Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
316.38
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Alvállalkozói szerint fizet a Közgép

Három-négy éve vagyunk a Közgép alvállalkozói, jellemzően útépítési munkákon dolgozunk együtt az ország szinte egész területén. Soha nem volt még olyan eset, hogy határidőre ne fizettek volna - mondta az Index kérdésére Rencsár Kálmán, a SoltÚt Kft. ügyvezetője. Olyan eset sem fordult elő, hogy a piaci áron aluli munkavégzésre kellett volna szerződést kötniük, és arról sem tud, hogy a Közgép bármely más alvállalkozójával így tett volna.

Az MSZP országgyűlési képviselője, Józsa István csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy nem fizeti ki alvállalkozóit a Közgép. A politikus az MTI tudósítása szerint azt mondta, hogy a bíróságokon "tömegével vannak olyan keresetek, amelyek arról szólnak, hogy az elvégzett - esetenként 4-5 millió forintos - alvállalkozói munka után nem hajlandó kiegyenlíteni a számlát" a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó nagyvállalat. A Közgép még aznap reagált a kijelentésekre. Puskár Anett szóvivő azt közölte, hogy rágalmazás miatt jogi lépéseket tesznek, és hogy egyetlen alvállalkozói perük van folyamatban, amit egy olyan vállalkozás indított, amellyel a cég korábban minőségi kifogások miatt szerződést bontott.

Józsa István pénteken az Index kérdésére pontosította csütörtöki szavait. Azt mondta, hozzájuk jutottak el tömegesen magyar kis- és középvállalkozások panaszai, amelyek olyan súlyú ügyek, hogy azokból tömegesen indulhatnának perek. Valójában viszont nem indulnak, mert a cégek félnek, hogy aki szembemegy a Közgéppel, azt ellehetetlenítik az építőiparban, "de volt olyan panasz is, hogy az adóhatóság szállt rájuk". Azt mondta Józsa, hogy azt nem tudja, valójában hány per van, vagy van-e egyáltalán, csak az állítólag kárvallottak véleményét, súlyos panaszait ismeri. Konkrét panaszos céget annak érdekeire hivatkozva nem nevezett meg, azt pedig méltatlan eljárásnak mondta, hogy a problémát felvető politikust akarják beperelni. "Ha küldenek hozzám elégedett vállalkozókat, azt is el fogom mondani" - mondta.

Az Index által eddig elért cégvezetők mindenesetre elégedett vállalkozóknak tűntek. Volt, aki névvel, más név nélkül, de egységesen úgy nyilatkoztak, hogy nem voltak még soha fizetési problémái a Közgéppel, és más cégről sem hallottak, amelyet késve vagy a piaci ár alatt fizettek ki. A híd-, alagút-, felüljáró- és autópálya-építéssel foglalkozó Pannon Freyssinet Kft. illetékese, Pletka Orsi azt mondta, meglepődött, amikor csütörtökön közgépes fizetési késedelmekről hallott, "nincsenek ilyen tapasztalataink, jó a kapcsolat a cégeink között, és sosem volt hátralékos fizetés".

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×