Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
325.65
bux:
145951.72
2026. november 3. kedd Győző

Az Európai Központi Bank kivár a Brexittel kapcsolatban

Az Európai Központi Bank várakozó álláspontra helyezkedett Nagy-Britannia kiválását illetően. A Bank élén álló Mario Draghi Frankfurtban hangsúlyozta, hogy a valutaegységbe tömörült országok gazdaságát egyelőre nem érintette nagyobb mértékben a britek döntése, amelynek értelmében a szigetország kilép az Európai Unióból. Azonban a német nemzeti bank elnöke ezzel kapcsolatban tartós bizonytalansággal számol, ami visszavetheti a  konjunktúrát.

Jens Weidmann reményét fejezte ki, hogy Nagy-Britannia kiválását ütemesen lebonyolítják, és ennek során a tárgyalófelek mérsékletet tanúsítanak. A német nemzeti bank, a Bundesbank elnöke megkönnyebbüléssel beszélt arról, hogy a britek kilépési szándéka eddig nem okozott komolyabb vihart a nemzetközi pénzpiacon, de hangsúlyozta, hogy a tárgyalások elhúzódása bizonytalanságot válthat ki mind a befektetők, mind pedig a fogyasztók körében, ez pedig a gazdaság fejlődésének elakadását vonhatja maga után.

Jens Weidmann veszélyt lát abban is, hogy London a versenyképesség megőrzése érdekében nem tesz semmit a font árfolyamának meggyengülése ellen, így a brit áruk olcsóbbá válnak a nemzetközi piacon, míg a szigetországba irányuló export drágul. Ez kiváltképpen a német iparra mérne súlyos csapást, mert jelenleg Nagy-Britannia Németország második legfontosabb kereskedelmi partnere.

A német nemzeti bank elnöke a kínai Csengdu-ba indulása előtt nyilatkozott, ahol az iparilag legfejlettebb országok pénzügyminiszterei, valamint jegybank-elnökei találkoznak a G-20 néven ismert szervezet keretében a leglendületesebben fejlődő harmadik-világbeli államok megbízottaival.

Az Európai Központi Bankot azonban nem aggasztja olyan mértékben Nagy-Britannia kiválása az Európai Unióból, mint a német Jens Weidmannt. Ezért is nem változtatott a Központi Bank Frankfurtban tartott elnökségi ülésén a központi kamatlábon, amely már jó ideje nulla százalék.

A Központi Bank élén álló olasz Mario Draghi szerint az euróövezet országai eddig nem sínylették meg érezhetően a britek kilépési szándékát, de nem tudni, hogy mit hoz a jövő, ezért a Központi Bank egyelőre várakozó álláspontra helyezkedik. Mario Draghi óvatos bizakodással nyilatkozott az elkövetkező hónapok kilátásait illetően, mert úgy vélte, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján a valutaegységet alkotó országok gazdasági fejlődése ugyan némileg lelassul a nemzetközi pénzpiacon kialakult bizonytalanság hatására, de a konjunktúra töretlennek ígérkezik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×