Infostart.hu
eur:
377.37
usd:
319.7
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
A negyedik helyezett Vas Blanka a célban 2024-es párizsi nyári olimpia női országúti kerékpárosok mezőnyversenyében a Trocadero téren 2024. augusztus 4-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

"Ez őrület" – Vas Blanka nyerte a Tour de France ötödik szakaszát – videó

A friss olimpiai negyedik Vas Blanka kiscsoportos sprintből megnyerte a női Tour de France országúti kerékpáros körverseny ötödik szakaszát.

A viadal csütörtökön a Bastogne és Amnéville közötti 152,5 kilométeres távval folytatódott, amely során öt kisebb kategorizált emelkedő és 1820 méter szintemelkedés várt a bringásokra. Az előzetes várakozások alapján ez az etap tűnt a legideálisabbnak egy jó eredmény elérésére az U23-as világbajnok Vasnak, aki a nyitóetapon tizedik lett.

Háromfős szökevénycsoport tekert hosszasan a mezőny előtt, a záró húsz kilométeren belül azonban gyorsan felzárkózott az élboly közelébe a mezőny, amelyben az SD Worx-Protime 22 esztendős magyar bajnoka a sárga trikós és címvédő Demi Volleringért dolgozott. Noha az egyik emelkedőn egy csoporttal Vas leszakadt a mezőnyről, a bollyal vissza tudott zárkózni. Hat kilométerrel a cél előtt egy kanyarban nagy bukás történt, nagyjából egytucat kerékpáros terült el az aszfalton, köztük Vollering is, aki fájdalmak között tekert tovább másfél perc hátrányból. A bukás miatt szétszakadt mezőny mintegy tízfős maradékában ott volt a friss olimpiai bajnok amerikai Kristen Faulkner és Vas is, míg a csapattársai Volleringnek segítettek a zárkózásban.

Vas a párizsi tapasztalatokból kiindulva nagyon figyelt Faulknerre,

tökéletesen reagált minden megindulásra, a legvégéig kitartó négyesből pedig ő volt a leggyorsabb az emelkedős befutóban. A magyar klasszis tavaly a Giro d'Italián nyert szakaszt, idén két napon át viselte a piros trikót a női Vueltán és immár a Tour de France-ról is van szakaszgyőzelme.

"Ez őrület. Nehezen hiszem el, hogy egy szakaszt nyerek a Tour de France Femmes-en. Egyáltalán nem éreztem jól magam az etap alatt. Amikor az esés történt, a második helyen álltam, és nem tudtam, mi történt mögöttem, mert a rádióm nem működött" – nyilatkozott a futam után.

Vollering 1 perc 47 másodperc hátránnyal ért célba, így a Vas mögött másodikként célba ért lengyel Katarzyna Niewiadoma vette át a sárga trikót. A címvédő lemaradása 1 perc 19 másodperc az összetettben.

Eredmények (a verseny honlapja alapján)

5. szakasz, Bastogne-Amnéville, 152,5 km:

1. VAS KATA BLANKA (SD Worx-Protime) 3:46:51 perc

2. Katarzyna Niewiadoma (lengyel, Canyon//SRAM) azonos idővel

3. Liane Lippert (német, Movistar) a. i.

4. Kristen Faulkner (amerikai, EF-Oatly-Cannondale) a. i.

...20. Puck Pieterse (holland, Fenix-Deceuninck) 28 másodperc hátrány

...50. Demi Vollering (holland, SD Worx-Protime) 1:47 perc hátrány

Az összetett élcsoportja:

1. Niewiadoma 11:27:29 óra

2. Faulkner 19 másodperc hátrány

3. Pieterse 22 mp h.

...9. Vollering 1:19 perc hátrány

...44. Vas 8:44 p h.

Az egyhetes, nyolcszakaszos verseny pénteken a Remiremont és Morteau közötti 159,2 kilométeres szakasszal folytatódik és vasárnap a legendás Alpe d'Huezen zárul. A hét versenynapba úgy fér bele a nyolc etap, hogy kedden egy rövid, mintegy 70 kilométeres mezőnyszakaszra és egy 6,3 kilométeres egyéni időfutamra is sor került.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×