A londoni üzleti napilap elemzése szerint Trump részéről kiszámíthatatlan reakciókra lehet számítani, nehéz ugyanakkor elképzelni, hogy a republikánus amerikai elnök miként tudna visszakapaszkodni egy ilyen erőteljes demokrata hullámmal szemben, miután arra ösztönözte a választókat, hogy cselekedjenek úgy, mintha az ő neve is a szavazólapon szerepelne.
Trump így – dacolva minden ellenkező tanáccsal – a saját személyéről szóló népszavazássá tette a kongresszusi választásokat, és ezzel magára vonta a felelősséget a republikánusok történelmi léptékű vereségéért.
A brit lap szerint a választásoknak Trump mellett sok más vesztese is van. Elon Musk milliárdos nagyvállalkozó, aki több mint 200 millió dollárt adományozott a texasi szenátusi helyért folytatott, végül demokrata győzelemmel végződött versengéshez, megtanulhatta, hogy „még történelmi összegű adományokkal sem lehet rokonszenvet vagy eredményeket vásárolni”, ha a közhangulatban ilyen mértékű fordulat történik.
A Musk által támogatott republikánus jelölt, Ken Paxton demokrata legyőzője, James Talarico még nem is élt, amikor Texasban legutóbb demokrata párti jelölt nyerte a szenátusi mandátumot – fogalmaz szerdai elemzésében a Financial Times.
A lap szerint „katasztrofálisnak bizonyult” a választások utáni éjszaka a legnagyobb amerikai Izrael-párti lobbiszervezet, a „valaha nagyhatalmú” Amerikai-Izraeli Közpolitikai Bizottság (AIPAC) számára is, amely sok pénzt fordított arra, hogy Michiganben vereséget szenvedjen Abdul El-Sayed demokrata jelölt. Abdul El-Sayed lesz az Egyesült Államok történetében az első muszlim szenátor, aki az exit pollpól következtethetően a zsidó szavazók többségének voksait is elnyerte.
A Financial Times szerint bumerángként csapott vissza a republikánusokra Trump erőteljes részvétele a kampányban. A hivatalban lévő amerikai elnökök rendszerint igyekeznek kimaradni a félidős választásokat kísérő médiafelhajtásból, Donald Trump viszont „az egész térképet felszántotta”, mégpedig a nála sokkal fiatalabbakra jellemző energiával. Úgy tűnik azonban, hogy mindezzel „csak még nagyobb választási pácba sodorta pártját” fogalmaz szerdai elemzésében a brit lap.
A Financial Times azt valószínűsíti, hogy a félidős választások eredményének egyik következményeként a kiszámíthatatlanság az eddigieknél is jellemzőbb lesz Trump elnökségének hátralévő időszakára. Bárhogy reagáljon is azonban, az eredmény irányváltást hoz Amerikában, és ha a 2018-as félidős választás – amikor a demokraták többségbe kerültek a képviselőházban – a kezdet végét jelentette Trump számára, a magas részvétel mellett bekövetkezett mostani republikánus vereség már a vég kezdete az elnök szempontjából – áll a brit üzleti napilap elemzésében.




