Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Formálódik a nyugati országok oroszellenes frontja

Formálódik a nyugati országok oroszellenes frontja

Amerika és szövetségesei további szankciókkal sújthatják Oroszországot a vegyifegyver-támadással vádolt szíriai kormány támogatásáért. Moszkvának azt üzenték: szakítson Aszad elnökkel, különben büntetésekre számíthat.

Abban, hogy Donald Trump elnök gyorsan megváltoztatta véleményét a szíriai rendezésről, fia szerint

nagy szerepe volt lányának, Ivankának, akit mélységesen felháborított és megrázott, amit a tévében látott.

Úgy tűnik, az üzletember Trump immár végképp beárazta azt, hogy nem éri meg a Moszkva felé való közeledés. Erre utalhat, hogy hétfőn

beszélt Theresa May brit miniszterelnökkel, akivel egyetértettek abban, hogy eljött a lehetőség, hogy rákényszerítsék Oroszországot az Aszaddal való szakításra.

Trump felhívta Angela Merkel német kancellárt is, és neki is megköszönte, hogy kiállt mellette a szíriai kormány elleni büntetőcsapás után.

A Fehér Ház közleménye szerint mindkét európai vezető egyetértett az elnökkel abban, hogy felelősségre kell vonni a szíriai elnököt.

Előzőleg a G7-es országok is kemény hangú üzenetet intéztek Moszkvához, amelyben nyomás alá helyezték, hogy adja fel Aszad támogatását, azaz a gyakorlatban adja fel befolyását a térségben.

Formálódik a nyugati országok oroszellenes frontja

Bár Putyin elnök hivatala egyszer már elítélte a vegyifegyver-támadást – tehát elfogadta, hogy az megtörtént – a moszkvai álláspont az, hogy be is kellene bizonyítani, hogy azt az Aszad-rezsim követte el.

Reggel az orosz hadsereg egyik nyugalmazott tábornoka ugyanakkor arról beszélt a BBC-ben, hogy szerinte nem történt szarin-gáztámadás, és hogy az Iszlám Állam egyik klórgázt tartalmazó készlete robbant fel. Arra is utalt, hogy Putyin nem hajol meg a nyomás előtt és hogy „a hidegháborúban minden egyszerűbb volt”, mert a felek betartották a játékszabályokat.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter a héten Moszkvában is értésre próbálja majd adni, hogy „Aszad elnök támogatása már nem stratégiai érdeke Oroszországnak” – amely a kivonulással ugyanakkor feladná egyetlen földközi-tengeri támaszpontját.

Kérdés, hogy miként próbálják majd az oroszok kihasználni Észak-Korea kardcsörtetését,

amely megosztja a Trump-kormányzat figyelmét és az amerikai haderő forrásait.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×