Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
323.24
bux:
147770.06
2026. november 5. csütörtök Imre
Hadi Matar 24 éves New Jersey-i férfi, Salman Rushdie indiai származású brit-amerikai író merénylője (j2) kirendelt ügyvédje, Nathaniel Barone (k) társaságában vád alá helyezési eljárásán a Chautauqua megyei bíróságon, a New York állambeli Mayville-ben 2022. augusztus 13-án. Matart azzal vádolják, hogy késsel megtámadta Rushdie-t, mielőtt megkezdte előadását a Chautauquai Intézetben augusztus 12-én. Rushdie-ra 1989-ben Irán akkori vallási vezetője, Ruhollah Khomeini ajatollah iszlám halálos ítéletet, fatvát mondott ki az egy évvel korábban megjelent, Iránban istenkáromlás miatt betiltott könyve, a Sátáni versek miatt.
Nyitókép: MTI/AP/Gene J. Puskar

Ártatlannak vallotta magát Salman Rushdie támadója

Az író két hete nyilatkozta, hogy hosszú idő után most kezd ismét normálissá válni az élete.

Ártatlannak vallotta magát a Salman Rushdie brit író elleni késelés gyanúsítottja. Az egyes körökben szentségtörőnek tartott Sátáni Versek szerzője még mindig kórházban lábadozik, már beszél, de azt mondják, sokáig tart majd a lábadozása.

Gyilkossági kísérlettel vádolják, bár egyelőre az indítéka még mindig nem világos. A 24 éves, amerikai születésű, de dél-libanoni gyökerekkel rendelkező Hadi Matar azonban ártatlannak vallotta magát bírósági meghallgatásán. (Szülei falujában az Irán-barát sííta Hezbollah párt és fegyveres szervezet zászlóit látni).

Azután tartóztatták le, hogy szemtanúk szerint egy New York állambeli városka egyik előadótermében a színpadra rontott és ott összeszurkálta a szólásszabadságról szóló előadásra készülő, indiai születésű brit írót.

A 75 éves Sir Salman a Sátáni Versek című könyvéről, illetve a körülötte kirobbant gyűlölethullám miatt ismert. A muszlimnak született Rushdie-t azzal vádolták meg, hogy szentségtörő módon ábrázolta Mohamed prófétát az 1988-ban megjelent könyvben.

Khomeini ajatollah, Irán akkor legfőbb vallási vezetője fatvát adott ki, amiben Rushdie és kiadói megölésére szólított fel. Az író így gyakorlatilag a fejére kitűzött vérdíjjal élt és rejtőzködött évtizedeken át és csak nemrég vett vissza az óvatosságból. Mindössze

két héttel ezelőtt nyilatkozta azt, hogy az élete kezd ismét normálissá válni.

A szombati támadás után órákon át a műtőben feküdt, majd lélegeztetőgépen volt. Vasárnapra lekerült róla és már meg tudott szólalni. Ügynöke szerint valószínűleg egyik szemét elveszti, megsérültek az idegszálai a karjában és komolyan megsérült a mája. Emellett a nyakán, a hasán, a mellkasán és a combján érték szúrások.

Fia, Zafar azt mondta, hogy a trauma ellenére megmaradt a dacos humora, de egyes sebesülései súlyosak és maradandó változásokat hoznak az életébe.

A támadóról, Matarról annyit közöltek a hétvégén, hogy közösségi médiahasználata alapján úgy tűnik, hogy a sííta szélsőségesekkel és köztük is az Iráni Forradalmi Gárdával szimpatizál. Egyértelmű kapcsolatot azonban nem fedeztek fel közte és Irán közt.

A fiatalember jegyet vett az irodalmi fesztiválra, ahová egy hamis jogosítvány birtokában érkezett. Aztán tartóztatták le, hogy a nézők egy része leteperte. Szemtanúk szerint

szótlanul támadt az íróra, tízszer szúrta meg.

Az ügyészek azt mondták: előre megfontoltan követte el tettét. Busszal utazott a helyszínre, ahol a szemtanúk szerint nem volt szigorú biztonsági ellenőrzés. A rendőrök később házkutatást tartottak a lakásán.

Irán ugyan nem reagált hivatalosan a történtekre, de a keményvonalas iráni lapok méltatták a támadót. A Kajhan című lap, amelynek főszerkesztőjét Ali Hamenei ajatollah legfőbb vallási nevezi ki, arra szólított fel, hogy hasonló bosszút kell elkövetni Donald Trump volt elnök és egykori külügyminisztere, Mike Pompeo ellen. (Trump másfél éve rendelte el a Forradalmi Gárda Szíriában és Irakban befolyásos egyik vezetője, Kaszím Szueljmáni tábornok megölését, akivel egy amerikai drón végzett Irakban.) Egy másik iráni lap, a Zsavan viszont azt próbálta sugallni, hogy a merényletet „az amerikaiak rendezték meg, hogy iszlamofóbiát kreálhassanak a világban”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×