Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
322.47
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Unsplash

Elhunyt Radó Gyula Balázs

Életének 93. évében elhunyt Radó Gyula Balázs Béla-díjas televíziós, film- és színházi rendező, a Magyar Filmművészek Szövetségének tagja – közölte a szervezet az MTI-vel szerdán.

A Magyar Filmművészek Szövetsége közleményében hangsúlyozta: Radó Gyula halála nagy veszteség az egész mozgóképes szakma számára.

A tájékoztatás szerint a rendező október 25-én hunyt el, temetéséről később intézkednek.

Radó Gyula 1934. június 25-én született Budapesten. 1959-ben Schrem Rezsővel és Ábrahám Jánossal közösen alapította meg a kecskeméti filmstúdiót, az első vidéki professzionális filmstúdiót. 1964-től a Magyar Televízió munkatársa volt, 1968 és 1972 között pedig a Színház- és Filmművészeti Főiskola televíziórendező szakán tanult.

1973-tól tévéfilmeket és tévéjátékokat rendezett, emellett a Magyar Televízió pécsi és szegedi körzeti stúdiójában is dolgozott. 1993 és 2008 között a Komédium Színház művészeti igazgatója volt, 2004-től pedig a Televíziós Művészek Társaságának titkáraként képviselte a televíziós szakmát.

Pályafutása során több mint 300 dokumentumfilmet, 25 tévéfilmet és tévéjátékot készített. Nevéhez fűződik az első holdra szállás magyarországi televíziós közvetítésének rendezése, valamint Farkas Bertalan űrrepülésének közvetítése is.

Munkái között számos jelentős portréfilm szerepelt, többek között Sosztakovicsról, Pablo Casalsról és Graham Greene-ről is készített alkotásokat.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×