eur:
402.88
usd:
349.42
bux:
98545.6
2025. június 18. szerda Arnold, Levente

Unokáink még megérhetik az élhető Mars bolygót

Száz éven belül elérhető az élelmiszer-önellátás a Marson - állítják amerikai kutatók egy provokatív új tanulmányban, amelyben azt vizsgálták, milyen technológiai stratégiák és források szükségesek, hogy egy egymillió fős populáció a vörös bolygón minimálisan el tudja látni magát élelemmel.

A New Space: The Journal of Space Entrepreneurship and Innovation című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók modellezték a népességnövekedést, az emberek kalóriaszükségletét, a földhasználatot, megbecsülték a különböző lehetséges élelmiszerforrásokat.

Modellezték azt is, hogy a Földről biztosított élelmiszerekről miként, mennyi idő alatt lehet átállni a vörös bolygón helyben termelt élelmiszerekre.

Az Egymillió embert élelmezni a Marson című tanulmányban a vörös bolygón élő emberek étrendjéhez egy olyan modellt vettek alapul, amely növényekre, rovarokra és sejtkultúrákból előállított agrártermékekre - "tiszta" húsra és halra, algára, tyúkmentes tojásra és tehénmentes tejre - épül.

Kevin Cannon és Daniel Britt, a Közép-Floridai Egyetem kutatói számításba vették az élelmiszertermeléshez szükséges energia, víz és más rendszerek nagyságát is.

"Az emberek túléléséhez szükséges minimális kalória- és táplálékmennyiség biztosítása bármely holdon vagy bolygón lévő település esetében nélkülözhetetlen tevékenység. Ezen felül azonban minden más kereskedelmi tevékenység lehetne"

- idézte a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál Ken Davidiant, a New Space folyóirat főszerkesztőjét, aki a kereskedelmi célú űrszállítmányozás területén dolgozik több mint 30 éve.

Címlapról ajánljuk
Fél évvel meghosszabbította a kormány a kamatstopot
Kormányinfó

Fél évvel meghosszabbította a kormány a kamatstopot

A szerdai kormányülés döntéseiről számolt be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Nem igaz, hogy elhalasztanák a 2026-os választást. A Szabadság fesztivált nem kell a kormány szerint betiltani, a Budapest Pride-ot igen. A kormány fellebbez a bíróságnak a főváros szolidaritási hozzájárulásával kapcsolatban zajló ügyében hozott friss ítéletével szemben. Egyelőre nincs tervben benzinárstop az izraeli-iráni konfliktus miatt.

N. Rózsa Erzsébet: nem lehet rezsimváltás Iránban, különösen nem izraeli nyomásra

A Közel-Kelet szakértő az InfoRádióban elmondta: valóban van társadalmi elégedetlenség Iránban, rendszerváltó hangulat azonban nincs, ráadásul az izraeli támadás még jobban összekovácsolta a nemzetet, határon belül és kívül egyaránt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.18. szerda, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×