Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
316.29
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Megkezdődött a magyar dinnye promóciója

Megkezdődött a magyar dinnye promóciója pénteken egy fővárosi bevásárlóközpontban található CBA üzletben, ahol a vásárlók 125 forintos kilónkénti áron vehetik meg a gyümölcsöt.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a kampánynyitó rendezvényen újságíróknak elmondta: a magyar görögdinnye népszerűsítése addig folyik majd az önkéntesen részt vevő nagy áruházláncok üzleteiben, amíg a magyar kínálat piacon lesz. Az előrejelzések szerint a szezon szeptember elején fejeződik be.

Kijelentette: a magyar dinnye népszerűsítése 2010-ben kezdődött, és az elmúlt évek munkája meghozta eredményét. Míg korábban csökkent a termőterület, addig az idén országos átlagban 15-20 százalékkal, Békés megyében - az ország egyik legjelentősebb termőhelyén - pedig 25 százalékkal nőtt a dinnye termőterülete. A termésbecslés alapján az idén 200-250 ezer tonna görögdinnye várható, szemben a múlt évi 170 ezer tonnával.

Az államtitkár felhívta a figyelmet: az adatok azt mutatják, a magyar görögdinnyét népszerűsítő kampány elérte a célját, egyre nagyobb mennyiség fogy belföldön ebből a gyümölcsből. Tavaly a magyar dinnye 60 százalékát már belföldön értékesítették, és a cél az, hogy az eladás tovább növekedjen.

Simonka György, a magyar zöldség-gyümölcs termékek népszerűsítésével megbízott miniszteri biztos és Oravecz Tamás, a dinnyetermelők egyesületének elnöke elmondta, hogy jelenleg mintegy 5 ezer ember dolgozik a dinnyeföldeken, a jövő héten pedig - amikor a szezon teljesen beindul - már 10 ezren fognak.

Annak ellenére, hogy a dinnyeszezon kezdete kicsit késett, minden feltétel adott, hogy első osztályú magyar görögdinnyét vásárolhassanak a vevők a következő hetekben. Az MTI kérdésére a két szakember közölte: a termelők jelenleg - minőségtől függően - 45-55 forintot kapnak a dinnye kilójáért, ez a szezon végére valószínűleg mintegy 10 forinttal csökken.

Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke emlékeztetett arra, hogy tíz éve a magyar görögdinnye termőterülete még elérte 10 ezer hektárt, Magyarország pedig a világ harmadik legnagyobb dinnyeexportőre volt, 2010-re azonban a termőterület 5 ezer hektár alá csökkent. A Vidékfejlesztési Minisztérium ekkor hirdette meg a nemzeti dinnyeprogramot, aminek eredményeként a negatív folyamatok megfordultak, és a terület nagysága 15-20 százalékkal nőtt.

A terv az, hogy 6-8 ezer hektár legyen a magyar görögdinnye termőterülete, és Magyarország lássa el görögdinnyével Európát abban az időszakban, amikor a déli országokból származó gyümölcs elfogy a piacról.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: ameddig a magyar görögdinnye beszerezhető a magyar piacon, addig a CBA üzleteiben népszerűsítik ezt a terméket. Az áruházlánc önként vállalta, hogy csak magyar dinnyét árusít üzleteiben attól kezdve, amikor a jó minőségű magyar görögdinnye megjelenik a piacon.

Tájékoztatása szerint 2011-hez képest 2012-ben a dinnyeértékesítés mintegy 10 százalékkal nőtt a CBA-üzletekben.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×