Varga László viszont úgy vélte, hogy bár a településkép-védelem szükségességével akár egyet is lehetne érteni, a kivételes eljárással a Ház elé került módosítás valódi oka viszont egy 2017 őszére befejeződő reklámpiaci átalakítás, fideszes területszerzés, a kormánypártokkal szembe került egyik nagyvállalkozó, Simicska Lajos kiszorítása. 

A jobbikos Hegedűs Lórántné, miután a kvótanépszavazási kampány kormányzati plakátüzeneteit szellemi környezetszennyezésnek minősítette, több ponton kritizálta a módosítást, majd úgy összegezte, hogy a kormányzat egyértelműen reklámpiaci fegyverként használná az újabb jogosítványokat, amelyhez a Jobbik nem tud hozzájárulni. 

Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezetője szintén nem támogatta a módosítást, amely álláspontja szerint kifejezetten káros és veszélyes, mivel állami és önkormányzati kontroll alá vonja a közterületi hirdetési piacot. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×