2025. május 28. 06:00 Elfogyott az amerikai elnök türelme – most jöhet a fordulat az ukrajnai háborúban Amerikai sajtóértesülések szerint Donald Trump még ezen héten szankciókat vezethet be Oroszoroszág ellen.
2025. május 28. 05:51 Felborul a fürdők eddigi szabályozása A közhasználatú fürdőket szabályozó rendelet módosításáról indít társadalmi egyeztetést a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca indoklása szerint a cél a szabályozás pontosítása és egységesítése, amely a vendégek biztonságát és a szolgáltatók jogbiztonságát is javíthatná.
2025. május 28. 05:42 Látványos videón az M1-es mellett árokba borult kamion mentése A baleset következtében a teherautó beszorult a 10-12 méter mély árokba, daruval kellett kiemelni.
2025. május 28. 05:32 Most pedig évszakváltás következik - időjárás A szél bedurvul, a hőmérséklet folyamatosan emelkedik. Csendes esőre nem lehet számítani, mennydörgéses, rövid zivatarokra annál inkább.
2025. május 28. 05:22 Mindent vitt a darus kocsi: lámpát, sorompót, táblát - videó A darus teherautó sofőrje lent felejtette a darukart, ami mindent letarolt a vasúti átkelőben. Emiatt az több órán keresztül nem működött rendesen.
2025. május 28. 05:11 Az alkoholzárak jelentenék a megoldást az ittas vezetés visszaszorítására? Az ittas vezetéssel és a beépített alkoholszondák használatával kapcsolatos workshopot tartott Budapesten a KTI és az ETSC. Nemzetközi szakemberek osztották meg ismereteiket és az alkoholzárral kapcsolatos tapasztalataikat.
2025. május 28. 05:00 Egy sor újítást kap éppen az androidos Google Chrome A vállalat új területeken állítja a felhasználók szolgálatába a Gemini mesterséges intelligenciát: a kiegészítő funkciók főnként a látás- és hallássérültek számára lesznek kiemelkedően hasznosak, de természetesen bárki más is megtalálhatja bennük a lehetőségeket.
2025. május 28. 04:45 Gázolást vettek videóra, sokaknak tanulságos lehet az eset Egy autó elütött egy zebrán/biciklis átkelőn egy elektromos kerékpárral közlekedő férfit.
2025. május 28. 04:30 Újabb kihívás a Balatonnál, kicsordul a könnye a vendéglátósoknak Panaszkodnak a népszerű balatoni vendéglátósok, hogy szinte lehetetlen megfelelő munkaerőt találni a konyhák vezetésére. A fiatal szakács-jelöltek irreális bérigénnyel jelentkeznek, ugyanakkor csapnivaló hozzáállással végzik munkájukat. A szezonális álláshelyeket egyre nehezebb feltölteni.
2025. május 28. 04:15 Íme az európai újautó-piac győztese Áprilisban már nőtt, de az év első négy hónapjában még elmaradt az egy évvel korábbi mögött a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA publikált havi jelentése alapján.
2025. május 28. 04:00 Jöhet a régóta halogatott reform, közkedvelt termékek drágulhatnak Az adóemeléssel a cél az egészségvédelem mellett a csempészet visszaszorítása lenne, de a jelentős dohánytermesztő országok ellenállnak.
2025. május 27. 23:06 Magyar Péter: „el a kezekkel” Ruszin-Szendi Romulusztól – a Kúria is megszólalt A Tisza Párt elnöke szerint Ruszin-Szendi Romulusz egy hazafi, aki soha nem követett el hazaárulást és soha nem adott ki érzékeny információt a magyar hadsereggel kapcsolatban.
2025. május 27. 22:08 Fizetésképtelenség - Jelzést adott le Budapestnek az Állami Számvevőszék További intézkedések szükségesek a fizetésképtelenség elkerüléséhez a fővárosban – közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Fővárosi Önkormányzat pénzügyi helyzetéről szóló elemzésében.
2025. május 27. 21:59 Végigcsinálja a Barcelona Messi karrierívét Yamallal is? Az egyesület saját nevelésű játékosa 2023 áprilisa, 15 éves kora óta szerepel a felnőttcsapatban, azóta 106 mérkőzésén lépett pályára, 25 góllal és 34 gólpasszal járult hozzá a klub sikereihez. Most 2031-ig írt alá.
2025. május 27. 21:50 "Félreértés van" - Bóka János EU-miniszter Brüsszelben járt A tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácskozását követően a miniszter közölte, az Európai Unió Tanácsának lengyel elnöksége által előterjesztett, a demokratikus ellenálló képesség európai erősítéséről szóló javaslatot Magyarország és Szlovákia nem támogatta.
2025. május 27. 21:40 Brüsszel: a legfontosabb, hogy a magyarok békésen gyülekezhessenek Az EU-tagállamok általános uniós ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatóján az ír biztos újságírói kérdésekre válaszolva elmondta: nem tud jelen lenni a június végére tervezett Budapest Pride ünnepségen.
2025. május 27. 21:30 Korai még a minimálbér-számháború - a nap hírei A 6,5 százalékos alapkamat szinten tartásáról döntött a Monetáris Tanács. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség - Ukrajnai Magyar Párt betiltásának lehetőségét vizsgálják Ukrajnában. Az Európai Unió megszavazta az új, 150 milliárd eurós fegyverkezési alapot. Az InfoRádió legfontosabb keddi hírei.
2025. május 27. 21:20 Egy "nem akármilyen" Suzuki a Karmelitában A Várban számolt be a Suzuki elnök-vezérigazgatója fontos autóipari történésekről.
2025. május 27. 21:11 Ismét tüntettek Hadházy Ákosék a Belvárosban A "legszánalmasabb lúzer nemzet" lettünk volna, ha szó nélkül nézzük, ahogy bevezetik a kínai arcfelismerő rendszert Magyarországon az ellenzékiek, valamint az "ellehetetlenítési törvényt" a civilek és a megmaradt szabad sajtó ellen - mondta Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő kedden Budapesten.
2025. május 27. 21:01 Több százezernyi adóbevallást vár még a NAV - nem érdemes kicsúszni a határidőből A magánszemélyek után a vállalkozások bevallásait is várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Amelyik cég elmulaszt számot adni az előző évéről, súlyos büntetésre is számíthat.
2025. május 27. 20:40 Megszólalt Sebastian Kurz: kizárja a politikai visszatérést a volt osztrák kancellár Felmentette az illetékes bécsi bíróság a volt osztrák kancellárt a hamis tanúvallomás vádja alól, és megsemmisítette a nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kiszabó tavalyi ítéletet. Sebastian Kurz biztos abban, hogy a a többi vádat is ejtik ellene.
2025. május 27. 20:30 Különleges elismerésben részesült a Semmelweis Egyetem stroke-ellátó programja Az elmúlt egy évben több mint ezer esetet láttak el a Semmelweis Egyetem klinikáján, ebből 760 súlyos állapotú beteg volt, akiknél mechanikus vérrög-eltávolítást is alkalmaztak. A Semmelweis Egyetem Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinika neurointervenciós osztályának vezetője az InfoRádióban elmondta: az elismerés azt bizonyítja, hogy az egyetem és az Amerikai úti klinika fúziója jelentős előrelépést hozott a betegellátásban.
2025. május 27. 20:21 Akár több cég összefogva is pályázhat most munkahelyi bölcsőde létrehozására Munkahelyi bölcsődék létrehozása címmel indít kiemelt projektet a kormány az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz keretében. Koncz Zsófia családügyi államtitkár az InfoRádióban azt mondta: egy csoportszoba kialakítására 33 millió forintra, két csoportszoba létrehozására pedig 66 millió forintra pályázhatnak a vállalkozások.
2025. május 27. 20:12 „Ártatlanokat öltem meg, nem hitetleneket” – vallott a solingeni késelő Az Issa H.-nak nevezett szíriai férfi vallomását a düsseldorfi bíróságon rendezett tárgyaláson az ügyvédje olvasta fel. Kijelentette: "ártatlanokat öltem meg, nem hitetleneket".
2025. május 27. 20:03 Az idén felajánlott adó 1 százalékos támogatások elvonásáról is tárgyalt az igazságügyi bizottság Kedden tartották a parlament igazságügyi bizottságában az átláthatósági törvény részletes vitáját. Döntés született arról, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal által listázott szervezetektől visszamenőleg, már a 2025-ben, a magyar adófizetők által felajánlott szja 1 százalékos felajánlásokat elvonhatnák, ugyanakkor a magyar kettős állampolgárok támogatását mégsem szankcionálná a kormány.
2025. május 27. 19:54 Kelemen Hunor koalícióba ajánlja az RMDSZ-t Bukarestben nagykoalíció alakulhat a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR), az RMDSZ és a nem magyar nemzeti kisebbségi frakció részvételével.
2025. május 27. 19:44 Robert Fico kikelt a német kancellár „fenyegetőzése” ellen Az egyedüli kötelező nézet politikája a demokrácia végét jelentené Európában - mondta Örményországban járva.
2025. május 27. 19:33 Frontálisan szaladt bele a figyelmetlen autós a közútkezelő autójába A Magyar Közút Nonprofit Zrt. is értetlenül áll az előtt, hogy miért rohant bele a személyautós a szabályosan várakozó útellenőrbe.
2025. május 27. 19:23 Új alkotmányt "rendelt" a török elnök A jelenlegi alkotmány értelmében az államfő nem indulhat újabb mandátumért, hacsak nem tűznek ki előre hozott választásokat vagy nem változtatják meg a jogi kereteket.
2025. május 27. 19:14 "Világválogatott" - Nem akármilyen álomcsapatban Willi Orbán A magyar válogatott Willi Orbán is bekerült a WhoScored szakportál álomcsapatába, amelyet az öt legerősebb európai labdarúgó-bajnokság (angol, francia, német, olasz, spanyol) legutóbbi idényében nyújtott teljesítményei alapján állítottak össze.
2025. május 27. 19:04 Újabb szigorítás a német menekültpolitikában: vége a családegyesítésnek is Tántoríthatatlan az új német kormány a menekültpolitika szigorításában: az illegális menekültek kitoloncolásának bevezetése után a menekültek eddigi családegyesítési lehetőségeit torpedózza meg.
2025. május 27. 18:53 III. Károly király: a II. világháború óta nem volt ilyen veszélyben a világ A Kanadára nehezedő "példa nélküli" kihívásokról beszélt III. Károly brit király a kanadai parlament megnyitóján elmondott ünnepi beszédében, amelyben méltatta az ország sokszínűségét és kitért a kanadai hadsereg megerősítésére is.
2025. május 27. 18:43 Leigazolta a Fradi tavalyi legnagyobb ellenfele brazilját A labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő Ferencváros szerződtette Cadut, a cseh Viktoria Plzen brazil középpályását.
2025. május 27. 18:30 Kitüntetést kapott Farkas Bertalan Sulyok Tamás köztársasági elnök kitüntette Farkas Bertalan nyugállományú dandártábornokot, az első magyar űrhajóst.
2025. május 27. 18:20 Hosszasan küzdöttek a vásárló életéért egy áruházban Dunakeszin Vasárnap egy Pest vármegyei szakáruházba kérték a mentők gyors segítségét, miután az egyik vásárló a sorok között, földön fekve talált kontaktusképtelen állapotban egy 50 év körüli férfit. Több vásárló és az áruház munkatársai is a beteg segítségére siettek és mentőt hívtak.
11:28 Tovább mozdult az ónos eső felhőzete, Budapest is érintett – friss térképen látszik, merre vonul a csapadék