2013. november 27. 17:28 Víz nyomait találták a cseljabinszki meteoritban Rozsdafoltokat, vízre utaló jeleket talált a cseljabinszki meteoritban az orosz tudományos akadémia regionális intézményének fiatal kutatója.
2013. november 27. 14:49 A botox gyengíti a kéz érintésére adott agyi választ Az arc ráncainak kisimítására adott botoxinjekció gyengíti a kéz érintésére adott agyi választ - derült egy kis létszámú svájci kutatásból.
2013. november 27. 14:30 Milyen sorsra jut az üstökös? Az ISON mellett a Lovejoy üstökös is feltűnik az éjszakai égbolton, és az előrejelzések szerint kedvező körülmények között akár szabad szemmel is látható lehet az év végéig.
2013. november 27. 08:00 Kockázat és bizonytalanság - Csaba László akadémiai székfoglalója Átmenettan és közgazdaságtan címmel tartott akadémiai székfoglalót Csaba László közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az előadás témája: mit adott a rendszerváltás a közgazdaság tudománynak.
2013. november 26. 21:54 Kihalás fenyegeti az okapit A kihalás szélén áll az elsősorban Kongóban élő okapi - közölte a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN).
2013. november 26. 19:19 Elpusztulhatnak Provence híres levendulaföldjei Mezei kabócák és az általuk terjesztett kórokozó pusztíthatja el a dél-franciaországi Provence világhírű levendulaföldjeit két-három évtizeden belül - hívta fel a figyelmet a veszélyre egy helyi kutató.
2013. november 26. 14:19 Évszázadokig tarthat a globális felmelegedés Évszázadokig folytatódhat a globális felmelegedés akkor is, ha most egy csapásra teljesen megszűnne az üvegházhatású gázok kibocsátása - ismertette egy friss tanulmány.
2013. november 25. 21:56 A szamárköhögés ellen beoltottak is továbbadhatják a kórokozót egy kutatás szerint A szamárköhögés ellen beoltottak is továbbadhatják a kórokozó baktériumot egy új amerikai állatkísérlet eredményei szerint. A kutatók úgy vélik, ez az egyik lehetséges oka a sok új megbetegedésnek.
2013. november 24. 10:33 Kezdődik a Tudomány Világfóruma Rio de Janeiróban Nobel-díjas kutatók részvételével megkezdődik a Tudomány Világfóruma Rio de Janeiróban.
2013. november 23. 07:47 Magyar agykutatók a gátló idegsejtek egyedülálló vizsgálati módszerét dolgozták ki A gátló idegsejtek egyedülálló vizsgálati módszerét dolgozták ki az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (MTA KOKI) fiatal kutatói - Kisfali Máté és Lőrincz Tibor - Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas akadémikus irányításával. A kutatásoknak hosszú távon komoly gyakorlati haszna lehet, mert az eljárás segítségével lehetőség nyílhat a skizofrénia és az epilepszia kezelésére szolgáló új gyógyszerek kifejlesztésére.
2013. november 23. 06:40 Kivesézik a Balatont A Magyar Regionális Tudományi Társaság (MRTT) XI. Vándorgyűlésén, Kaposváron mutatták be pénteken annak az uniós projektnek az eddigi eredményeit, amelyben természettudományi, társadalomtudományi és folyamatmérnöki kutatócsoportok közösen vizsgálják a Balaton vízminőségét, természetvédelmét és környezetgazdálkodását.
2013. november 22. 06:13 A dohányzásról leszokóknál az eddig véltnél hamarabb csökken a szívbetegségek kockázata A dohányzásról leszokóknál a korábban feltételezettnél gyorsabban csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázata a nemdohányzóké szintjére, még a 65 év felettiek esetében is - hangzott el egy új amerikai kutatásról szóló előadáson az Amerikai Szív Társaság éves konferenciáján Dallasban.
2013. november 22. 06:03 Csillagvizsgálót épít a fényszennyezésmentes Zselicben a somogyi erdőgazdaság Csillagvizsgálót épít a Sefag Erdészeti és Faipari Zrt. a Zselicben. Az Új Széchenyi Terv keretében mintegy 670 millió forint uniós támogatásból megvalósuló Zselici Csillagpark alapkövét csütörtökön tették el a somogyi erdőgazdaság kardosfai ökoturisztikai konferenciaközpontja közelében.
2013. november 21. 22:18 A rák és a szívbetegségek kisebb kockázata összefügghet a diófélék fogyasztásával Aki rendszeresen fogyaszt dióféléket, annál csökken a valószínűsége, hogy rákban vagy szívbetegség miatt hal meg - mutatta ki egy 30 évet felölelő amerikai kutatás.
2013. november 20. 17:05 Neandervölgyi vírusokat találtak a mai ember DNS-ében A neandervölgyi ősöktől örökölt vírusokat találtak a mai ember DNS-ében brit kutatók.
2013. november 20. 07:56 Rekordszámú műholdat juttatott az űrbe egy amerikai rakéta Huszonkilenc műholdat szállítva útjára indult kedd éjjel az amerikai Minotaur hordozórakéta - jelentette az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA) televíziója.
2013. november 19. 20:27 Újabb kormánytámogatás a MaSat-2 első ütemének fejlesztésére A kormány újabb 6,4 millió forint egyszeri átcsoportosításáról döntött a MaSat-2 műhold fejlesztési fázis első ütemének támogatására a keddi Magyar Közlöny szerint; februárban ugyanekkora összeg átutalásáról intézkedtek.
2013. november 19. 18:50 Amitől eredményesebb a depresszió gyógyítása Alvásterápiával talán megduplázhatók a depressziósok gyógyulási esélyei egy kanadai kutatás szerint, mely a kóros álmatlanság terápiájából indult ki.
2013. november 19. 17:58 Rekordmagasságba jutott idén a szén-dioxid-kibocsátás mértéke Rekordértéket, 36 milliárd tonnát ér el idén a világon a fosszilis tüzelőanyagok elégetése okozta szén-dioxid-kibocsátás. Az eredményre a Global Carbon Project (GCP) nemzetközi kutatócsoport jutott a Kelet-Angliai Egyetem (UAE) Tyndall Klímaváltozás-kutató Központja közreműködésével.
2013. november 18. 21:58 Elindult a Mars felé a NASA MAVEN nevű űrszondája A terveknek megfelelően elindult a Mars felé az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) MAVEN nevű űrszondája, amelynek segítségével a vörös bolygó történelméről és légkörének elvesztéséről szeretne többet megtudni a NASA.
Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól