eur:
401.72
usd:
364.45
bux:
73403.13
2024. október 4. péntek Ferenc

Mikor lett tandíjellenes a Fidesz?

Nem elvi okokból, hanem politikai haszonszerzés miatt változtatta meg a Fidesz tandíjpárti álláspontját - állítja az MSZP. A párt oktatáspolitikusa, Tatai-Tóth András az InfoRádiónak elmondta: Orbán Viktor a kilencvenes évek elején még a tandíj bevezetése mellett érvelt, a Bokros-csomag után viszont - látva a hallgatói elégedetlenséget - hirtelen tandíjellenes lett. A Fidesz szerint Tatai-Tóth András hazug módon próbál elferdíteni korábbi nyilatkozatokat. A párt szóvivője, Szijjártó Péter azt mondta: éppen a Fidesz szüntette meg 1998-ban a tandíjat, amit korábban a szocialisták vezettek be.

Mádl Ferenc oktatási miniszterként 1993-ban a tandíj kapcsán tett egyik nyilatkozatában többek között arról beszélt, hogy a hallgatóknak hozzá kell járulniuk képzésükhöz, a tandíj ösztönzi a diákokat a jobb teljesítményre, és az általános ingyenesség nem szolgálja a szociálisan hátrányos helyzetűek ügyét - mondta az InfoRádiónak az MSZP oktatási munkacsoportjának vezetője.

Tatai-Tóth András közölte: azt is megvizsgálta, hogyan viszonyult Orbán Viktor a tandíj bevezetéséhez, és azt találta, hogy a politikus 1992-ben, a következő évi költségvetés vitájakor annak szükségessége mellet tett hitet, és egészen 1995-ig kitartott véleménye mellett.

Amikor azonban a hallgatók 1995 őszén a tandíj ellen tüntetéseket, tiltakozásokat szerveztek, Orbán Viktor úgy érezte, hogy ebből politikai tőkét lehet kovácsolni; a politikus ekkor vált tandíjellenessé - jelentette ki a szocialista párt oktatási munkacsoportjának vezetője.

Tatai-Tóth András szerint éppen az időzítés bizonyítja, hogy Orbán Viktor nem elvi, hanem politikai okból fordult a tandíj bevezetése ellen.

Vitában

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az InfoRádióban úgy fogalmazott: Tatai-Tóth Andrásnak, illetve az általa kiosztott anyagot elkészítőknek vagy "szelektív a memóriájuk, vagy elment a józan eszük".

Ha nem így lenne, akkor nem felejtették volna el, hogy 1998-ban a polgári kormány egyik első intézkedésével eltörölte a tandíjat, amit az előtte hivatalban lévő szocialista kormány vezetett be - mondta az ellenzéki pártszóvivő.

A fideszes politikus szerint Tatai-Tóth András hazug módon próbál elferdíteni korábbi nyilatkozatokat, amikor azt mondja, hogy Orbán Viktor csak a Bokros-csomag bevezetése utáni diáktüntetések hatására változtatta meg a tandíjjal kapcsolatos véleményét.

A Fidesz szóvivője elmondta: a Tatai-Tóth András által idézett parlamenti felszólalását Orbán Viktor azzal kezdte, hogy a tandíj bevezetése helytelen döntés. A politikus nem érti, hogyan lehet ezt a tandíj támogatásaként értelmezni.

Tatai-Tóth András Orbán Viktornak az 1995 áprilisában az ELTE BTK-n tartott nyilvános előadására is hivatkozott, amelyben a politikus ugyancsak a tandíj bevezetésének szükségességéről beszélt, Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban azonban azt mondta: ő csak a tényekre tud hagyatkozni, és azt hangsúlyozni, hogy 1998-ban éppen a Fidesz törölte el a szocialisták által bevezetett terhet.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ígéretekkel és üzenetekkel alakult meg a Fővárosi Közgyűlés
Konstruktív szerep

Ígéretekkel és üzenetekkel alakult meg a Fővárosi Közgyűlés

Minden korábbinál sokszínűbb Fővárosi Közgyűlést vezet mostantól Karácsony Gergely főpolgármester, a 33 fős testületben 10 fideszes és 10 Tisza párti képviselő ül vele szemben. A frakciók megtartották bemutatkozásukat. Mindössze öt olyan politikus lesz, aki az előző ciklusban is szerepet vállalt. A DK a Fidesznek üzent, Vitézy Dávid frakciónevet választott, a Tisza Párt elnökét a Fidesz "köszöntötte", de frakcióvezetője, Ordas Eszter beszélt.

Orbán Viktor: cél, hogy 2-3 éven belül 1 millió forint legyen az átlagbér

A miniszterelnök péntek reggel terjedelmes interjút adott. Szerinte óriási veszély a gazdasági hidegháború Magyarországra nézve, ezért építik fel a gazdasági semlegesség politikáját. Az igazi fegyver az infláció ellen a magasabb bér, de hogy mekkorát bírnak el a gazdaság szereplői, azt nem a kormány határozza el. A politikát tekintve pedig nem szabad elcsábulni szerinte, "elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk".
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
Vésse be mindenki a naptárjába: jön Csányi Sándor előadása és a bankvezérek kerekasztala!

Vésse be mindenki a naptárjába: jön Csányi Sándor előadása és a bankvezérek kerekasztala!

Az elmúlt években a bankoknak aktívan alkalmazkodniuk kellett a rendszeres szabályozói beavatkozásokhoz, amely egyszerre több formában érkezett: gondolhatunk itt akár adóemelésre, kiegészítő tranzakciós illetékre, nyugdíjpénztári megtakarításokra, maximális jelzálog THM-re. Hogyan fogadta mindezt a bankszektor és ebben a helyzetben hogyan tud hozzájárulni a magyar gazdaság növekedéséhez? A mostani kamatkörnyezet mennyire támogatja a hitelezés beindulását és a gazdaság növekedését, vagy nem minden a kamatokról szól? Október 17-i Budapest Economic Forum konferenciánkon előadást tart Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a bankszektor aktuális kihívásairól. Emellett érkezik a hagyományos, minden évben megrendezett bankvezéri kerekasztalbeszélgetés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×