eur:
394.55
usd:
364.52
bux:
71150.53
2024. július 8. hétfő Ellák

Üresek az előadótermek a Corvinuson - hetilapszemle

A Figyelő a Corvinus Egyetem frissen megválasztott rektorával, Lánczi Andrással készített interjút az intézmény jövőjéről, és aktuálpolitikai kérdésekről, a Heti Válasz pedig a magyar labdarúgó válogatottnak az Európa-bajnokságon Marseille-ben szurkolóknak ad tanácsokat.

A Figyelő Lánczi Andrással, a Corvinus Egyetem új rektorával készített interjút, aki szerint az intézmény már nem lehet a jelenleginél kisebb, hiszen hét karából négyet elveszített. Ennek a rektor szerint annyi előnye van, hogy az egyetem könnyeben reagál, mint egy nagy tudományegyetem, és a presztízse is megvan.

Lánczi András szerint a cél az, hogy a tanárok és a diákok számára is főállás legyen az egyetemi élet, 10 oktatóból ugyanis 9-nek van mellékállása, és a hallgatók 44 százaléka is munka mellett tanul nappali tagozaton, amire nem muszáj, nem járnak be, így időnként üresek az előadótermek.

Ennek érdekében Lánczi András növelné egyes kurzusok kreditszámát, így a hallgatóknak kevesebb előadást kellene látogatnia – cserébe többet követelnének tőlük, így maga a követelményrendszer tartaná benn a diákokat az egyetemen. Ehhez azonban az kell, hogy az oktatóknak is legyen ideje foglalkozni velük – tette hozzá Lánczi András. A politikatudós szerint Magyarországon egy rendszerváltás jellegű politika vált modellé, amelyben a korrupció nem nagyobb, mint bármely más politikai struktúra alatt. Részletek a Figyelőben.

A Heti Válasz Marseille-ről készített összeállítást, ahol a magyar labdarúgó válogatott csoportmérkőzéseit játssza az Európa-bajnokságon. Franciaország második legnagyobb városa meglehetősen rossz hírű. A 800 ezres város egyfajta olvasztótégely, a lakosság 25-30 százaléka muszlim, sok a szenegáli, nyugat-afrikai, kínai és vietnami, de többségben még mindig az őshonos franciák vannak.

A jómódú polgárok az elmúlt kétszáz évben a város déli részébe húzódtak, így a központ is multikulturálissá vált. A lap hangsúlyozza: a külföldiek számára, akiknek semmi okuk felkeresni a rossz hírű északi lakótelepeket, Marseille ugyanazokat a veszélyeket rejti, mint minden nagyváros: figyelni kell a zsebtolvajokra, éjszaka kerülni kell a kötekedő részegeket. Részletek a Heti Válaszban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Németország szerint Európa nyert Franciaországban, de a káosz korszaka jön

Németország szerint Európa nyert Franciaországban, de a káosz korszaka jön

Német kormánypárti és konzervatív ellenzéki visszafogott derűláttással értékelték a francia nemzetgyűlési választások eredményét. Általános megítélés szerint az eredmény jó hír Európának, ugyanakkor Franciaország nehéz időszak előtt áll. Eltérő ugyanakkor Emmanuel Macron szerepének megítélése.

Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; célja, hogy változást hozzon az uniós politikában - mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.09. kedd, 18:00
Kalas Vivien
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×