2024. március 12. 13:11 Egy újonc is bekerült Marco Rossi Törökország és Koszovó elleni keretébe Marco Rossi szövetségi kapitány 25 játékost hívott meg a férfi A-válogatott idei első keretébe.
2024. március 12. 13:00 Marozsán Fábián nem kertelt: ma este ismét megverné Carlos Alcarazt Marozsán Fábián a nyolcaddöntőben a címvédő és volt világelső spanyol ellen mérkőzik az Indian Wells-i keménypályás tenisztornán. A világranglistán 58. magyar játékos azt mondta, reméli, hogy ellenfele fejében megfordul, hogy tavaly kikapott tőle a római salakpályás versenyen és és ebből előnyt tud kovácsolni.
2024. március 12. 11:03 Cristiano Ronaldoék a negyeddöntőben kiestek az Ázsiai Bajnokok Ligájából Tizenegyespárbaj döntött a továbbjutásról az Al Ain javára.
2024. március 12. 10:37 Mínusz egy versenyautó, balesetezett Toto Wolff Jó eséllyel láthatjuk is majd a csattanást.
2024. március 12. 09:45 Felipe Massa nem áll le: beperelte az F1-et, Ecclestone-t és az FIA-t is A londoni felsőbb bírósághoz fordult Felipe Massa, a brazilok volt Forma-1-es versenyzője, aki az F1, a kereskedelmi jogokat korábban birtokló Bernie Ecclestone, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ellen indított pert az általa elveszített 2008-as világbajnoki cím miatt.
2024. március 12. 09:08 Keretet hirdet Marco Rossi, folytatódnak a BL nyolcaddöntői - sport a tévében A Barcelona a Napolit, az Arsenal a Portót fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi mérkőzésein, negyeddöntőt játszanak a Német Kupában - élő közvetítések a sportcsatornákon kedden.
2024. március 11. 20:47 Gyászolnak a vízilabdázók Életének 74. évében elhunyt az FTC egykori vízilabdázója, szakosztályvezetője, az Európa-bajnok, világkupa- és KEK-győztes Wiesner Tamás.
2024. március 11. 19:16 Forma–1-es szakíró: a Red Bull idén is "kifújja a teljes mezőny orrát" Max Verstappen megnyerte az idény első két Forma–1-es futamát, a Red Bullt nem tudták megszorítani a riválisok, és Vámosi Péter szerint a világbajnoki címvédő megközelíthetetlen.
2024. március 11. 17:58 Christian Horner Max Verstappenről: ha nem akar velünk dolgozni, elmehet A Red Bull csapatfőnöke kijelentette: ha a holland pilóta távozni akar, nem tartják vissza, ugyanakkor megjegyezte, nem lát rá okot, amiért el akarná hagyni őket a háromszoros világbajnok.
2024. március 11. 17:19 Menesztették a Lecce edzőjét, miután lefejelte az ellenfél játékosát Roberto D'Aversától azután búcsúzott a klub, hogy vasárnap fejessel illette a Hellas Verona egyik játékosát az olasz labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában.
2024. március 11. 15:48 Öldöklő hazai küzdelem a láthatáron egy magyar olimpiai érmet ígérő úszószámban Lehet, hogy hiába volt 200 méteres hátúszásban a dohai vb-n hetedik Telegdy Ádám, ha egyéni csúcsánál is jobb ideje van Kovács Benedeknek, illetve a februári vb-t Kovács mellett szintén kihagyó fukuokai világbajnok Kós Hubertnek. Az InfoRádiónak nyilatkozó Telegdy Ádám próbálja reálisan látni a helyzetét, de fogadkozik is: ő lesz "a második".
2024. március 11. 09:50 Nehezen heveri ki Jürgen Klopp a City elleni 1-1-et Egy meg nem adott büntető miatt dühöng Szoboszlai Dominik edzője.
2024. március 11. 09:01 "Hidegrázós mérkőzés volt" - kupagyőztes a Ferencváros A Ferencváros játékosai végig hittek a sikerben, nagy hátrányban sem adták fel a Győr elleni döntőt - így értékelték a főszereplők a női kézilabda Magyar Kupa fináléját.
2024. március 11. 07:57 Két korábbi bajnokcsapat feszül egymásnak az NB II-ben - sport a tévében A Győr a Honvéd labdarúgócsapatát fogadja "vacsora után".
2024. március 11. 06:38 Fellázadtak egy budapesti fociklub szurkolói Tüntetést szerveznek a Budapest Honvéd drukkerei a klubjuk tulajdonosai, vezető ellen.
2024. március 10. 20:15 Komoly gondban a Győr, elvesztette a kupadöntőt Az FTC-Rail Cargo Hungaria sorozatban harmadszor nyerte meg a női kézilabda Magyar Kupát, miután a tatabányai négyes döntő vasárnapi fináléjában 25-23-ra nyert a Győri Audi ETO ellen.
2024. március 10. 19:26 Kós Huberten ámul Amerika Kós Hubert megdöntötte az össz-amerikai egyetemi rekordot 200 yardos hátúszásban.
2024. március 10. 18:37 Varga Barnabás a legnagyobb király A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert a Fehérvár vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában.
2024. március 10. 18:20 Újabb két sportolónk indulhat az olimpián A 67 kilogrammban szereplő Márton Viviana bejutott a döntőbe, ezzel olimpiai kvótát szerzett vasárnap a tekvondósok szófiai kvalifikációs tornáján.
2024. március 10. 16:53 Örülhetnek Debrecenben DVSC Schaeffler-Motherson Mosonmagyaróvári KC 34-29 (16-15).