Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Nyitókép: Unsplash

Az EU a szoftverekre is kiterjeszti a termékfelelősséget

Hosszú távon például az önvezető autók vagy a mesterséges intelligencia által okozott károk fogyasztóvédelmi ügyintézésben is alapvető változást hozhat az a törvénytervezet, amelyet most bocsátott társadalmi vitára az igazságügyi miniszter. A változás lényege, hogy a szoftver is terméknek minősül majd - akkor is, ha beépítik egy másik termékbe.

Az 1994-ben bevezetett termékfelelősség azt jelenti, hogy minden gyártó felelős a hibásnak bizonyuló terméke által okozott károkért. Egy 2024-ben elfogadott uniós irányelv szerint ez a termékfelelősség, a termék fogalmának kibővítése révén, 2026. december 9-től egyebek mellett a szoftverekre is kiterjedt. Erre Varga Beáta, az autóipari képzésekkel foglalkozó QFD Group szakértője már idén tavasszal felhívta a figyelmet a cég Cafe Break című online beszélgetésén.

„Minden ingó tologról szó van, teljesen mindegy, hogy az egy másik ingósághoz vagy ingatlanhoz csatlakozik vagy abba épül bele” – mondta a szakértő. Hozzátette, ami kiemelendő ebben az esetben, hogy

ez magában foglalja a villamosenergiát, a nyersanyagokat, szoftvereket, operációs rendszereket, vezérlőprogramokatm applikációkat, sőt a mesterséges intelligenciát is.

Mint mondta, a törvény hatályba lépésétől kezdve ezek mind-mind terméknek minősülnek majd, így alkalmazni kell rájuk a termékfelelősségi törvényt.

Varga Beáta felvetette azt is, hogy mi a helyzet az információval. Leszögezte: az információ nem minősül terméknek, így a szabályozást sem lehet majd alkalmazni rá. Így például egy szoftver forráskódja sem minősül majd annak.

A magyar jogalkotó most hozzálátott az uniós irányelv átültetéséhez – vette észre az Index. Az Igazságügyi Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta a magánjogi tárgyú törvények módosításáról szóló törvénytervezetet, amely egyebek mellett átírja a Polgári Törvénykönyv termékfelelősségi szabályait is.

Ez azt jelenti, hogy 2026. december 9-től a termékfelelősségi szabályok egyebek mellett a szoftverekre is alkalmazandóak, függetlenül attól, hogy azok önálló termékként kerülnek forgalomba, vagy alkotóelemként építik be más termékekbe, például egy önvezető autóba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Diákmunka ősszel: kiderültek a leggyakoribb munkatípusok és az órabérek

Több mint 100 ezer új hallgató érkezik idén ősszel a felsőoktatásba, ami a tanévkezdéssel együtt jelentősen átalakíthatja a diákmunkapiacot. A Mind-Diák Szövetkezet szerint a diákok a nyári időszaknál kevesebb órát vállalnak majd, ugyanakkor a hosszú távú gyakornoki programok többsége változatlanul működik tovább, és egyre fontosabb szerepet kapnak a szakmai tapasztalatot nyújtó pozíciók.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×