Az európai autógyártóknak még inkább le kell nyomniuk az elektromos autók előállítási költségeit, hogy versenyben maradjanak a jóval olcsóbban termelő kínai gyárakkal – ez derült ki az idei Müncheni autószalonon.
Európa és a földrajzilag hozzá tartozó Nagy-Britannia hatalmas klímavállalásaival az elektromos autógyártás felé terelte a hazai autóipart. Csakhogy, a dízeles-benzines kocsikat sújtó különböző büntetőintézkedések ellenére a fogyasztók nem úgy kapkodják a 0-emissziós elektromos autókat (EV), mint számítottak rá.
Az egyik ok a magas ár és ezen a téren a kínai gyártók kesztyűt dobtak Európának, büszkén mutogatva fogyasztóbarát és olcsóbb modelljeiket az idei Müncheni autószalonon.
"Fel kell zárkóznunk a költségek terén, a kínaiak egy generációval korábban kezdték el az elektromos autók gyártását" - mondta Luca de Meo, a Renault vezérigazgatója a Reutersnek.
Hozzátette: cége azzal próbál árparitást elérni a kínaiakkal, hogy a jövőre piacra kerülő, és elektromos kocsiként felélesztett ikonikus Renault 5-ös szupermini 25-30 százalékkal olcsóbb lesz, mint az elektromos Scénic és Mégane modellek.
A kínai EV-gyártók, köztük a BYD, a Nio és a Xpeng az európai EV-piacot célozták meg, ahol eladásaik közel 55 százalékkal, mintegy 820 000 járműre emelkedtek az év első hét hónapjában. Mindez az összes eladott kocsi mintegy 13 százalékát teszi ki – írta a Reuters.
Az Inovev autóipari tanácsadó cég szerint az idén Európában eladott új elektromos kocsik 8 százalékát adták a kínai márkák. Tavaly az arány még 6, tavalyelőtt 4 százalék volt.
A Jato Dynamics kutatói szerint 2022 első felében Kínában az átlagos elektromos kocsi kevesebb mint 32 000 euróba került, szemben az európai 56 000 eurós átlagárral.
"Az alapautók piaci szegmense vagy eltűnik, vagy nem fogják megcsinálni az európai gyártók" - mondta Oliver Zipse, a BMW vezérigazgatója. A németek válasza: a Mercedes-Benz a CLA kompakt osztályát, a BMW pedig az úgynevezett Neue Klasse-t mutatja be, mindkettő a nagyobb hatótávolságot és hatékonyságot célozza meg, miközben a gyártási költségeket a felére csökkenti.
A Volkswagen vezérigazgatója, Oliver Blume közben újságíróknak elmondta, hogy a kínai partnerkapcsolatok útján felére akarja csökkenteni az akkumulátor-költségeket. A Reuters által idézett Ferdinand Dudenhoeffer autóipari elemző szerint
a kínaiak "világbajnokok" az akkumulátor-gyártásában, amelyek az ilyen kocsik költségének 40 százalékát is kitehetik.
A Németországban letelepedő kínai akkumulátorgyártók hozzájárulnak az elektromos kocsik költségeinek csökkentéséhez és a német politikusoknak gondoskodniuk kell arról, hogy "ne űzzék ki őket az országból ostoba stratégiákkal" – idézte szavait a Reuters.
Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint az amerikai félidős választás megmutatta, hogy egy új politikai elit van kialakulóban az Egyesült Államokban, miközben véget érhetett a „trumpi koalíció kora” a republikánus oldalon. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora erről az Arénában beszélt.
A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.
Több népszerű Opel-modellt is érint az a visszahívási akció, amelyet a gyártó rendelt el a légzsákok miatt. Az érintettek között 2005 és 2018 között gyártott autók vannak.