Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: Facebook

Az Űrbatyu lefényképezte a Balatont 26 532 méteres magasságból

Sajátos expedícióval köszöntötte a Holdra szállás 50. évfordulójának a Bakonyi Csillagászati Egyesület.

A Holdra szállás 50. évfordulójának a Bakonyi Csillagászati Egyesület úgy állított emléket, hogy egy magaslégköri ballont bocsátott fel Ajkáról. Az Űrbatyu nevű "jármű" utast is vitt, egy Lego-figurát, amelyet Sztratosz Ferinek kereszteltek el, és volt rajta kamera, a gyorsulás és a magasság, illetve a hőmérséklet mérésére is alkalmas APRS-rendszer, egy GPS-modult, illetve egy mini rádióadót is.

A műszerek mellett beleültették Sztratosz Ferit, a pilótát. Mellette helyet kapott még Magyari Béla kijelölt úrhajós dedikált fotója, illetve egy, a Magyar Posta által július elején, a holdra szállás 50 éves évfordulója alkalmából kiadott bélyeg.

A ballon feltöltéséhez 6 köbméter héliumot használtak, ez körülbelül 2 méteresre tágította ki a ballont. A felengedés után úgy kalkuláltak, hogy valahol Balatoncsicsó és Dörgicse közt fog leesni. Amikor sikerült kapcsolatba lépni az Űrbatyuval, kiderült, hogy a szelek Tihany irányába fújták a már visszazuhanó, és ejtőernyővel lefékeződő egységet. Végül beesett a Balatonba, de nikecell borításának köszönhetően fennmaradt a vízen, és egy vitorlás legénysége kiemelte a vízből.

A tető leemelése után kiderült, az egység belseje teljesen száraz volt. A hasi kamera felvételeiről végig lehetett követni a felbocsátás és az emelkedés pillanatait, ahogy egyre távolodik a felszíntől. Felismerhetővé váltak a közeli települések: Ajka, Ajkarendek, Úrkút, Tihany, ahogy átrepült a Balaton felett. A legmagasabban Somogy megyében, Ádánd települése felett járt 26 532 méteren. A ballon addigra körülbelül 15 méteresre tágult ki, majd szétrobbant, és az Űrbatyu megkezdte a zuhanást.

A műszergondola belső hőmérséklete a felfelé vezető úton +27 C°-ról +3C°-ra hűlt vissza. A külső hőmérőszenzor a leghidegebb hőmérsékletet, -58C°-ot 11 948 méteren mérte. Közel 27 kilométeren már láthatóvá vált a Föld szinte lehelet vékony légköre, s mögötte az űr sötétje. Csodálatos felvételek készültek a Balatonról a világűr mezsgyéjéről.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×