Infostart.hu
eur:
381.59
usd:
330.67
bux:
0
2026. április 7. kedd Herman
Nyitókép: Pixabay.com

Az élet keletkezését akarja leutánozni egy magyar tudós

Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja három külföldi kutatótársával arra vállalkozott, hogy kémiai molekulákból kiindulva életet teremt laboratóriumi körülmények között a MiniLife elnevezésű, hat éven át tartó projekt keretében, amely az Európai Kutatási Tanács tízmillió eurós támogatásával valósul meg.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hétfői közleménye szerint a biokémia és az evolúcióbiológia talán legnagyobb nyitott kérdése a földi élet keletkezése, amelyről eddig számos elméletet alkottak már meg, de a válasz mindeddig nem született meg.

Szathmáry Eörs akadémikus, evolúcióbiológus, aki maga is sokat foglalkozott ezzel a problémával, arra jutott, hogy ennél egy még alapvetőbb kérdésre sem tudjuk a választ: egyáltalán hogyan jöhet létre élettelen anyagokból élő. Ugyanis valódi, szerves életet szintén nem volt még képes senki létrehozni földi kutatólaboratóriumban.

Szathmáry három kutatótársával, Sijbren Otto és Gonen Ashkenasy vegyészekkel, valamint Andrew Griffiths molekuláris biológussal úgy gondolta, ez a feladat a mai tudás birtokában már megoldható lehet.

A munka alapjául egy magyar kémikus, Gánti Tibor több mint fél évszázados, korát jócskán meghaladó elmélete szolgál, amely három, az élethez feltétlenül szükséges összetevőt ír le. Elmélete szerint az élőlényeknek mindenképpen rendelkezniük kell egy anyagcseréért felelős rendszerrel, egy információtároló és -másoló rendszerrel, valamint egy határfelülettel, amely elválasztja az élőlényt a környezetétől.

A három rendszert bonyolult kémiai folyamatok kötik össze egymással, amelyek közös jellemzője, hogy segítik önmaguk és egymás működését. A négy kutató azt tűzte ki célul, hogy a támogatás hatéves időtartamának végére létrehoznak egy "élő minimálrendszert", vagyis olyan kicsi egységeket, amelyek képesek a tápoldat molekuláit hasznosítani és újabb példányokat létrehozni saját magukból. Ezek mikroszkóp alatt feltehetően kis gömböknek látszanak majd.

Szathmáry Eörs szerint a feladat megoldása azért kerülhetett mostanra kézzelfogható közelségbe, mert megjelentek a kémiai hálózatokat a számítógépben generálni tudó algoritmusok.

A mesterséges intelligenciának a kutatók azt a feladatot adják, hogy nézze meg, az atomokból mint építőkövekből és a kémia működését tükröző szabályokból egy lépésben mi tud keletkezni. A kutatók utána megvizsgálják az így keletkezett vegyületeket, majd megkérik a programot, hogy nézze meg a következő lépésben lezajló reakciókat. Ezekben a bonyolult, egyelőre csak a számítógép memóriájában létező kémiai rendszerekben pedig figyelhetik a kutatók, hogy megjelennek-e az egyszerű élet felépítéséhez szükséges folyamatok. Ha találnak ilyeneket, a vegyészek feladata, hogy ezt a valóságban, lombikokban és tartályokban is létrehozzák.

Az új élőlények kémiai folyamatai minden valószínűség szerint igencsak eltérőek lesznek a földi élettől, azonban az előállításukig vezető út és az, hogy maguk is képesek lesznek az evolúcióra, rengeteg tanulsággal járhat, és végső soron közelebb viheti az emberiséget az eredetünk megértéséhez is - írják az MTA közleményében.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Az amerikai tőzsdék alig mozdultak hétfőn, miután a befektetők az iráni háború lehetséges tűzszünetével kapcsolatos, egymásnak ellentmondó jelzéseket mérlegelték. A Cnbc tudósítása szerint a múlt héten az olajárak emelkedtek, a piacok pedig egyértelműen Donald Trump keddi ultimátuma előtt igyekeztek pozíciót fogni. A hétfői kereskedési nap első felében pozitív hangulat uralkodik a tengerentúlon, a fő indexek enyhe emelkedésben vannak. Az amerikai elnök, keleti parti idő szerint hétfő délután a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatót az amerikai haderő napokban végrehajtott mentőakciójával kapcsolatban. Trump egyik mondatában jelentős fenyegetést fogalmazott meg Iránnal szemben, mely szerint akár már holnap éjjel képes lenne kiiktatni a közel-keleti államot. A sajtótájékoztató idejére némileg visszaesett a főbb indexek emelkedése. A kereskedési idő végére azonban pozitívban tudtak maradni a legfontosabb amerikai indexek. Az S&P 500 árfolyama 0,45%-kal került feljebb, a Dow Jones pedig 0,36%-os emelkedéssel fejezte be a napot. A Nasdaq 0,54%-os pluszban zárt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×