Infostart.hu
eur:
354.73
usd:
311.07
bux:
139059.44
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Néhány napig összegabalyodhat a telefon GPS-e

Néhány napig összegabalyodhat a telefon GPS-e

Az elmúlt 12 év legnagyobb erejű napkitörését regisztrálták szerdán a csillagászok – jelentette a NASA. A következő néhány napban gond lehet a GPS-kommunikációval - írja a hvg.hu.

A napkitörés magyar idő szerint 14 óra 2 perckor volt, X9,3-as erősségével meghaladta a 2006-osat. A hatását azonnal érezni lehetett, a magas frekvenciájú rádióadások nagyjából egy órára megszakadtak.

A NASA bejelentése szerint az eseményt három órával korábban egy kisebb, X2,2-es erősségű kitörés előzte meg, amihez hasonlót utoljára 2015-ben mértek a csillagászok. A mostani jelenségből származó sugárzás az űrügynökség szerint nem éri el a Föld felszínét – vagyis az emberekre semmilyen hatása sem lesz –, azonban hatással lehet a légkör azon részére, amelyben például a GPS-jelek is áthaladnak. A napkitörés miatt a koronakidobódás mágneses részecskéi csütörtöktől néhány napon át mágneses viharokat okoznak.

Bár a mostani napkitörés a 2006-osnál erősebb volt, a legerősebbet meg sem közelíti. 2005 szeptemberében például egy X17-es erősség kitörést regisztráltak, a valaha volt legerősebbet pedig 2001 áprilisában, az X20-as volt.

Kitörésekre a következő néhány évben egyre kevésbé kell majd számítanunk. A Nap ugyanis egy úgynevezett szoláris minimum felé tart: a Nap "élettevékenységét" hihetetlenül erős mágneses tere befolyásolja, hatására pólusai 22 évente cserélődnek meg -írja a hvg.hu.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány
napirend előtt

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×