2013. november 18. 14:31 Mi lesz, ha túl sok antibiotikumot kapkodunk be? Indokolatlanul és sokszor szedünk antibiotikumot, emiatt egyre több baktérium válik ellenállóvá, vagyis a gyógyszerek hatástalanok lesznek.
2013. november 18. 10:14 Újítással küzd a Google a gyermekpornográfia ellen Technológiai újításokat vezetett be a legelterjedtebb internetes keresőrendszereket működtető Google és Microsoft a gyermekpornográfia terjesztése elleni küzdelem jegyében. Ennek köszönhetően ezek a keresőoldalak a jövőben több mint százezer keresőszót vagy -kifejezést visszautasítanak, egyben figyelmeztetik az internetezőt, hogy a gyermekekkel szembeni visszaéléseket tartalmazó képek keresése törvénytelen - jelentette a brit sajtó hétfőn.
2013. november 18. 06:06 Bármely mobilkészüléket le lehet hallgatni Hálózati szinten gyakorlatilag bárkinek a telefonhívásai lehallgathatók, készüléke típusától és márkájától függetlenül - mondta az InfoRádiónak a Mobilarena.hu főszerkesztője. Hozzátette: a Blackberry telefonokat azért tartják biztonságosabbnak a többinél, mert a küldött e-maileket már maga a készülék titkosítja. Az amerikai hírszerzés azonban ezt a kódolást is ismeri.
2013. november 17. 20:43 Szondát indít a Mars légkörének tanulmányozására a NASA Hétfőn indítja a NASA, az amerikai űrkutatási hivatal a MAVEN űrszondát, amelynek segítségével szeretné alaposabban megérteni a vörös bolygó történelmét, és megmagyarázni, miért veszítette el szinte teljes légkörét.
2013. november 15. 16:16 Aggasztóan emelkedik a női nemi szervek esztétikai műtéteinek száma Aggasztóan emelkedik a női nemi szervek esztétikai műtéteinek száma Nagy-Britanniában - olvasható brit nőgyógyászok tanulmányában. Az okok közül a szakértők a pornográfia vizuális hatását hangsúlyozták.
2013. november 15. 13:47 Intelligens kutatóközpont a fővárosban Nem csupán egy új épület, hanem új kutatói szemlélet jöhet létre a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjának (MTA TTK) felépítésével - hangsúlyozta a lágymányosi Infoparkban pénteken átadott tudományos centrum megnyitóján az MTA elnöke.
2013. november 14. 16:52 Új fegyver a dohányzás ellen - Stimulálják az agyat Az agy homloklebenyének mágneses stimulációja segíthet megszüntetni a nikotinfüggőséget egy új kutatás első eredményei szerint.
2013. november 14. 15:58 Drámaian nőtt a cukorbetegek száma Drámaian nőtt a cukorbetegséggel élők száma a világon: idén a becslések szerint 382 millióan lesznek - jelentették be csütörtökön a Nemzetközi Diabétesz Szövetség szakértői, akik úgy vélik, a betegség elleni háború vesztésre áll. Magyarországon csaknem 600 ezer cukorbeteg él.
2013. november 14. 14:30 Nagy a baj az óceánokkal Az üvegházhatású gázok meleggé, savassá és oxigénhiányossá teszik a világ óceánjait - figyelmeztet egy új, 540 nemzetközi kutató közreműködésével készült jelentés.
2013. november 14. 13:47 A madárinfluenza újabb változata terjedt át emberre Először terjedt át emberre a madárinfluenza egyik változata, a H6N1 vírustörzs. A mutáción átesett vírus egy húszéves tajvani nőt fertőzött meg - közölték tajvani kutatók.
2013. november 13. 22:59 Öregít a depresszió A depresszió sejtszinten gyorsítja fel az öregedést - mutatta ki holland és amerikai tudósok nagy létszámú résztvevővel végzett kutatása.
2013. november 13. 20:29 "Egy életből öt élet lett" Már otthonában növekszik az a baba, akit fogantatásának 27. hetében, három hónapig agyhalottként kórházban kezelt édesanyja méhéből császármetszéssel segítettek világra a nyáron a debreceni szülészeti klinikán - közölte Fülesdi Béla, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DEOEC) elnöke szerdán nemzetközi sajtótájékoztatón.
2013. november 12. 20:27 Napinfó: Ezt a világon mindenki megérzi majd! Befejeződéséhez közeledik a Nap polaritásváltása: az ellentétes töltésű részek az északi féltekén már a nyáron felcserélődtek, a folyamat a délin is hamarosan véget ér a kaliforniai Stanfordi Egyetem tudósainak megfigyelése szerint.
2013. november 10. 16:07 Vasárnap estétől várható a lezuhanó műhold Vasárnap éjjel elérik a földet a felénk zuhanó műhold darabjai. A rémhírek szerint Európában érhetnek földet a maradványok, de a szakemberek szerint óceáni vagy sarki területekre hullanak a darabok.
2013. november 10. 09:21 Mikroelektronikai "játszóház" és robotépítés a Design Terminálban Robotépítéssel, 3D-s nyomtatással és mikroelektronikai "játszóházzal" várja a gyerekeket a Design Terminálban november 14. és 17. között a Startra kész Magyarország! programja, amely a fiatalabb korosztály tagjainak kívánja játékos formában bemutatni a tudomány és technológia újdonságait.
2013. november 9. 08:53 Születésnapjukat ünneplik a számítógépes vírusok Harminc éve, 1983. november 10-én "született meg" a számítógépes vírusok őse.
2013. november 9. 08:24 Ilyen kisbolygót fedezett fel a Hubble Hatcsóvájú, üstökösre hasonlító kisbolygót fedezett fel a Hubble űrteleszkóp - jelentették be amerikai tudósok.
2013. november 7. 20:13 A véltnél hatalmasabb erővel csapódott be a cseljabinszki meteorit A korábban véltnél is hatalmasabb erővel csapódott be az a meteorit, amely februárban több mint 1500 embert sebesített meg az oroszországi Cseljabinszkban - derült ki több új kutatásból.
2013. november 7. 20:11 Különleges katonai dokumentumok titkosságát oldották fel Moszkvában Az orosz védelmi minisztérium feloldotta az 1941. november 7-i moszkvai katonai parádéval kapcsolatos dokumentumok titkosságát - közölte csütörtökön a Rosszija 24 állami hírtelevízió.
Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól
15:54 Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző