Infostart.hu
eur:
363.41
usd:
323.04
bux:
148924.48
2026. november 4. szerda Károly
Telefon töltése USB-csatlakoztatással.
Nyitókép: Pixabay

Füstölög a fogyasztóvédelem: gond van az USB-töltőkkel

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek. A mintegy 84 százalékos kifogásolási arány ismét rámutat arra, hogy a mindennap használt elektromos eszközök között is jelentős számban fordulhatnak elő veszélyes termékek – hívta fel a figyelmet közleményében a hivatal.

Felidézték, hogy 2023-ban az érintett termékkör 85 százaléka, 2024-ben pedig 92 százaléka bukott a termékbiztonsági vizsgálatokon, a tavalyi évben ez az arány 87 százalék volt. A magas arány indokolttá tette a vizsgált mintaszám emelését: 2026-ban immár két ütemben, közel 200 USB-s töltőt ellenőrzött a hatóság.

A veszélyes termékek miatt indított hatósági eljárások és a forgalomból történő kivonások folyamatban vannak.

A kormányhivatalok által lefolytatott mintavételek kiterjedtek többek között műszaki áruházakra, szakkereskedésekre, távol-keleti üzemeltetésű kisboltokra és a webáruházak nyújtotta kínálatra is.

Az NKFH laboratóriumában végzett ellenőrzések elsősorban arra irányultak, hogy az USB-töltők használata nem jelent-e áramütésveszélyt.

A szakemberek ezért ellenőrizték a töltők szigetelésének biztonságosságát, a csatlakozódugók megfelelő kialakítását, valamint az úti átalakítóval kombinált készülékek biztonságát is. A vizsgálatok olyan rejtett hibák feltárására is alkalmasak, amelyek szabad szemmel nem észlelhetők, így a fogyasztók vásárláskor nem feltétlenül tudják felismerni a veszélyt – emelte ki a hivatal közleménye.

Az ellenőrzési tapasztalatok alapján továbbra is fontos szem előtt tartani, hogy a töltőket érdemes elsősorban szaküzletekben, műszaki áruházakban vásárolni. Az NKFH nyomatékosan felhívja a fogyasztók figyelmét arra, hogy USB-töltőt lehetőség szerint megbízható kereskedőtől vásároljanak, kerüljék a gyanúsan olcsó, ismeretlen eredetű termékeket, valamint rendellenes működés vagy túlmelegedés esetén a töltő használatát azonnal hagyják abba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Már a szerződést is aláírták, mégis meghiúsult Wáberer György nagy magánegészségügyi üzlete

Már a szerződést is aláírták, mégis meghiúsult Wáberer György nagy magánegészségügyi üzlete

A Portfolio már hónapokkal ezelőtt úgy értesült több piaci forrásból, hogy meghiúsul az elmúlt évek egyik legnagyobb tranzakciója a magánegészségügyi szektorban. Értesülésünket a Gazdasági Versenyhivatal napokban közzétett végzése hivatalosan is megerősítette: a Wáberer György tulajdonában álló befektetőtársaság mégsem vásárolja meg a TritonLife Magánkórházakat, vagyis elmarad az egyik legnagyobb piaci konszolidáció, melynek keretében a kilencedik legnagyobb privát egészségügyi szolgáltató vásárolta volna fel a negyedik legnagyobb társaságot. A versenyhatóság dokumentumából az is kiderül, hogy a felvásárlásról már május végén aláírták az adásvételi szerződést, szeptember végén azonban a vevő közölte, hogy mégsem kívánja megvalósítani a tranzakciót. Az eladói szerepben lévő TritonLife ezt követően arról tájékoztatta a GVH-t, hogy a vevő megtagadta a szerződés teljesítését, ezért az megszűnt. A hivatalos dokumentum ugyanakkor nem tér ki arra, hogy mi állt a visszalépés hátterében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×