Infostart.hu
eur:
378.52
usd:
320.89
bux:
129185.28
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: Unsplash.com

Franciaország a csőd szélén, történelmi lépésre készülnek

Franciaország több mint 3 ezermilliárd eurós államadóssága a válság szélére sodorta a második legnagyobb eurózónás gazdaságot, ezért lehet, hogy a Nemzetközi Valutaalaphoz kell fordulniuk segítségért, amire még sosem volt példa.

Eric Lombard francia pénzügyminiszter a héten nyíltan elismerte: nem zárható ki, hogy Franciaország kénytelen lesz a Nemzetközi Valutaalaphoz fordulni. Mint fogalmazott, „ez egy olyan kockázat, amely előttünk áll, és amelyet el kellene kerülnünk – de nem tudom azt mondani, hogy nem létezik.”

A francia kormány az összeomlás szélén áll – a politikai feszültség azóta fokozódik, hogy François Bayrou miniszterelnök – elődje, Michel Barnier bukása után – szintén bizalmi szavazást kért a parlamentben. Bayrou a költségvetési hiány lefaragását ígérte úgy, hogy a GDP másfél százalékának megfelelő összeget akar megtakarítani.

Az ellenzék azonban már jelezte: szeptember 8-án leszavazza a kormányt.

A francia költségvetési deficit olyan nagy, hogy az idén már elérheti a GDP 5,4 százalékát, az államadósság pedig 3,3 billió euró.

Bayrou megjegyzése a bizalmi szavazásról és a lehetséges IMF-mentőcsomagról borítélkolható piaci reakciót váltott ki.

A harmincéves lejáratú francia államkötvények hozama tizennégy éves csúcsra, 4,42 százalékra emelkedett, a tízéves papírok szintén megugrottak. Elemzők szerint a politikai patthelyzet és a bizonytalanság csak tovább növeli a francia állam hitelfelvételi költségeit.

Franciaország adósságállománya a GDP 116 százalékát is meghaladhatja az idén – magasabb, mint Nagy-Britanniáé, ahol a várakozások szerint 104 százalék körül mozog majd a szám. Ennek ellenére Párizs egyelőre alacsonyabb kamattal tud hitelt felvenni, mint London.

A befektetők azonban gyorsan reagáltak: a párizsi tőzsde vezető bankjai, köztük a BNP Paribas és a Société Générale részvényei öt-hat százalékos eséssel zártak. A CAC40 tőzsdeindex két nap alatt közel három százalékot veszített értékéből.

A miniszterelnök most ugyanazzal a gonddal küzd, amibe már beletört elődje, a kimért és nyugalmat sugárzó Michel Barnier, volt EU-biztos és brexit-tárgyaló bicskája. Az ő költségvetési takarékossági terveit is hevesen támadják, ami elemzők szerint politikai patthelyzethez vezetett Franciaországban.

Közgazdászok szerint Bayrou lépése, azaz a bizalmi szavazás kiírása könnyen a bukásához, vagy akár új választásokhoz is vezethet.

Ugyan jöhet egy új kormány, de egy dolog biztosnak látszik: Franciaország költségvetési hiánya jóval a stabilizációhoz szükséges szint fölött marad, miközben a befektetők egyre idegesebben figyelik az eseményeket.

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”
Értékelés

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Merényletet követtek el a hírhedt orosz kémfőnök ellen, masszív támadás sújtotta Oroszországot – Háborús híreink pénteken

Ismeretlen támadó több lövést adott le Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, az orosz katonai hírszerzés vezetőjének első helyettesére Moszkvában péntek reggel. Alekszejevet vádolják a 2016-os amerikai választásokba való beavatkozás, illetve a Szergej Szkripal elleni merénylet megtervezésével is, de a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner-lázadás idején is fontos szerepet játszott. Abu Dzabiban csütörtökön véget ért az orosz, ukrán és amerikai részvétellel tartott béketárgyalások második köre. Áttörő eredményt most sem sikerült elérni, de megállapodtak 314 hadifogoly cseréjében, illetve a megbeszélések folytatásában. Vjacseszlav Gladkov, a Belgorodi terület kormányzója szerint péntekre virradóra az ukránok több rakétával támadták a régió központját, Belgorod városát, ahol súlyos károk keletkeztek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×