eur:
394.55
usd:
364.52
bux:
71150.53
2024. július 8. hétfő Ellák

Több tízezres tüntetés a Kossuth téren - képgalériák!

A Kossuth téren színpadra lépett Schmitt Pál, Makovecz Imre, Tőkés László, Szűrös Mátyás és Pozsgay Imre is. Toroczkai László petíciót adott át az MTV-ben, a Fradi szurkolóit az esti meccs után rendőrök kísérték el a Parlamentig. Atrocitásról nem érkezett hír.

Ekrem Kemál Györgyöt leküldték a színpadról, mert arra biztatta a jelenlevőket, hogy ne engedjék felszólalni Makovecz Imrét.

Schmitt Pál a béke jegyében

Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke kiemelte: a béke jegyében jött. Arra szólította fel a tüntetőket, hogy minél többen csatlakozzanak a pénteken elindított "fehér mozgalomhoz".

"A demokrácia olyan lehetőséget kínál számunkra az önkormányzati választások során, hogy sokan, nagyon sokan, jobb- és baloldalon egyaránt, úgy, mint egy népszavazáson szokás, hitet tehetünk az igazság, az őszinteség, a nyugalom, a béke, valamint Magyarország fejlődése mellett" - hangsúlyozta beszédében Schmitt Pál.

Balog Zoltán a rendőri túlkapásokról

Balog Zoltán református lelkész, a Fidesz országgyűlési képviselője kijelentette: meg kell védeni a békés tüntetők jogait, a rendőri túlkapások ártatlan áldozatait és a cserbenhagyott rendőröket is. A képviselő hangsúlyozta: addig tartja meg mandátumát, amíg értelmét látja.

Makovecz: ez '56

Makovecz Imre szerint újra eljött '56 ideje. Emlékeztetett arra, hogy az '56-os forradalom is provokációval kezdődött. "Elég volt" - jelentette ki a Kossuth-díjas építész, aki szerint a magyar példaadó nemzet Közép-Európában. A politika nem fordíthat hátat a tüntetőknek - hangsúlyozta Makovecz Imre.

Tőkés: ki a nagyobb bűnös?


Tüntetés a Kossuth téren (Fotók: kisvakond.co.hu, Romsics Balázs) (képgaléria)

A Kossuth téren felszólalt Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök is, aki szerint a miniszterelnöknek semmilyen erkölcsi alapja nincs elítélni a tüntetőket. Ki a nagyobb bűnös, aki autókat gyújt fel, vagy aki az országot teszi tönkre? - tette fel a kérdést Tőkés László.

A jelenlegi hazudozók az '56-os hazudozók örökösei - jegyezte meg Tőkés László, aki azt is elmesélte a tömegnek, hogy Budapestre jövet egy benzinkútnál látott egy apukát, aki éppen úgy hordta le a kisfiát, hogy "ne hazudj Ferikém, nem vagy miniszterelnök".

Országos lehet a tüntetés

Jövő héttől az egész országra kiterjesztik demonstrációjukat a Kossuth téri tüntetők - jelentette be korábban Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tagja a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatóján.

Vasárnap a tervek szerint polgári engedetlenségi mozgalmat indítanak, kedden pedig "a gazdák ellepik az utakat".

A Magosz cáfol

Valótlan az az állítás, mely szerint a gazdák kedden ellepik az utakat - jelentette ki Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) alelnöke, az Országos Demonstrációs Bizottság vezetője.

Bagi Béla hozzátette: a Magosz Országos Választmánya és a kibővített elnökség hétfőn délelőtt dönt az országos demonstráció módjáról, illetve időpontjáról.

A pártok csatlakozását várják

Molnár Tamás, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tagja arról is beszélt: a demonstrálók azt várják az ellenzéki pártoktól, hogy csatlakozzanak a tüntetésekhez.

Molnár Tamás felszólította Orbán Viktort, hogy vegyen részt a Kossuth téri eseményeken.

"Meg akarjuk buktatni a jelenlegi posztkommunista kormányzatot. Tüntetésünk nem ér véget vasárnap, tüntetésünk nem kapcsolódik a választásokhoz, folyamatosan folytatni fogjuk egészen addig, amíg a Gyurcsány-kormány le nem mond" - mondta Molnár Tamás nemzetközi sajtótájékoztatóján.

Orbán Viktort hívják

A tüntetők képviselője szerint Orbán Viktornak mindenféle tisztségéről lemondva kellene a Kossuth térre mennie, hogy a tüntetők eldöntsék, "megbocsátanak-e neki". Molnár Tamás szerint a politikusok megjelenése "gesztusértékű" lenne.

A sajtóértekezleten a tüntetők képviselői bemutatták jelképüket, a Viktóriát, a győzelem jelképét formázó kézfejet.

"Nem vagyunk csőcselék!"


Tüntetés a Kossuth téren
(Fotók: Vadkerti Zádor) (képgaléria)

Molnár Tamás visszautasította, hogy csőcseléknek nevezzék a Kossuth téri tüntetőket.

Egy háromfős baráti társaság ezer szál rózsát tűzött a kordonra.

Elmondták, hogy a virágokkal a tiszteletüket akarják kifejezni és régi nagy államférfiak nevét kezdték sorolni. A téren beszélő szónok azonban már úgy hivatkozott a fehér rózsákra, mint a tüntetés békésségének szimbólumára.

Szűrös Mátyás: nem ilyen köztársaságot akartunk

Szűrös Mátyás szerint ma olyan kormánya és miniszterelnöke van Magyarországnak, aki nem méltó egy civil, korszerű és demokratikus állam élére.

A volt ideiglenes köztársasági elnök szolidaritását fejezte ki a Kossuth téren demonstrálókkal és jogosnak nevezte felháborodásukat.

Azt mondta, a mostani politikai hatalom félrevezeti az embereket.
Nem ilyen köztársaságot akartunk, rajtunk a sor, hogy javítsunk a helyzeten - jelentette ki.

Fontosnak tartotta, hogy az összegyűltek elérjék: egységes képviseletük legyen. Október 1-je jelentős alkalom, amikor a politikai erőviszonyokon változtatni lehet - fejtette ki Szűrös Mátyás, aki arra bíztatta a polgárokat, hogy ne válasszák újra Demszky Gábort főpolgármesternek.

Pozsgay Imre: a magyar nép többsége a téren van

Pozsgay Imre szerint azok vannak jelen a Kossuth téren, akik szabadulni akarnak a hazugságtól.

Nincs többé két Magyarország, tudjuk, ki hazudott és mit. Mától nem lehet megalázni egy népet és a szemébe vágni, hogy alkalmatlan arra, hogy önmagát kormányozza - mondta az MSZP egykori köztársaságielnök-jelöltje.

"Önbecsülésünket akarták elvenni, állítsuk helyre" - bíztatta a Kossuth téren demonstrálókat, akik "kormányváltást akarunk!" felkiáltással válaszoltak.

Pozsgay Imre azt mondta, tűnjön el az a kormány, amelyik nyíltan arcul csapta az országot.

Úgy vélte: megvan az adottságunk arra, hogy emelkedő nemzet legyünk. Magyarnak lenni nem istencsapása, hanem óriási lehetőség! - zárta beszédét.

Toroczkai petíciót adott át az MTV-ben


Tüntetés a Kossuth téren -
Vadkerti Zádor fotói (képgaléria)

Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetője bejelentette a Kossuth téri tüntetőknek, hogy petíciót adtak át a Magyar Televíziónak.

A teljes amnesztiát követelő és passzív ellenállást javasló szervező úgy emlékezett az átadásra, hogy "senkinek nem kíván olyan tekinteteket, mint ami gyűlöletet látott a hírigazgató és más televíziós vezetők arcán".

A közszolgálati televízió Híradójában ismertették a petíció legfontosabb követeléseit.

Fradisták érkeztek a Kossuth térre

Fekete símaszkos, rohamsisakos, felfegyverzett rendőrcsoportok kísérték a Ferencváros szurkolóit a csapat mérkőzése után a budapesti metrószerelvényekben egészen a Kossuth térig.

A metró utasai csendben szemlélték a közöttük álló kékruhás, teljes menetfelszerelésben utazó rendfenntartókat.

Este 9 órára mintegy 100-200 FTC-szimpatizáns csatlakozott a Kossuth téren a kormány és a miniszterelnök ellen tüntetőkhöz, ahová a drukkerek nagyobb rendzavarás nélkül, a "Gyurcsány takarodj!" és a "Hazaáruló" rigmusokat skandálva érkeztek meg.

"Vesszen Trianon!"

Eva Maria Barki osztrák ügyvéd forradalomról beszélt a téren. Szerinte bizalmatlansági indítványt kell beadni a miniszterelnök ellen, mert 15 millió magyar érdeke, hogy demokráciában éljen.

Föltette a kérdést: hol vannak a fideszesek, a polgári körök és a gazdák, miért nincsenek a Kossuth téren?

Amikor a szónok megjegyezte, hogy a világ számos országában tüntettek a magyar nagykövetség előtt a miniszterelnök távozását követelve, a tömeg "Vesszen Trianon!" kiáltásokkal válaszolt.

Címlapról ajánljuk
Németország szerint Európa nyert Franciaországban, de a káosz korszaka jön

Németország szerint Európa nyert Franciaországban, de a káosz korszaka jön

Német kormánypárti és konzervatív ellenzéki visszafogott derűláttással értékelték a francia nemzetgyűlési választások eredményét. Általános megítélés szerint az eredmény jó hír Európának, ugyanakkor Franciaország nehéz időszak előtt áll. Eltérő ugyanakkor Emmanuel Macron szerepének megítélése.

Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; célja, hogy változást hozzon az uniós politikában - mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.09. kedd, 18:00
Kalas Vivien
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×