Infostart.hu
eur:
365.35
usd:
320.94
bux:
152002.25
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Nyitókép: ScienceAlert/YouTube

Sokak által rettegett szintet léptek át az első élő robotok – videó

A Xenotobokat a gép tervezte, de emberi kéz rakta össze. Ha sebet ejtettek rajtuk, meggyógyították magukat, és ez még csak a kezdet.

A Vermont, a Tufts és a Harvard Egyetem továbbfejlesztette Xenobot névre keresztelt ötletét, így az eredetileg csak öngyógyításra képes robotoknak ma már a szaporodás sem okoz gondot – idézi a Hvg.hu a Science Alertet.

A tudományos híroldal szerint a munkával létrejött egyedek a világ első olyan élő robotjai, melyek önmagukat másolva hoznak létre új változatokat.

A Xenobotokat még a pandémia előtt, 2020 januárjában mutatták be a kutatók, azzal a felütéssel, hogy elkészültek az első programozható organizmusok. A robotok ugyanis csak félig gépek: létrejöttükhöz élő sejteket, többek közt békaembriók sejtjeit használták, illetve különféle elektródákat.

A Xenobotok már kezdetben is remekül működtek: többek közt tárgyakat tologattak arrébb vagy alakzatba rendeződtek. A legnagyobb meglepetést viszont nem ez okozta, hanem a felismerés, hogy az élő gépek képesek önmaguk gyógyítására. Erre a kutatók úgy jöttek rá, hogy az egyik mikroszkopikus mintán egy apró sebet ejtettek, ami idővel eltűnt.

A Xenobotokkal kapcsolatos munka ezután is folytatódott, mostanra pedig – vagyis az első eredmények közlése után kevesebb mint egy évvel –

a terjeszkedés képességével is felruházták őket.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×