Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
325.41
bux:
143643.6
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Különleges katonai dokumentumok titkosságát oldották fel Moszkvában

Az orosz védelmi minisztérium feloldotta az 1941. november 7-i moszkvai katonai parádéval kapcsolatos dokumentumok titkosságát - közölte csütörtökön a Rosszija 24 állami hírtelevízió.

A tárca honlapján a történelmi esemény 72. évfordulóján a Vörös téren ismét megrendezett díszszemléhez időzítve megjelent több korabeli hivatalos irat, amelyet korábban csak a szakemberek szűk köre számára volt hozzáférhető. A most nyilvánosságra hozott dokumentumokat a védelmi minisztérium központi archívumában őrzik.

Először látott napvilágot például a német csapatok által bekerített Moszkvában megtartott katonai felvonulás szervezőinek a neve. A hadtörténészi kutatásokból számos érdekes, eddig kevéssé ismert tény is kiderül. Az orosz védelmi minisztérium oldalát felkeresők megtudhatják, hogy Sztálin 1941. október 28-án vetette fel a katonai díszszemle megtartásának ötletét. A kutatások szerint ez annyira meglepte a bolsevik forradalom 24. évfordulójára tervezett megemlékezésekről szóló tanácskozás résztvevőit, hogy sokáig senki nem reagált rá.

Míg a német hadsereg által bekerített Moszkvában 1941. november 7-én mindössze 15 percig tartott a díszszemle, a történelmi visszaemlékezéssé vált látványos felvonulás ezúttal egy órát vett igénybe. A 72 évvel ezelőtti eseményeket korhű egyenruhákban katonai hagyományőrző klubok tagjai elevenítették fel. Fellépésüket kadétok, hazafias ifjúsági szervezetek menete követte, majd a szárazföldi csapatok, a légierő és a haditengerészet katonáinak díszmenete zárta. Az 1941. november 7. díszszemle évfordulóján a II. világháborúban használt szovjet fegyverek: katyusák és T-34-es tankok, valamint korabeli katonai gépjárművek is elhaladtak a nézőközönség előtt. A díszszemlére mintegy ezer háborús veteránt hívtak meg, s köztük ott volt a 72 évvel ezelőtti parádé 28 résztvevője is.

Az orosz fővárosban 57-en élnek még Moszkva akkori védői közül. A katonák egyenesen a Vörös térről vonultak a főváros védelmére, hiszen a frontvonal akkor mindössze 13 kilométerre húzódott a fővárostól. A szovjet Vörös Hadsereg ott aratta első jelentős győzelmét a német csapatok ellen.

Moszkvában 1918-tól 1991-ig minden november 7-én, az 1917. októberi bolsevik forradalom évfordulóján nagyszabású katonai díszszemlét tartottak. A háború idején, 1942 és 1944 között, majd 1991 és 1994 között szüneteltek a parádék a Vörös téren. 1996-től felújították a Vörös téri katonai díszszemlék hagyományát, de haditechnika nem szerepelt ezeken a parádékon. 2008-től tartanak újra ilyen felvonulásokat minden május 9-én, a náci Németország fölött aratott győzelem napján a moszkvai Vörös téren.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×