A Duna szabályozását is a XIX. század folyamán végezték el, elsődleges célja az árvízvédelem és a hajózhatóság biztosítása volt. A folyó átalakítása valójában folyamatos, az elmúlt csaknem száz év alatt új elemként még az energiatermelés lépett a képbe. Az emberi beavatkozás hatásai mostanra erősödtek fel annyira, hogy egyre sürgetőbben követelik a szemléletváltást, az újfajta vízhasználatot és az innovatív mérnöki megoldásokat – írja a 24.hu.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezetésével kilenc Duna-menti ország kutatói vizsgálták az emberi beavatkozás hatásait a folyóra. A három évig tartó DanubeSediment projekt eredményeként számos, külön-külön régóta ismert probléma közös gyökerét sikerült immár tudományosan is igazolni:

a kulcs a Duna hordalék-háztartásában rejlik,

ami életünk rendkívül fontos területeit érinti: talajvíz, energiatermelés, hajózás, természeti környezet, horgászat, strandok, rekreáció, hosszan sorolhatnánk.

Ha folyószabályozás, mindenkinek azonnal Vásárhelyi Pál és a Tisza jut eszébe, de annak idején a Duna teljes hosszán is átvágták a „feleslegesnek ítélt” kanyarulatokat, illetve gátakkal szűkítették le az árteret. Mindezek hatására

a Duna teljes hossza kétszáz év alatt 134 kilométerrel lett rövidebb, és a szélessége is csak az eredeti töredéke.

A néhol akár a 10 km-es szélességet is meghaladó „eredeti” ártér ma már sok helyen az egy kilométert sem éri el, ráadásul míg korábban a folyó évi 40-60 millió tonna hordalékot szállított a Fekete-tengerbe, jelenleg már csak 15-20 millió tonnát.

Visszavonul a talajvíz

A Duna jellemzően egy alluviális folyó, vagyis saját hordalékágyában mozog. A gátak megépítésével mesterségesen leszűkített keresztmetszetben az áramló víz sebessége és mozgási energiája megnő, ami a mederágy mélyülését vonja maga után.

„A Duna hazai szakaszán évente átlagosan több centit mélyült a meder, az elmúlt 60 évben mintegy két méterrel ásta magát »lejjebb« a folyó. De például a legkritikusabb szakaszon,

Dunaföldvárnál öt méter a veszteség,

bár ebben az ipari kotrások is fontos szerepet játszottak” – mondta a 24.hu-nak Baranya Sándor, a BME Építőmérnöki Kar, Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékének docense, hozzátéve, hogy a meder mélyülése azonban nem tart örökké, a folyó egy új egyensúlyi állapotot keres magának.

A mederrel logikusan a vízszint is süllyed, aminek önmagában több káros hatása is van. Ha a meder tendenciózusan mélyül, akkor hosszabb távon a talaj szempontjából negatív irányba, a folyó felé billen az egyenleg. Magyarán a talajvízszint tartósan alacsonyabb lesz,

kiszárad a környék, ami nemcsak a rendkívül értékes ártéri élővilág, de a tágabb természeti környezet és a mezőgazdaság számára is óriási fenyegetés.

Sőt, jelentős területek ivóvízbázisát is veszélyezteti.

A Duna vízszintjének süllyedése ráadásul „magával rántja” az összes mellékfolyóját, amelyekkel – költői túlzással – együtt lélegzik.

Megfeneklenek a hajók, romlik az áramtermelés

Az 1930-as évektől mostanáig a Duna forrásától a torkolatig összesen több mint 80 vízlépcső épült, céljuk többszörös: elsősorban a víz visszaduzzasztásával a hajózhatóság biztosítása, vízerőművek turbináinak meghajtása céljából, de az árvízvédelmet is szolgálja. A Duna felettünk lévő szakasza szó szerint végig van lépcsőzve, fizikai akadályokat képezve a hordalék előtt, ami így feltorlódik a víztározókban.

A Dunában vándorló hordalék mennyisége tehát jelentősen lecsökkent a természetes állapothoz képest. „Ráadásul mi Magyarországon erősen érintettek vagyunk, tekintettel arra, hogy itthon a Duna úgynevezett szabad folyású (nincsenek rajta duzzasztók), és itt igyekszik a folyó kompenzálni a felvízi országok felől érkező hordalékban szegény vizet” – emelte ki Baranya Sándor.

A feltöltődés is nagyon komoly gond, ráadásul a folyó teljes hosszának egyharmadát érinti. Zátonyokat emel a vízi járművek útjában, növeli az árvizek kockázatát, de az erőművek hatásfokát is rontja.

Hol a megoldás

A szakember szerint elsősorban a hordalék-háztartás szerepének felismerésére, a kapcsolódó problémák pontos megfogalmazására és egy országokon átívelő, a Duna teljes hosszára kidolgozott hordalékgazdálkodási stratégiára van szükség.

A vízlépcsők duzzasztott tereit például lehet kotorni, de a korábban mesterségesen leválasztott mellékágak visszacsatolása a folyó életébe is pozitív hatást vált ki a környezetünkre, és megalapozott tervezéssel ezek a beavatkozások nem rontják az egyéb, hajózási vagy éppen energiatermelési célú folyóhasználatot.